Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-576

A nemzetgyűlés 576. illése 1926. évi június hó 23-án, szerdán. 229 Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó ! Peyer Károly : T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt interpellációmat elmondanám kérem a tanácskozóképesség megállapítását ! Elnök: Miután a Ház nyilvánvalóan nem tanácskozóképes, az ülést 5 percre felfüggesztem! (Szünet után.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Peyer Károly képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly : T. Nemzetgyűlés ! Végtelenül sajnálom, hogy ennek a kérdésnek elmondásánál, amely véleményem szerint nem lehet pártkérdés, mert hiszen egy munkásréteg nyomorát kívánom ide a Ház elé hozni, a kormány egyetlen tagja sincs jelen, sőt a kereskedelmi minister ur, aki ezt a kérdést már közelről ismeri, sem tartotta szükségesnek eljönni, nem azért, hogy engem meghallgasson, hanem azért, hogy itt a nemzetgyűlésen keresztül valami megnyugtató szót mondjon azok felé, akiknek érdekében itt szót kivánok emelni. Nem először kerül ide a magyar bányamunkások ügye. A múlt hónapokban egy olyan incidenssel kapcsolatosan került ide ennek a munkásrétegnek sorsa, amely nem volt egészen normálisnak mondható, s amely csak olyan elkeseredett és végső szükségben szenvedő munkások részéről történhetik, akik olyan nyomorban és nélkülözésben élnek, mint a salgótarjáni bányakerületben élő munkások. Már akkor is rámutattam arra, hogy félintézkedésekkel ezen a bajon segíteni nem lehet. Bár elismerem, hogy azok az intézkedések, amelyeket a kormány a salgótarjáni kerületben levő munkanélküliség leküzdése érdekében tett, részben enyhitették az ottani nyomort, nem annyira talán a bányamunkásoknál, de mégis munkaalkalmakat teremtettek máshol is, útépítésekkel és általában az építkezésekkel kapcsolatban, ugy hogy legalább egy része az ottlevő munkanélküli munkásoknak munkaalkalmat talált, de változatlan a helyzet a többi bányatelepeken, Itt elsősorban fel kell hivnom a t. Nemzetgyűlés figyelmét a tatabányai bányatelepen uralkodó állapotokra, mert az ott dolgozó munkásság talán ma sokkal súlyosabb helyzetben van, mint a salgótarjáni bányakerületben dolgozó munkásság. Súlyosabb helyzetben van pedig azért, mert mi g a salgótarjáni kerületben dolgozó munkások túlnyomórésze faivakban lakik, szétszórva különböző községekben, addig a Magyar Általános Kőszénbánya tatabányai és felsőgallai telepén dolgozó munkások túlnyomórészt kolóniákban, tehát munkástelepeken lakó munkások, akiknek nincs más jövedelmük, mint az, amit a munkájukból keresnek. Az utóbbi hetekben átlag három napot dolgoztak és csak elvétve dolgoztak heti négy napot ezen a bányatelepen. Én már hetekkel ezelőtt kötelességszerüleg felhívtam az illetékes hatóságok figyelmét az ott uralkodó állapotokra. Ennek a figyelmeztetésnek annyi volt az eredménye, hogy az egyik ministerium részéről közölték velem, hogy hivatalos megállapítást nyert, miszerint ott nincs nyomor, ott bőségesen van élelmiszer, s hogy ők végigjárták a lakásokat és teljes megnyugvást találtak a munkások között. A legnagyobb megdöbbenéssel olvastam ezt, mert hiszen épen ezek a jelentések azok, amelyek a legnagyobb aggodalomra adnak okot, amikor köztudomású tényeket — nem tudom, milyen okból, vagy milyen okból nem — olyan színben kivannak feltüntetni, mintha azok nem felelnének meg a valóságnak. Elég szomorú, hogy ez igy van. Bár ne volna igy, bár az ellenkezője volna igaz, mert akkor nem volna szükségük ezeknek a munkásoknak arra, hogy a legképtelenebb tervekkel foglalkozzanak, hogy a maguk nyomorult helyzetén valamiképen segíteni tudjanak. Már rámutattam múltkori egyik beszédemben arra, hogy semmi indok sem szól amellett, hogy a külföldi szén Magyarországon olyan nagy mennyiségben használtassék fel. Csak pár számadatot kivánok a helyzet ismertetéséül elmondeni. 