Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-579

280 A nemzetgyűlés 579. ülése 1926. évi október hó 18-án, hétfőn. pedig mégis csak fontos politikai kijelentéseket tett, ágy érzem, hogy nekem aki utána erről az oldalról először szólalok fel, kötelességem ezekre a kijelentésekre bizonyos tekintetben reflektálni. Elnök : Felteszem a kérdést méltóztatoak-e hozzájárulni ahhoz, hogy a képviselő ur beszédideje a házszabályokban megállapított időn tul 30 perccel meghosszabbíttassák 1 (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Méltóztassék ! Rassay Károly : T. Nemzetgyűlés ! A t. ministerelnök ur nagyon megkönnyítette helyzetemet. (Halljuk! baVelől.) Megkönnyítette helyzetemet azzal, hogy a maga részéről kijeiéi.tette, hogy nem egy uj kormánnyal, hanem a régi kormánnyal állunk szemben, amely az eddigi kormányzási princípiumokat kívánja követni. Amint tehát a t. túloldalnak a bizalomra az eddigiek alapján megvan az oka, épenugy feleslegessé válik az, hogy én a bizalmatlanságot a kormánnyal szemben bővebben indokoljam. Mégis azt hiszem, hogy négyhónapi vakáció után és nyolc hónappal a nemzetgyűlés törvényes határidejének letelte előtt szükséges az, hogy most, amikor először összejövünk, bizonyos kérdéseket felvessünk. A ministerelnök ur utalt a kormány lemondására. Azt azzal indokolta meg, hogy a három fórumon keresztül elintézett frankügy jogerős ítélettel res judicata vá vált és így a kormány részére bekövetkezett az a kötelesség, hogy az államfő előtt felvesse a felelősség és bizalom kérdését. T. Nemzetgyűlés ! Én, őszintén megvallva, ebben a lemondásban sok logikát nem láttam, (Úgy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon) mert hiszen senki sem vádolta a t. ministerelnök urat és a kormányát azzal, hogy a frankhamisitási bűnügyben személyileg aktive érdekelve lett volna. (Zaj és felkiáltások jobbfelől : Dehogy nem ! Pallavicini György mondta ! B. Podmaniczky Endre : Nyíltan megmondták ! Zaj). Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! (Zaj jobbfelől). Csendet kérek a jobboldalon Î Rassay Károly : T. Nemzetgyűlés ! Én nem látom be annak értelmét, hogy a t. túloldal ezzel a megállapítással szemben miért tartja szükségesnek hangoztatni, hogy a kormánnyal szemben egy ilyen vád emeltetett. (Derültség és taps a balés a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások jobbfelől: A Pallavicini beállítása volt ! Az ő téves beállítása volt!) Az én tudtommal senki sem vádolta a kormányt és ha Pallavicini t. képviselőtársam nyilatkozataira méltóztatnak hivatkozni, erre csak azt mondhatom, hogy az én tudtommal Pallavicini t. képviselőtársam sem vádolta a kormányt azzal, hogy a frankhamisitási bűnügyben aktive résztvett. Vádolta azzal, hogy tudott róla, vádolta azzal, hogy annak megakadályozása körül nem tette meg mindazt, amit megtenni kötelessége lett volna. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Felkiáltások jobbfelől : Bűnpártolással vádolta a kormányt!) Én nem látom annak értelmét, hogy miért méltóztatnak többet tulajdonítani Pallavicini képviselőtársam nyilatkozatának, amikor még az a kevesebb — amit ő tényleg mondott — sincs elintézve azon fórum előtt, amelyet Pallavicini képviselőtársam felajánlott a t. kormánynak és pártjának (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Méltóztassanak tehát megengedni, hogy én megmaradhassak azon álláspontom mellett, hogy a kormányt senki sem vádolta azzal, hogy a frankhamisitási bünpörben aktive résztvett volna. Ilyen körülmények között a bírói ítélet bevárása mit sem változtatott a kormány helyzetén; a bíróság nem a kormány felett kellett hogy ítéljen, hanem azok felett, akik, mint bűnösök, eléje állittattak. Ami a kormány politikai felelősségét maga után vonhatja : az ügy megelőzése körüli mulasztás s az ügy kinyomozása és a nyomozás egyes fázisai körül tanúsított magatartás, valamint a felidézett politikai bonyodalmak és azok elintézésének módja : ezek mind olyan körülmények, amelyek felmerültek a frankhamisitási bűnügy kipattanása után azonnal és amelyek a politikai felelősséget, nagyon helyesen, involválták. