Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-591
116" A nemzetgyűlés 591. ülése 1926. kotmányos kérdés az, ami előtérbe tolul. Önkéntelenül felmerül az a gondolat, miképen képzelhető el normális, alkotmányos viszonyok között az, hogy örökosjogu felsőházi tagságot kreáljon egy ideiglenes államfő. Amikor tehát egyeseket örökletes jogú felsőházi tagsággal kivan a kormány e törvényjavaslat alapján kineveztetni, akkor megint vissza kell térni arra, hogy az ilyen kinevezésnek van egy priusa, ez pedig az alkotmányos tényező megválasztásának és az államfői kérdésnek törvényes rendezése, mert egyetlenegy alkotmány sines a világon, amely szerint ideiglenes államfő örökléte® jogú főrendiházi tagokat nevezhetne ki. A felsőházi tagok sorában mint utolsót látjuk a honvédség főparancsnokát s ott látjuk a Niecmzeti Bank elnökét is. Erre vonatkozólag megint csak azt kell mondanom, hogy a honvédség főparancsnoka katona, ő tehát ne politizáljon, a katona maradjon a hadseregnél, fegyelmezze azt, készítse elő, de a törvényhozás termébe ne vonuljon be, ne foglalkozzék politikával, mert különben lehetetlen, hogy a politikai gondolat továb ne menjen a katonaság közé, lehetetlen, hogy ne üsse fel a fejét a politizálás maguk között a .katonák között és a kormánynak ez a megindított lavinája ne fejlődijék odáig, hogy politikai érdemek jutalmazásául, tehát politikai szerep vállalásáért fog a kormány egyeseket a honvédség főparancsnokául kinevezni, hogy ezen minőségben, mint törvényhozó, mint a felsőház tagja politikai szolgálatot tegyen a kormányzatnak. Ezekből a felsorolásokból láthatjuk azt, amit elöljáróul elmondottam már beszédemben, hogy a felsőház, megalkotására semmi szükség »sincs, mert nem időszerű és mert céltalan pazarlásnál egyébnek nem tüntethető fel. De láthatjuk azt is, hogy abban az összetételben, amelyben a magyar kormányzat a felsőházi törvényjavaslatot törvényerőre emeltetni kívánja, ez a demokrácia elveivel, felfogásával, gondolataival ellenkezik, ugy, hogy ilyen öszetételben ezt a javaslatot egy modern, demokratikus berendezésű államban törvényerőre emelni nem lehet. Minthogy pedig azok a szempontok, amelyeket érvényesíteni kívántunk e törvényjavaslat kapcsán s amelyeknek érvény esitését egyesek a törvényjavaslat bizottsági tárgyalása során nem tudtak keresztülvinni, nem érvényesültek a plenáris tárgyalás folyamán sem, hanem ellenkezőleg azt látjuk, hogy a kormány. által beterjesztett módosítások csak mée jobban megrögzítették, még jobban retrográd irányban fejlesztik, még reakciósabbá teszik ezt a törvényjavaslatot, azért ezt a javaslatot, mint a demokráciának megcsúfolását, mint a népjogok teljes mellőzését, én a magam részéről még az általános tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Láng János jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! Előttem szólott t. képviselőtársam beszédéből, de magának az egész vitának anyagából is hároüi kritikai szempont rajzolódik elénk: a jognak, a szükségnek és a célszerűségnek szempontjai; van-e joga a nemzetgyűlésnek megalkotni a főrendiház reformját, szükség van-e erre a nemzet életének; és ha a jog- és szükség kérdésére egyaránt megfelelő választ kapunk, felmerül az a további kérdés, vájjon az az ut, amelyet ez a törvényjavaslat megjelölj megfelelő-e, célravezető-e! Ezek azok a kérdések, amelyekre feleletet kell adnunk; a vitában felmerült minden egyéb kérdés, a jogfolytonosságnak és a forradalomnak, a demokráciának évi november hó 3-án, szerdán. és a reakciónak kérdései összefüggésben állanak ezekkel az alapokkal és ezekre feleletet ad az előbbi kérdéseknek eldöntése. