Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-594

194 -A nemzetgyűlés 594. ülése 1926. ezt az egyet kiveszi hatásköréből, a többiben azonban teljes hatáskört biztosítanak számára. Itt vissza kell térnem arra, hogy az uj alkotmány lefektetését ezen az alapon végrehajtani nem lehet. Mi az egykamarás rendszer mellett foglaltunk állást, a túlsó oldal a kétkamarás rendszer helyességét vitatja. A döntő faktor itt nem lehet más, mint maga az ország. Igen helytelen, taktikailag hibás volt ezt a kérdést idehozni, anélkül, hogy az ország népének alkalmat adtak volna arra, hogy ebbe a kérdésbe beleszóljon. Ezt a hiányt még lehetne pótolni. A sietséget teljesen feleslegesnek tartom. Meg tudunk lenni még egy darab ideig felsőház nélkül, vannak ennél iöntosabb problémáik is. A kormánynak, ha ezt a kérdést nyugvópontra akarná juttatni, első kötelessége volna, hogy az ország népét megszavaztassa, hogy az egy- vagy kétkamarás rendszert elvileg döntesse el és csak a döntés után szövegezze meg a második kamarára vonatkozó törvényjavaslatot, ha az ország népe ezt kívánta. T. Nemzetgyűlés! Annak ellenére, ^ hogy maga a felsőház, intézménye, maga a tárgyalás, a problémák megkerülése és ennek a javaslatnak a sorrend felforditásával való idehozása káros és ennek niégsem tulaj donitok igen nagy jelentőséget. Én csak elvi álláspontokat akartam itt ismertetni. Az ország népének hangulatát akartam kifejezésre juttatni. Tisztában vagyok azonban azzal, hogy ez a felsőházi javaslat, az a munka, amelyet most itt végzünk, nem a jövőnek szól, hanem csak a jelennek. Én az ország jövendőjót ettől a retrográd, reakciós javaslattól féltem. Tisztában vagyok azzal, hogy a kor mindent megsemmisít, ami korszerűtlen. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Valónak tartom Anatole France mondását, hogy: az idő semmit sem fogad el, amit nélküle és ellene csinálnak. Tényleg ugy lesz, hogy a kor semmit sem fogad el és semmit sem vesz tudomásul, amit nélküle és ellene hoznak létre s ezt a felső-ház, mely a kor ellenére jön létre, nem lehet maradandó. Ha önök ebből a törvényjavaslatból törvényt csinálnak s megalkotják a felsőházat, az csak arra lesz jó, hogy a nyugtalanságot fokozza s a tömegekben erősítse azt a tudatot és gondolatot, hogy megint osztályelnyomás, osztályönzés, osztálygőg az, amelyet a nyakára akarnak ültetni; megint a reakció az, amellyel meg akarják állítani a fejlődés menetét s megint egy korszerűtlen intézményt akarnak nélküle és ellenére a nyakára ültetni. Ez semmiesetre sem ér fel azzal az előnynyel, mely abból származik, hogy olyanokat juttatnak törvényhozási szerephez, akik lasztás utján összeülő törvényhozásban helyet nem ikapnának; semmi esetre sem ér fel azzal, ha bizonyos osztályok és rétegek hiúságát legyezgetjük és nejkik méltóságot juttatunk. Sokkal célszerűbb lett volna ezt a kérdést pihentetni, sokkal célszerűbb lett volna megmaradni azon az állásponton, melyet a kormány is magáévá tett, hogy tudniillik, a trónkérdést ebben a pillanatban nem feszegeti. Ez lett volna a termékeny munka előfeltétele. A felsőházi törvényjavaslat ezt a kérdést is elöráncigálja, aktuálissá teszi a király-kérdést, aktuálissá, teszi az államforma kérdését mert mindenki látja és tudja a javaslatból, hogy itt a Habsburg-ház visszaesempészésének kísérlete történik meg, ami természetszerűleg létrehozza a másik oldalról azt az óhajt, azt az akaévi