Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-592

A nemzetgyűlés 592. ülése 1926. évi november hó á-en, csütörtökön. U1 Szólnom kell még' arról a három jog-címről is, amelynek alapján felsőházi tagokat akar kreálni ez a javaslat, az egyházi méltóságok­ról, a kinevezettekről és a választottakról. Megvallom, nemcsak a felsőháznál, hanem ál­talában is a törvényhozás és a politika szem­pontjából mindennemű egyházi személynek a politikába való avatkozását károsnak tartom, (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) ugy a maga egyházának tekintélyére és érdekeire, mint az egyetemes magyar politikai érdekre. Nem arról van itt szó, hogy akármelyik fele­kezetünk alsópapjai, akik közül kitűnő képvi­selők és törvényhozók voltak a múltban is és vannak a jelenben is, nem rendelkeznének megfelelő képességekkel, hogy a néppel való bánásmódjuk, a néphez való vonzalmuk nem érdemelné meg azt, hogy itt és ott, ahol a nép annyira mögöttük áll, őket képviselőjéül fel ne küldje, akár az alsóházba, akár a felsőházba hanem arról van szó, hogy mihelyt egyszer egy pap a politikára veti magát, ezzel már ki­emelkedett abból a lelki világból, amelynek ő hivatott pásztora kellene, hogy legyen és ak­kor már nem csorbítatlan az ő tekintélye, ak­kor őt már — mert hiszen a politika a pártok tusájából áll — a pártpolitika exponensének látják ugy a maga kerületében, valamint az ország más részeiben is, úgyhogy ettől a pil­lanattól fogva elvesztette azt a súlyt és tekin­télyt, amely szükséges ahhoz, hogy necsak a maga felekezetén belül, a maga állásának, a maga egyházának és az általa hirdetett egy­házi elveknek legyen osztatlan tekintélyű kép­viselője, hanem más felekezetek^ előtt is telje­sen és csorbitatlanul álljon az ő presztízse. De ha ellene vagyok ilyen módon annak, hogy egyáltalában passzív politikai joga legyen az alsópapságnak vagyis, hogy képviselőkké vá­laszthatókká legyenek, akkor természetes, hogy még inkább ellene vagyok annak, hogy az egyes felekezetek főpapjai a törvényhozásba bejus­sanak és ilyen módon az aktiv politikának ré­szesei legyenek. Mert sajnos, nem kell a szom­szédba mennünk példákért; amilyen civódás van ma a keresztény felekezetek fejei között, (Ugy vari! Ugy van! a széhőbaloldalon.) — hogy enyhe szavakat használjak — az az egyszerű egyháztagokra megbotránkoztató. Ez nem ér­deke az egyes felekezeteknek és nem érdeke az egyetemes magyarságnak. Ezt súlyos aggoda­lommal nézzük mi, egyszerű polgárok. Igenis, ha most az egyházak főpapjait bevisszük a tör­vényhozásba, akkor nekik kényszerű kötelessé­gük lesz hozzászólni az aktuális politikai kérdé­sekhez és akkor állást kell foglalniok az egyes kérdésekben. Lesznek ott például az általános titkos választói jognak ellenségei és h ivei, úgy­hogy akkor felekezeti térre fog átmenni a vita, azt fogják mondani, hogy, nem tudom, az egyik protestáns felekezet hive a választói jognak, a másik ellene van, az egyik felekezet retrográd irányú, a másik haladó, ami szembe fogja állí­tani egymással azokat a keresztény embereket is, akik idáig nemcsak, hogy békességben éltek egymás mellett, hanem egyáltalában nem is ér­deklődtek az iránt, milyen felekezethez tartozik szomszédjuk vagy sógoruk. Ezeket a kontroverziákat, amelyek a ke­resztény felekezetek között ma vannak, le kell tompitani, el kell enyésztetni. De ezt nem azzal szolgáljuk, hogy az egyházak fejeit behozzuk a politikának, a törvényhozásnak másik fórumára, mert ott nekik kötelességük