Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-592

150 A nemzetgyűlés 592. ülése 1926. évi november hó 4-én, csütörtökön. Megmondom, miért. A mai t. kormányzópárt csak nevében egységes. Nem vitás, hogy közjogi és gazdasági politikai szempontból különböző felfogásoknak hódol. (Zaj a jobboldalon. —- Barthos Andor: Két egyforma felfogású ember nincs a világon!) Nem egységes a kormányzópárt akkor, ha alkotmányjogi problémák megoldásáról van szó. Igenis vannak önök között intranzigens legitimisták és vannak józan Habsburgellenes kisgazdák. A két szárny között vannak azok, akikről logaritmuskönyvvel vagy hőmérővel seam nyomozható ki, mi a közjogi álláspontjuk, akikről talán általánosságban mondhatjuk, hogy szabad királyválasztók. De én azt hiszem, hogy ezek az urak a szabad királyválasztást csak ugy értelmezik, hogy szabad királyt választani, de nem muszáj, esetleg lehet Habsburgot is, Habsburg oldalágit, tehát csak annyi biztos, hogy nem Ottó királyságának hívei. Most nem a Habsburgellenes szabad királyválasztókról szólok. Vannak ugyanis nem Habsburgellenes szabad királyválasztók is, akik abban a kényelmes páholyban ülnek, abban a rezerváeióban tartják magukat, hogy ők azok a fiuk, akik nem tudnak elképzelni olyan megoldást, amelyhez csatlakozni nem fognak. (Derültség a, szélsőbaloldalon.) Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, hogy a tárgytól nagyon eltért. (Zaj.) A képviselő ur a felsőházi javaslat tárgyalásához szólalt fel, szíveskedjék tehát a tárgyhoz közeledni. Nagy Vince: Én mély tisztelettel hajlom meg az elnök ur intelme előtt, de legyen szabad megjegyeznem, talán nem méltóztatott az elnöklésben résztvenni beszédem elején, amikor bejelentettem beszédem beosztását. Elmondtam,, hogy két kérdéssel kivánok foglalkozni, az első a törvényjavaslat érdemi, szervezeti birálata, a másik pedig a rugók, amelyek szükségessé teszik ennek az alkotmányjogi törvénynek megalkotását. Most tartok ott, amit elmondhattam volna elől és amit most a másik részben kell elmondanom, hogy ez a törvényjavaslat először is miért terjesztetett be, másodszor, hogy miért ilyen konstrukciójú, amilyennek lefestettem,, amikor szervezeti hibáit kimutattam. Nem is akarok tehát semmi másra, mint a törvényjavaslat szervezeti hibáján kivül az oki összefüggésekre rámutatni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Igenis, a kormányzat ezzel a törvényjavaslattal és a választás be jelentésével a saját maga pártját akarja egy mainál — ugy látszik — egységesebb, homogénebb alapra hozni, hogy bármiféle közjogi megoldást hozzon az uj kétkamarás országgyűlés elé, azt en bloc, ellenvetés nélkül, elfogadja. Ez a t, többségi párt mai konstrukciójában lehetséges, hogy nincs biztositva. Ettől függ a választás ténye. Ha az urak már eleve biztosítják Bethlen ministerelnök urat arról, hogy mindent meg fognak szavazni, amit ő hoz, akkor nem lesz választás, mert akkor át fogja alakíttatni a parlamentet öt évre és meg fogja csinálni az engedelmes felsőházat is. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Nagy Vince: Ha azonban a ministerelnök ur ugy fogja látni, hogy intranzigens legitimista kormánypártiak és a kisgazdák nem kötelezik le magukat bármiféle akár megmondott, akár csak sejtetett koncepció megszavazására, ha ugy látja, hogy itt nem száz százalékos a szolidaritás és a kitartás mellette, akkor a nemzetgyűlés feloszlatásával igenis, fog csinálni magának egy oly többséget, ahol ezeket a kellemetlen barátokat még akkor is, ha hivatalos jelöltek lesznek, nem hivatalos, de megbizható főszolgabirákkal fogja kicserélni s akkor egy kompakt, száz százalékban megbizható többség fog rendelkezésére állani azoknak a céloknak megvalósitására. amelyeket bármi áron meg akar valósítani. (Propper Sándor: Bizony! Bizony! Rosszak a kilátások! — Felkiáltások a jobboldalon: Bizza ránk! — Zaj.) Ezzel a törvényjavaslattal a ministerelnök ur részint a főhercegeknek a felsőházi tagságban való részeltetésével, részint a főrendek tagságával bizonyos engedményeket tett a legitizmus felé. Ily módon őket akarta megnyugtatni. Viszont a Habsburgellenes közvéleményt a municipiumok képviseletével akarta kielégiteni. E pillanatban tehát még sakkban tudja tartani a maga pártjának két szárnyát, de amikor ez a törvényjavaslat keresztülment és jön a főproblémának, a királykérdésnek megoldása, akkor már nem akarja, hogy divergáló elemek legyenek a pártjában és akkor egy abszolút biztonságú alsóházzal és felsőházzal akarja a kérdést megoldani. Mindjárt megmondom, hogy mit. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Bethlen ministereinöik ur — amint az elmondandó adataim igazolni fogják — arra van elhatározva, hogy a román uralkodó családot personal unióban Magyarország trónjára ültesse. (Propper Sándor: Az oláhokkal! Ez valami uj! — Zaj. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. — Malasits Géza: A kvártélycsináló már ott van!) Elnök: Malasits Géza képviselő urat kérem, ne méltóztassék közbeszólni. (Zaj a szélső baloldalon.) Propper Sándor képviselő urat hasonlóképen kérem, ne méltóztassék közbeszólni. Nagy Vince: T. Nemzetgyűlés! Nem én dobom be ezt a problémát akár a magyarországi, akár az európai közvéleménybe, hiszen én történeti sorrendben fogom elmondani a dolgokat. Már néhány évvel ezelőtt az erdélyi magyar sajtóorgánumok egyike, és pedig épen a gróf Bethlen István ur baráti környezetéhez legközelebb álló ellenzék felbocsátotta ezt a ballon d'essai-t, a román-magyar perszonal-unió gondolatát. Ez a gondolat azonban sem az erdélyi magyarság, sem a románság köreiben kedvező fogadtatásra nem talált. Azután nyugvóponton hagyta a kérdést- Később gróf Bánffy Miklós ur szereplésére terelődött a figyelem, aki egy életen át a magyar politikai közélet részese volt, mint a régi Magyarországon főispán és országgyűlési képviselő, azután csonka Magvarország külügyministere és párisi .követe... (Barabás Samu: És az Operaház igazgatója!) A közéleti szereplését nem rontotta le az, ha kultúrával foglalkozott; fezt én nem vagyok hajlandó gróf Bánffy Miklós teherlapjára irni. Az a gróf Bánffy Miklós, aki ilymódon csonka Magyarország közéletének elkötelezte magát, hogy ezért az országért dolgozik, mint politikus és a külföldön mint a kormány képviselője, magyar állampolgárságát letéve, román állampolgárságot vett fel és letette a román állampolgári hűségesküt Románia királyának kezébe. A magyar kormány nyilván nem a külügyministeri és nem a párizsi követi érdemeit akarta jutalmazni, mert nem akkor látta el a legmagasabb magyar érdemrenddel, amikor ezek a hivatalai megszűntek, hanem évek múlva, amikor román állampolgárrá lett, amikor megtagadta a magyar állampolgárságot és hazament — amint mondta — birtokára gaz-