Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-577

248 A nemzetgyűlés 577. ülése 1926. díjasok egy része ahelyett, hogy 65—68—69 vagy 70% -ot kapna, már ebben az öt esztendőben is 75%-hoz jutna. Arra akarom a t. Nemzetgyűlés figyelmét í'elhivni és külön Wolff Károly képviselő úrét is, hogy amikor egyáltalán be vittük a maximumot a javaslatba, a bizottságban, amelyre nézve mindnyájan egyetértünk, abból indultunk ki, hogy ösztönözzük a vállalatoknak minél nagyobb részét, (Bréhr Imre előadó: ÍJgy van!) hogy már ma adjanak többet, mintam ennyire az arányszám szerint kötelezve volnának és féltünk túlmagasra. szabni ezeket a számokat, ezeket a felső határokat, nehogy ezáltal elvegyük a vállalatok nagyobb részének a kedvét, ahol erre a lehetőség meg is van, attól, hogy már előre akceptálják ezen nagy obi) számotEzért nem vagyok abban a helyzetben, hogy a magam részéről elfogadhassam Wolff Károly igen t. képviselőtársam indítványát és én jobban szeretném, — mert a dolog érdekében valónak tartanám — ha a 65% maradna benne a törvényben. Tekintettel azonban arra, hogy a Tamássy-féle indítványt magam részéről nem perhorreszkálom, mert hiszen van abban sok igazsájg és azt elfogadom, ennélfogva tehát csakugyan szüksége® bizonyos arányosítás és ezért a magam részéről inkább a 75%-os maximum elfogadása mellett vagyok, mintsem az eltörlés mellett, amelynél attól félek, hogy gyakorlatilag épen az ellenkezőjét eredményezné annak, — nem jogászilag beszélek, hanem gyakorlati "szempontból — mint amit a t. képviselő ur céloz. (TJgy van! jobbfelöl.) Ezeket voltam bátor megjegyezni. (Helyeslés jobb felől. — Szilágyi Lajos: Az iparvállalatoknál nem lesz baj! Az iparvállalatok rendben vannak!) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! Bíró Pál képviselő ur hozzászólt a szakaszhoz, védi az eredeti szakaszt, mert, amint mondotta, nem tudja szótlanul hallgatni azt a vitát, amely ehhez a szakaszhoz kapcsolódott, nem tudja szótlanul tűrni, hogy vannak olyanok, akik e szakasz rendelkezéseit kifogásolni bátorkodnak és bátorkodnak megállapítani, hogy ennek a szakasznak rendelkezései inkább az erősebb kapitalista szempontjait tartják szem előtt, mintsem a gyengébb nyugdíjasok szempontjait. T. Nemzetgyűlés! Hogy a kormány ilyen javaslattal áll elő, hogy a kormány megszerzett jogokat akar megnyirbálni, ezt a kormány helyzetéből kifolyólag meg lehet érteni. Végtére a kormány nem is tagadja, a pénzügyminister ur pedig kereken kijelentette, hogy ő, igenis, a kapitalizmus védelmében áll itt, amidőn a javaslatot benyújtja. Mondom, ezt nieg tudom érteni. De hogy feláll Valaki a kormánypártból és egyenesen feldicséri a javaslatot és szociális javaslatnak, pláne Európa legelső és legjobb szociális javaslatának vagy intézkedésének akarja feltüntetni, bocsánatot kérek, ez már túlmegy minden határon, (Sütő József: Ha nem ismeri a többit, mit csináljon?!) ez több, mint merészség. Tessék a javaslatot védeni egyoldalú kapitalista szempontokból, de tessék egészen őszintén és nyugodtan megvallani, hogy mit akarnak és tessék ennek a konzekvenciáit viselni és vállalni a nyilvánosság előtt! (Dréhr Imre előadó: Viseljük és vállaljuk!) T. Nemzetgyűlés! Hogyan lehet olyasmit nllitani, hogy ez a javaslat Európa legjobb évi június hó 24-én, csütörtökön. ilyennemű, mondjuk, szociális