Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-593
A nemzetgyűlés 593. ülése 1926. A vita folyamán felvetődött az a kérdés, hogy ez a nemzetgyűlés jogosult-e a felsőházról szóló törvényjavaslattal foglalkozni. Erre igen sokan jogilag is, politikai szempontból is igen találó feleleteket adtak. A jogi szempontok közül nagyon megragadta figyelmemet Wolff Károly és Kassay Károly igen t. képviselőtársaim fejtegetése, akik mindketten hangoztatták, hogy a nemzetgyűlés igenis jogosult erre és jogi érveléseik odakonkludáltak, hogy végeredményében közjogi vonatkozásban minden jog a magyar nemzet kebeléből, karjaiból, erőforrásaiból fakad. Megremeghetnek a trónok is, megremegnek hatalmas intézmények is, de ha él egy egészséges nemzeti közszellem és buzog egy egészséges nemzeti erőforrás, akkor a nemzet sohasem fog elveszni. A mi alkotmányunk kiépitett egy gyönyörű gondolatot: a Szent Korona tanát. Ha ezt alkotmányjogi szempontból vizsgálom, ennek nem egy elvont vonatkozását találom, amelyre most rá kell mutatnom. De ez is mind a nemzetnek, az államalkotó népnek összes jogait kívánja kidomborítani. Hiszen annak a királynak, aki nines megkoronázva, — sa koronázásnak előfeltétele a hitlevél kiadása, tehát elismerése a nemzet jogainak — a magyar nemzet nem kivánt engedelmeskedni és pártot ütött ellene s igen sokszor pártot ütött azok ellen is, akik nem a törvény, nem az alkotmány szellemében koronáztatták meg magukat, vagyis akik az alkotmány félretételéyel kívánták a magyar állam legfőbb államfői jogait _ gyakorolni. Én is a mellé a felfogás mellé állok, hogy igenis ebben az időben a történelmi események és az alkotmányos intézmények mérlegelésében vissza kell nekünk menni az ősforráshoz, az államalkotó magyar nemzethez és onnan, annak közszelleméből kell a történelmi intézmények felhasználásával kiépitenünk az uj alkotmányt, mégpedig régi, helyes és okosan kiegyensúlyozott intézményeink felkarolásával. T. Nemzetgyűlés! Az 1920:1. te. élő törvény. Ez maga kimondja, hogy az államhatalom gyakorlásának további módját is jogosult a nemzetgyűlés rendezni. Törvényesség, alkotmányosság és jogszerűség szól tehát amellett, hogy a nemzetgyűlés rendezze az alkotmányosság kérdéseit. Hiszen a nemzetgyűlés arra volt ideállitva és arra volt hivatva, hogy egy oszszerombolt, porban fetrengő alkotmányos életnek a roncsain teremtse meg magának a magyar nemzeti géniuszból fakadó nemzeti alkotmányos életet. De ebből folyik az is, hogy nemcsak joga, hanem kötelessége is a nemzetgyűlésnek az alkotmányos életet visszahelyezni cinket <i piedesztálra, amelyen eddig volt. Nincs más jog, nincs más biztos közjogi jogosítvány, csak az, ami a törvényben és az alkotmányosságban rejlik. Nincs előttem értéke olyan szabadságnak, amely nem a törvényből, nem az alkotmányból fakadt. Lehet ideig-óráig kísérletezésekkel próbálkozni, amelyek egy nemzetnek talán területébe, talán életébe is kerülhetnek, de maradandót alkotni csak a nemzeti közszellemnek megfelelően kialakult alkotmányosság keretei között lehet. A felsőház megalakításánál kell megemlékeznem a jogfolytonosságról is, amelyről már igen sokszor beszéltek itt. Hivatkoztak jogfolytonossági gondolatokra, amelyeket Deák Ferenc vetett be annakidején a közélet vitájába. Beszéltek a jogfolytonosság kérdésével kapcsolatban formai és anyagi, tartalombeli jogfolytonosságról is. Az a jogfolytonosság, amelyről Deák Ferenc beszélt és amelyre oly évi november hó 5-én } pénteken. 