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Én tehát, t. Nemzetgyűlés, a legjobb akarattal sem tudom a kormány mostani lemondását másnak minősíteni, mint aminek azt a ministerelnök ur is minősítette : egyszerű formaságnak, a bizalom kérdése felvetésének, amely bizalom iránt azonban sem a kormánynak, sem — a tényekből megállapithatólag — az államfőnek nem volt egy pillanatig sem kétsége, mert hiszen ha kétsége lett volna a bizalom iránt akár a kormánynak, akár az államfőnél merült volna fel ilyen kétség, akkor az nyilvánvalólag nem az ügy elintézése és az akták lezárása után, hanem az ügy befejezése előtt, az ügy tárgyalása folyamán kellett volna hogy kifejezésre jusson. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Lassanként odajutunk a frankügyben, hogy egyetlen politikai felelősség marad meg, az, amit a t. honvédelmi minister ur hangoztatott legutóbbi beszédében, amelyben azt mondotta válogatás nélkül, hogy szélsőbaloldali politikusok az ország külső ellenségeivel összefogtak, hogy ezáltal a kormányt kompromittálják. (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ministeri demagógia !) Én nem hiszem, hogy a magyar közállapotoknak és általában a békés közállapotoknak javára szolgálna az, ha ilyen kijelentések ministeri ajkakról elhanzanak. Bizonyos felelősséggel az ember akkor is tartozik, ha a ministerium épületét elhagyja és ha — igen helyesen — méltóztatnak tiltakozni mindig az ellen, hogy gyanúsítások egyáltalában elhangzanak, akkor ezt a kormány tagjainak kell elsősorban betartani. (Ugy van! a szélsőbaloldulon). Épenugy perhorreszkálhatná a t. honvédelmi minister ur, ha én azt mondanám, hogy bizonyos ügyek és bűnügyek lanyha kezelése azzal a körülménnyel áll összeköttetésben, hogy ott egyes ministerek rokonai érdekelve vannak. Én tehát azt kérem, t. minister ur, hogy mindketten maradjunk az objektivitás területén és ha vádolni akarunk, lehetőleg névvel és konkrét adatokkal vádoljunk. De ha a kormány a maga jóhiszeműségével elintézettnek tekinti is a franküggyel kapcsolatban a politikai felelősség kérdését, mégis meg keil állapitanom, hogy a közvélemény a ministerelnök úrtól mást várt, mint azt, hogy a frankügyet a maga részéről mint res judicátát állította eléje. A nyomozásnak voltak kényes fázisai és a parlamenti tárgyalásoknak is voltak kényes momentumai, amikor a ministerelnök ur azt mondotta, hogy ennek az ügynek konzekvenciáit le kell vonni az álíamélet minden vonatkozásában. A magyar közvélemény azt várta volna, hogy ha már politikai felelősség kérdését in camera 1 caritatis intézték el, legalább adja meg a ministerj elnök ur a garanciákat a jövőre nézve. E tekintetben azonban semmi sem történt és semmi sem történik. A ministerelnök ur kijelenti, hogy a kormányzat princípiumai változattanul maradnak. Ami történt, az véletlen baleset volt, amely további diszkussziót nem érdemel és amely felett további vita nem szükséges. Nagyon jói emlékszem még arra, amikor a ministerelnök ur ezzel az üggyel kapcsolatban felvetette a titkos társaságok kérdését. r Erről most már senki sem beszél, amiből nyilvánvalóan az derül ki, hogy ezt az ügynek bizonyos fázisában 1 villámhárítónak dobták oda.