Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.
Ülésnapok - 1922-570
46 r A nemzetgyűlés 570. ülése 1926. évi június hó 16-án, szerdán. a magyar. Az osztrák kölcsön tényleg- Népszövetségi kölcsön volt. Ausztriában a Népszövetség nemcsak engedélyezte a kölcsönt, hanem a Népszövetségben képviselt államok a pénzt is adták ehhez a kölcsönhöz. Ezzel szemben a magyar kölcsönnél csak megengedték azt, hogy a magyar állam kötvényeket helyezhessen^ el olyan árfolyamon, amilyen árfolyamot elérni tud. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Semmiféle árfolyam, semmiféle összeg itt tehát garantálva nem volt, a Népszövetség semmiféle irányban nem vállalt kötelezettséget, hogy sikerül-e ezt a kölcsönt elhelyezni, igen vagy nem? (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. )Ezzel szemben Ausztriával nemcsak azt vállalták, hogy kölcsönt engedélyeznek, hanem a Népszövetségben képviselt államok adták az összeget. Egész más elbirálás alá kell venni tehát az osztrák kölcsönt, mint a magyar kölcsönt. Ami az ellenőrzés megszüntetésére vonatkozik, az nem érdem, — és ezt újból hangsúlyozom — mert ez természetes folyománya annak a törvénynek és azoknak a megállapodásoknak, amelyek e kölcsön felvétele alkalmával köttettek. Arra a kérdésre, hogy a szanálási időszak lejárta után miért nem szabadítja fel a Népszövetség a még fenmaradt 82 millió • aranykoronát, nagyon homályos magyarázatot kaptunk. Az, hogy a ministerelnök ur azt mondja, hogy nem is volt szándékában ezt az összeget igénybevenni, nagyon súlyos dolog, mert tudni kell, hogy ez összegnek igénybevétele vagy igénybe nem vétele a magyar gazdasági életre olyan irányban is kihat, hogy a magyar gazdasági életnek a fel nem használt összeg súlyos kamatait is meg kell fizetnie mindazok után az összegek után, amelyeket igénybevenni nem tud. Értesülésem szerint ennek az összegnek a kamatai körülbelül 140 milliárdot tesznek ki egy évben. Ez tehát olyan összeg, amely mindenesetre megérdemli, hogy ez összeg felszabadítása érdekében ne csak elméletileg kívánjon a kormány határozatot hozatni, hanem tényleg gyakorlatilag is hajtassék végre ez összeg- felszabaditása. Végre fel kell vetni azt a kérdést: volt-e joga a Népszövetségnek a szanálási időszak befejeztével akkor, amidőn ő maga állapitjameg, hogy a költségvetés teljesen egyensúlyban van, a pénz stabilizálódott, gazdasági nehézségek vannak, de azok a pénz árfolyamát nem veszélyeztetik és a reformok végrehajtása rendben megtörtént, tehát amikor a _ Népszövetség mindezt hivatalosan megállapítja, amikor a Népszövetségnek is tudnia kell, hogy a kamatok fedezésére a mindenkori évi összeg hétszerese van biztosítva a lekötött bevételekből, tehát a vám-, só-, dohány- és egyéb bevételek ez összeg hétszeresét biztosítják s a külföldi hitelezők ilyen messzemenően vannak biztositva, amikor a hitelezők érdekeinek veszélyeztetése a Népszövetség megállapítása szerint kizárt dolog: mi az oka annak, hogy ezt a 82 millió aranykoronát nem szabaditják fel vagy minek alánján történt ez összeg visszatartása'? (Barabás Samu: Megmondotta a ministerelnök ur !) Az én véleményem szerint a Népszövetségnek a szanálási törvényben lefektetett rendelkezések alapján ez összeg visszatartására nem is volt joga. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ez az én felfogásom és én eddig nem hallottam ennek ellenkezőjét. Nem győzött meg a ministerelnök ur, nem adta valami különösebb indokát annak, hogy ezt az összeget miért tartják vissza és miért nem szabaditják fel. Az, amit a ministerelnök ur mond, hogy a szanálási kölcsön továbbra is fennáll és esetleg megvan a, lehetőség arra, hogy mi ezt az összeget visszafizetjük, ha nem akarjuk igénybe venni, ez tényleg fennáll: a kötvényeket viszszavásárolhatjuk, azonban van egy harmadik lehetőség is, amelyre nem méltóztatott hivatkozni, az, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezd a Népszövetségen kívül álló pénzcsoporttal és annak segítségével egy másik kölcsönt vesz fel, amelynek időközi kamatlába esetleg alacsonyabb, mint a két és féléves kölcsön kamatlába, hozzászámítva ehhez azt a terhet, amit fizetni kell a fel nem vett kölcsönért. Ez tehát még mindig előnyösebb, mint megtartani a népszövetségi kölcsönt. (Gr. Bethlen István ministerelnök: 1934-ig nem lehet!) És visszafizetni? (Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem lehet!) De jogában áll a magyar kormánynak az államvasutakra kölcsönt venni fel, amely hitelezői szempontból áll olyan jól, hogy 250 millió aranykoronát mindenesetre megér, főkép, ha bevételeit valamely rendelkezéssel egy uj kölcsön kamatainak fizetésére kötik le. Volnának tehát itt eshetőségek, amelyekről nem tudom, hogy pénzügyileg helyesek-e, célszerüek-e, de azok mellett, amiket a ministerelnök ur elmondott, ez az eshetőség is megvan, amely nagyon esryszerü. Ha valakinek nagyon terhes egy kölcsön, amelyet szorultságában kénytelen felvenni, akkor felvesz egy másik kölcsönt^ amelyből kifizeti azt a kölcsönt, amely reá nézve hátrányos. (Horváth Zoltán: Összevásárolhatjuk a kötvényeket! — Biró Pál: Na, az jó üzlet volna!) Elbirálás tárgyát képezheti, hogy ez célszerű volna-e, igen vagy nem? Semmiesetre sem volna célszerű és helves olyan kötvények összevásárlása, amelyeket nem tudom, milyen árfolyamon bocsátottak ki annak idején — ugy tudom, 88-as árfolyamon bocsátották ki a kötvényeket — (Dofoóczky Dezső: És most 103!) s ezek a kötvények ma, amint halljuk, paritáson felül vannak. Teljesen megérteni azt a kapitalista szempontot, hogy ez nagyon jó tőkebefektetés, mert olyan magas kamatozás van itt biztosítva, (Gr. Bethlen István ministerelnök: Ez a legjobb propaganda!) hogy nem hiszem, hogy más kötvények ilyen magas kamatozás mellett elhelyezhetők lettek volna. Hiszen a magyar állam ennek az összegnek évenként hétszeresét tudja garantálni és e mellett a Népszövetség is ilyen megállapítást hoz. De nem lebecsülendő az a pénzügyi művelet sern, amelynek segítségével a veszélybe jutott angol kapitalisták érdekei kielégíttettek. ^Ilyen gavalléria egy szegény ország részéről tényleg megéri azt, hogy az angol kapitalisták megbecsüljék és a kötvényeket legalább jobban értékeljék. Mert az. hogy az angol pénzemberek csak azért, hogy ai bankgaranciát megtakarítsák, egy spekulációba mentek^ bele, lehetett az ő érdekük, de nem lehetett érdeke a magyar kormánynak, hogy up-vanakkor e bajba jutott spekulánsoknak teljes kártalanítást adjon és ezzel biztosítsa magának továbbra is az angol pénzpiac bizalmát. Túlságos nagy áldozatot hoz ezért a 103 százalékért a magyar kormány és egyáltalán nem látom be, miért áll nekünk érdekünkben olyan nagyon örülni annak, hogy ezek a kötvények 103 százalékra mentek fel. Vannak, akik e kötvények árfolyamának magasságát azzal magyarázzák, hogy ez a magyar pénzügyi viszonyok iránti bizalmat jelenti. Az én