lesz az egyes poli­tikai kérdésekben állást foglalni. Már pedig szerintem igazán nem a református egyház fejé­XArLÓ. XLVI. nek kötelessége az, hogy a szekularizációt sür­gesse; bizza azt csak miránk, modern agrár­politikusokra, akik a szekularizáció kérdését adott időben, ha kell, majd elő fogjuk venni. Mi sem voltunk esztendők során ezekben a kérdé­sekben agresszívek, azt akartuk, hogy nyugvó­pontra jusson a földbirtokpolitika kérdése és azt hittük, hogy legalább azt a minimális birtok­reformot, amelyet megcsináltak, tisztességesen és becsületesen hajtják végre. De amikor azt látjuk, hogy ez nem történt meg és hogy ennek az agrárreformnak sem végrehajtása, sem pe­dig annak érdeme ki nem elégítő, akkor ter­mészetes, hogy a magyar nép földszükséglete és a demokrácia követelményei szerint, tekintet nélkül arra, hogy egyházi-e az a nagybirtok vagy pedig világi kezekben van, különösen a kötött birtokokkal szemben, mi mindenkor ott fogunk állani a modern jogfejlődésnek és a ma­gyar nép érdekeinek oldalán. Ha tehát az egyházfők foglalkozni fognak ilyen nem közvetlenül a lelki életet érintő poli­tikai kérdésekkel, akkor tessék majd megnézni, micsoda harccá fog fajulni az egyházfők vi­tája ott a felsőházban. Ez ellen mi a közbéke, a lelkek kiengesztelődése érdekében tilta­kozunk. A kinevezés jogcíméről akarok most még néhány szót szólni. Sajnálattal kell látnunk, hogy még a régi főrendiházzal való összeha­sonlitásban is a mai törvényjavaslatban olyan aránytalanság mutatkozik a kinevezett és. nem kinevezett tagok száma között, amely arány­talanság nyilvánvalóvá teszi a kormánynak azt a szándékát, hogy minél biztosabb, minél inkább a maga kezében tartható és felhasznál­ható többséggel akar birni a felsőházban. A régi főrendiházban 401 főrend közül 30 volt a kinevezettek száma és ez a szám fokozatosan legfeljebb 50-re volt felemelhető, a kinevezet­tek tehát körülbelül 12 és fél százalékát tették az összes főrendiházi tagoknak. Ezzel szemben a most kontemplált felsőházban 242 tag közül 40 a kinevezettek száma, már az első intrádára, azaz 17%, de ezenkívül a törvényjavaslat még két nyílt kaput hagy arra, hogy ezek száma felemelhető és kiegészíthető legyen. Ha hozzá­vesszük, kik választott tagjai és kik nem vá­lasztott tagjai a leendő felsőháznak, akkor ki­alakulj hogy a választottak csak 76-an vannak a törvényhatóságból és 37-en a különböző egy­letek és érdekképviseletek részéről, tehát ösz­szesen 113-an; ezek a választottak és ezzel szemben 129-en vannak a kinevezettek és a szü­letés jogán tagok. A kormánynak tehát már megvan az abszolút többsége akkor is, ha nem fog történni semmiféle eltolódás. De az eltoló­dás lehetőségei nyitva vannak és főleg megvan a kormánynak a többsége abban az első felső­házban, amelyet — ugy látszik — nem egy nj választójog alapján és nem az uj törvényható­ságoktól, hanem a meglévő, kihalóban lévő törvényhatóságokból akar választatni, ahol sok helyen már 90%-ban a virilisek ülnek és a vá­lasztottak lassan kihalnak. Csak egyetlen ré­teg, a vagyon képviselete lesz tehát az, ame­lyet a kormány a maga céljaira mindenkor felhasználhat. De a legbrutálisabb, t. Nemzetgyűlés, a ki­nevezési jognak az a statuálása, amely a 11. §-ban van lefektetve, hogy tudniillik az ál­lamfőnek megadja a kinevezési jogot ez a tör­vényjavaslat akkor, ha a választók nem vá^­lasztanak. Ha a törvényhatóságok nem válasz-, tanak, ha az érdekképviseletek nem választa­24

Next

/
Thumbnails
Contents