november hó 6~án, szomhaioft, ratot hogy na szabad a Habsburg-ház mellett agitálni, ha szabad a legitimista agitáció, akkor szabad teret kell engedni a köztársasági agitáeiónak is. (Ugy van! a szélsőbaloldalon,) Ha előáll a legitimizmus jogfolytonosságának kérdése, előáll a köztársasági jogfolytonosság kérdése is, és ha a detronizációs törvény ellenére a nemzetgyűlés a Habsburg-háznak kedvező, a Habsburg-háznak lépcsőül szolgáló törvényt alkot, akkor igenis, respektálnia kell a köztársasági érzelmüeknek, köztársasági pártiaknak azt az akaratát, hogy ők is szabadon nyilatkozhassanak meg a köztársaság érdekében. Ismétlem, a helyes megoldás az volna, ha maga a kormány érlelné odáig a dolgot, hogy az államforma kérdésében az országot megszavaztatná egy erőszakmentes, széleskörű, demokratikus választójog alapján és azután kezdené a berendezkedést azon az alapon, amely alapot a népszavazás ir elő kormánynak. Nem sok reménnyel, — mert hiszen a kocka el van vetve, önök a felsőházat létre fogják hozni — mégis beterjesztek egy határozati javaslatot, (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) amelyben az egy- és kétkamarás rendszer felett való vitatkozást és döntést a nemzetgyűlés tárgyalási anyagába illesztem. Határozati javaslatom igy szól (olvassa): »A nemzetgyűlés a modern jogfejlődés és a demokrácia követelményeinek megfelelően utasítja a kormányt, hogy az országgyűlés felsőházáról szóló 751. számú tárgyalás alatt álló javaslatot vonja vissza és egykamarás parlamenti rendszeren alapuló javaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Miután beszédemben adatokkal és érvekkel bizonyitottam, hogy egyrészt nem felel meg az a megállapítás, hog3

7 az egy- és kétkamarás rendszer dolgában az ország már kinyilvánította véleményét és miután nem felel meg a tényeknek az, hogy az egykamarás rendszer nem célravezető törvényhozási rendszer, a magam részéről ezt a felsőházi javaslatot, amelyet a régi főrendiház felelevenítésének, a multak visszahozásának, tehát a reakció jelentős lépésének tartok, még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Enök: Szólásra következik 1 Perlaki György jegyző: Koszó István. Kószó István : T. Nemzetgyűlés ! A mai napon is, de már az előző időben is az ellenzék részéről nem igen hallunk egyebet, mint rekriminálást. Rekriminámak a múltért és ilymódon szem elől tévesztik, hogy ma nem a szemrehányások ideje van és a közérdek nem is szemrehányásokat kivan, mert az egymással való torzsalkodás az erőket, tehetségeket és eredményeket lehetetlenné teszi, azok elmorzsolódnak és eredményre nem vezetnek. Ennek a szerencsétlen magyar nemzetnek, amely körülbelül területe egyharmadának van csak birtokában (Malasits Géza : Nem kellett volna háborút csinálni !), nem arra van szüksége, hogy egymással veszekedjünk, egymásnak a múltért szemrehányásokat tegyünk, hogy ez, vagy az miért történt ugy, hanem arra van szüksége, hogy ebben a csonkamagyarországban az erő összpontosítása mellett, a jóakaratú megértés létrehozása mellett olyan eredményeket tudjunk teremteni, melyekkel ennek a szegény nemzetnek, ennek a beteg népnek, amelynek nagyrészben még a lelke is beteg, gyógyító írt tudjunk nyújtani. (Prpper Sándor : Nem lehet szuronnyal gyógyítani! — Malasits Géza: Maguk szuronnyal, meg börtönnel tudnak csak gyógyítani !) Amikor azt látom, hogy a szónokok egymással szemben csak bizonyos személyes és pártszem-