alkotása? (Biró Pál: A legmesszebbmenő a valorizálásban!) A képviselő ur fél attól, hogy a javaslat meszszebb megy,' mint amennyire mennie szabad volna. Azonkívül felteszi a kérdést, vájjon szabad-e nekünk Magyarországnak szociális alkotások terén Európa élén haladni? (Szeder Ferenc: Őrület!) Nagyon lekötelezne a képviselő ur, ha e kijelentését konkrétumokkal támasztaná alá. Hát honnan veszi azt, hogy mi Európa élén haladunk a szociális törvényhozásban? (Biró Pál: Kérem, a magántisztviselői nyugdíjkérdésre értettem, semmi egyébre!) Én azt mondom a képviselő urnák, hogy nemcsak az élén nem haladunk, hanem az utolsók vagyunk. (Biró Pál: A magántisztviselői nyugdíjkérdésében ezt joggal állithatom!) Az elmúlt négy esztendő alatt hiába ostromoltuk a kormányt és hiába ostromoltuk a nemzetgyűlést szociális jellegű törvényjavaslatok benyújtása és törvények alkotása céljából, nem tudtuk elérni, hogy egyetlen szociálpolitikai javaslat idekerüljön, egyetlenegyet sem nyújtottak be. Most a nemzetgyűlés négy hónapos szünetre megy és nem tárgyalta le a munkanélküliség esetére való biztosítás törvényjavaslatát, amely esedékes, amely sürgős, amely szükséges, amely fontos, amelynek megalkotása nélkül nem volna szabad ennek a nemzetgyűlésnek szünetre elszélednie. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és akkor, szinte megcsúfolásául a szegénységnek és nyomorúságnak, feláll egy kormánypárti képviselő és azt mondja: vájjon szabad-e nekünk Európa élén haladni a szociális alkotások terén? (Biró Pál: A képviselő ur épen ugy tudja, mint én, hogy kizárólag a magántisztviselői nyugdíjkérdés rendezését értettem! Minden egyéb csak kifelé való tré

: fálkozás!) Azt sem tudom, hogy a képviselő ur honnan veszi azt a megállapítását, hogy ez a javaslat, amelyet tárgyalunk, egyenrangú vagy épen túlmenő a külföldi hasonló intézkedéseken! (Tamássy József: Adatokat hozott fel! Cáfolja meg!) Adatokat hozott fel, de nem merte tagadásba venni, hogy az ausztriai nyugdíjasok helyzete jobb, amennyiben kollektív szerződésekkel kivívták maguknak azt a pótlékot, amely az ő helyzetüket jobbá teszi. (Forster Elek: Ez a lehetőség itt is megvan!) Annak a nyugdíjasnak mindegy; tessék annak a nyugdíjasnak lehetővé tenni, hogy kollektiv szerződéssel pótolja azt, ami a törvényben hiányos. Hiszen a nyugdíjasok azt kérték, (Biró Pál: Méltóztassék meggyőződni, hogy Ausztriában a legnagyobb ipari vállalkozásoknál milyen megoldás van!) hogy ezt a törvényjavaslatot a kormány vonja vissza, nem kérnek ezidőszerint ennek a kormánynak és ennek a nemzetgyűlésnek szociálpolitikai jóakaratából. A nyugdíjasok csak tudják, ők érzik ezt a legjobban és én is csak azért kértem szót és azért szólalok fel, mert én sem tudom szótlanul tűrni, hogy itt egy igen jelentékeny kategória darabka kenyerén veszekedünk azon, hogyan lehetne abból nagyobb darabot letörni, ahelyett, hogy afelett vitatkoznánk, hogyan lehet részükre biztosítani a megélhetést és a szerzett jogok tiszteletét. Mi például felvetettük azt az eszmét a városházán, a nemzetgyűlésen és a sajtóban is, hogy legyen olyan szives a népjóléti minister ur és a kormány és a házhely 50%-os valorizációját hagyja még meg néhány esztendeig, hogy a lakók, a bérlők, az üzlettulajdonosok, akik sokat veszítettek, — sokan mindenüket elvesztették — ne legyenek kénytelenek