1925. niáreius havában külföldről behoztak Magyarországba 52.312*4 tonna szenet, ezzel szemben 1926. márciusában 62.129 tonna szenet, tehát 10.000 tonnával többet hoztak be, mint az előző év ugyanezen hónapjában. 1925. január 1-étől március végéig behoztak 174.439 tonnát, ezzel szemben 1926. január 1-étől március végéig behoztak Magyarország területére 240.109 tonna szenet. Óriási emelkedés van tehát itt, körülbelül 70.000 tonna emelkedés van januártól márciusig, aminek indokát egyáltalában nem tudom megérteni. Ha ez alatt az idő alatt az ipar annyira fellendült volna, hogy ÊtZ ci külföldi szén behozatalát szükségessé tette volna, (Petrováez Gyula : Kalóriára átszámítva olcsóbb!) akkor még mindig meg tudnám érteni, hogy miért kellett a külföldi szenet behozni. (Zaj.) Közismert dolog azonban, hogy — sajnos, — Magyarországon az ipar épen ezekben a hónapokban annyira stagnált, hogy ujabb szénmennyiségek felvételére alkalmasnak nem bizonyult. Nem akarom itt a bányatársulatok üzleti politikáját érinteni (Petrováez Gyula : Pedig azt kellene !) Tessék csak kicsit várni ! Mindenesetre szükséges volna azonban, hogy a kormány ennek a kérdésnek megvizsgálásával érdemben foglalkozzék, (Petrováez Gyula: Helyes!) mert a szénkérdés nem elszigetelt jelenség, amelyet A^onatkozásba lehet hozni akár az építőiparral, akár más iparral, mert méltóztatnak látni, hogy ez a kérdés külföldön is törvényhozói és egyéb intézkedéseket igenjééit. Angliában is az állam csak ugy volt képes hosszú időn keresztül — hat hónapon keresztül — fentartani a munkások és a munkaadók közötti békét, hogy nagy pénzáldozatokát hozott, amelyekkel az angol bányák magas termelési költségét valamiképen ellensúlyozta. De Angliában ennek egyik feltétele az volt, hogy a kormány egyúttal vegyes bizottsággal vizsgálat tárgyává tette, hogy mi okozza a magas szénárakat, hogy tényleg a magas munkabérek, magas anyagárak, magas faárak idézik-e azt elő, vagy pedig az erőltetett valami ; és ennek volt a következménye azután az, hogy a szén árát nem lehetett leszállítani. Angliában tehát munkásokból és munkaadókból álló paritásos bizottság, amelyben a kormány delegáltjai is helyet foglaltak, állapitotta meg nemcsak a termelési költségeket, hanem egyúttal a fenmaradt haszonnak hovaforditását is és megállapította, hogy mekkora az az összeg, amely a munkaadó javára invesztícióra és amortizációra fordítható, és mennyi az az összeg, amelyet a munkások között munkabérben utólag fel kell osztani. Ugyanilyen helyzetet látunk Németországban és mindenütt.. És legyen szabad a legújabb kormányintézkedésekre rámutatnom. Spanyolországban 1926 február 27-én rendelet jelent meg, amely a Spanyolország területén Jévő összes bányákat arra kényszeritette, hogy eladási szindikátusban egyesüljenek, amely eladási szindikátus természetesen a kormány ellenőrzése mellett állapit ja meg a szénárakat és látja el az ország szükségletét. Ennek a rendelkezésnek egyik legfontosabb része az, amely megállapítja, hogy a belterületen 33*