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az első kérdés tehát, amellyel én foglalkozni kívánok, a jogosultságnak, a jognak a kérdése: van-e joga a nemzetgyűlésnek egyáltalában hozzányúlni a főrendiház reformjához s korlátozoti-e vagy korlátlan ez a joga, amelyet a reform keresztülvitelénél szem előtt kell, hogy tartson. Azok részéről, akik ezt a jogot bizonyos tekintetben megtagadták vagy korlátozták, két komoly argumentumokkal alátámasztott felszólalást hallottunk. Az egyik.Túri Béla t. képviselőtársam felszólalása volt, a másik gróf Apponyi Albert képviselőtáirsamnak beszéde. Mindketten korlátozottnak minősítették a nemzetgyűlés jogikörét a felsőházi reform létesítésére vonatkozólag. Különbség kettőjük között csakis a korlátok tekintetében merült fel — ha ugyan jól értettem meg felszólalásukat. Túri Béla t. barátom abból indulván ki, hogy a nemzetgyűlés csak ideiglenes átmeneti szerv, felállította azt a tételt, hogy elismeri a nemzetgyűlés jogát a felsőház megalkotására, de ez a felsőház ép ugy, mint az azt létrehozó alsóház, jelentőségében és értékében lefokozott. T. képviselőtársam álláspontja szerint, ha a nemzetgyűlés megalkotja a felsőház jogköréi, akkor ez a felsőház megkezdheti a maga működését, abban a pillanatban azonban, amikor a törvényhozásnak másik, ezidőszerint nem működő faktorának, a királynak jogköre feléled, a nemzetgyűlés csakúgy, mint a felsőház, u.i szerep elé kerül, lefokozott jelentőséget és érzéketnyer s elérkezik a jogfolytonosság visszaállításának, történelmi pillanata, aminek keresztülvitele a nemzetnek és a királynak egymással való megegyezésétől függ; erre nézve ő az úgynevezett királyi hitlevélre hivatkozott. Ez volt ellensúlyozó rud, amivel t. képviselőtársam másfél órán keresztül, mint valami modern equilibrista elbűvölt bennünket, hogy azután megkönnyebbülvén, a nehéz produkció után arra a formulára ugorjon rá: elfogadom a javaslatot, bár abban nincs semmi, ami a jogfolytonosságot biztosítaná, de nincs benne semmi olyan sem, ami a jogfolytonosságot megtagadná. Azt hiszem, t. barátom, maga^ is érezte enmsk a modern kötéltáncos mutatványnak veszedelmeit; én legalább azt a jóindulatú kollegiális tanácsát, hogy hagyjuk abba a vita folytatását, ennek beismerésének tekintem. T. képviselőtársam hívott fel arra. hogy ezen elmélet után nincs sok értelme a vita folytatásának (Rothenstein Mór: Elég, ha ő beszél! — Túri Béla: Ha elfogadják mások is!) T. képviselőtársam, azt hiszem, kezdettől fogva meg volt győződve arról, hogy nem fogják elfogadni. Gróf Apponyi Albert képviselőtársam már szigorúbb álláspontot foglalt el, mert általában vonta kétségbe a nemzetgyűlés jogkörét, jogosultságát, kompetenciáját a felsőházi reform megalkotására. Ö a tervezett felsőház intézményében a főrendiház történelmi intézményének félretételét, megszüntetését látta, felfogása szerint a nemzetgyűlés ezzel a ténnyel átlépi a provizóriumvonta kereteket és olyan térre lép, amelyet ő bizonyos tekintetben foradalminák vn Î YÎ o ^ i T P'TT Sajnálatomra egyik álláspontot sem tudom magamévá tenni, mert bármelyiknek elfogadása az én véleményem szerint egyet jelentene az állami szuverenitás teljességének feladásával.