159 klasszikusan hivatkozott: az 1848 előtti törvényekre, tehát alkotmányjogilag törvény erejével biró jogszabályokra való visszatérést _ kivánt az alkotmányjogilag meg nem álló jogszabályokkal szemben, ez pedig a magyar nemzeti élet erőforrásaihoz való visszatérést jelentette az abszolutisztikusán hozott alkotmányellenes rendelkezésekkel szemben. Amikor mi jogfolytonosságról beszélünk, történelmi alkotmányunk szellemének kivánunk hódolni. Hiszen alkotmányjogi reformjainkat történelmünk folyamán nem máról-holnapra, az előző intézmények megsemmisítésével hozták, hanem mindig átvettek belőlük élő gondolatokat, melyek hatalmas eszközei az alkotmányos élet fejlesztésének és hatalmas pillérei, fundamentumai az alkotmány megépítésének. Ha most ezt vizsgáljuk a felsőházi javaslatban, akkor azt látjuk, hogy a hivatal és méltóság, továbbá az államfő szavával való meghivás vagy kinevezés az előző t felsőház, a főrendiház összealkotásánál szintén jogcím volt a felsőházi tagságra. Ezt a jogfolytonosságot két érintkezési ponton biztositja. Amire olyan sokszor hivatkoztak, hogy a születési alapon főrendiházi tagsággal birok választanak tagokat a felsőházba: ez is egy jogfolytonossági eszköz, mint amelynek alkalmazásával tényleg jönnek át elemek. De nemcsak ez, hanem a másik kettő is olyan mód és ut, amelyek segélyével azok a gondolatok, amelyek ott annyi időn keresztül olyan szépen és klasszikusan reprezentálták a különböző irányokból jövő nemzeti akarat megnyilatkozását, ezután is gyakorolni fogják a maguk jótékony hatását. Azért is szerencsésnek tartom a felsőházi törvényjavaslat gondolatmenetét, mert, szemben más államok szenátusával vagy felsőházával, a felsőház mandátumai egészen más forrásból fognak jönni, mint az alsóház mandátumai. Én ebben roppant nagy alkotmányjogi bölcseleti gondolatot látok megvalósítva. Mert egy államnak reprezentálására kik a hivatottak! Ha végignézünk a mi történelmi alkotmányunkon, látjuk, hogy a követek küldésével meg voltak bizva az akkori társadalom közjogi intézményei, nevezetesen a törvényhatóságok, a városok, a kerületek, szóval azok az intézmények, amelyek a társadalom elrendezésénél közhatósági jóváhag*yással vagy közjogi jóváhagyással megalakult intézmények voltak. Ma ugyanezeket látjuk a törvényhatóságokban, a városokban, de a modern kor követelményeinek megfelelő más intézmények is vannak, amelyeket a társadalmi és gazdasági berendezkedés elismert s amelyek egyes néprétegeknek, érdekeltségeknek hivatott képviselői. Méltán szólítjuk fel tehát ezeket is, hogy a felsőházba, ahol az én megítélésem szerint a nemzet jobbjainak kell ülniük, beküldjék képviselőiket. Hiszen a társadalom szervezettségének igen sok intézmény áll rendelkezésére. Ide sorozom az egyházakat, mint amelyek a kultúrának, a hitéletnek szervezettségei, amelyek ezer esztendőre nyúlnak vissza s amelyek a maguk belső egyházi alkotmányosságukkal alkalmasak hatalmas kultúrát és. hatalmas erőforrásokat jelentő rétegek akaratának kifejezésére, amely a felsőházba az ő képviselőiknek megjelenése következtében bevitetik és ott érvényesül. De a többi társadalmi szervezettségek is, belevéve az érdekeltségeket, a kultúrintézményeket, az egyetemeket és mindazt, ami itt megjelenésre jogosítva lesz, képviseltetnek a felsőházban. Mindezt helyes intézménynek tartom a magam részéről, mert a felsőház, külön26*
