Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-576

'À nemzetgyűlés 576. ülése 1926. évi június hó 23-án, szerdán. 223 két héttel előbb, hogy ezután forgalmiadé ellenőri kinevezést csak a ministeriumhoz való előter­jesztés alapján a conduit-listában foglalt összes adatok figyelembevételével lehet eszközölni, ha a pénzügyministerium hozzájárult. Én kénytelen voltam centralizálni ezt a kérdést és nagyon jól tudom, hogy ezért is fogok szemrehányást kapni, hogy megint centralizáltam és magamhoz szít­tam a hatalmat, de azt hiszem, hogy a köz érde­kében tettem meg ezt, hogy mentől jobban válo­gassuk meg itt a személyeket. (Helyeslés jobb- és balfelől.) Azt hiszem, hogy ezt megnyugvássál és meglégedéssel méltóztatnak fogadni. (Zaj a bal­és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztas­sanak csendben maradni ! • Bud János pénzügyminister : Most, ami a kérdés többi részét illeti, elsősorban, ami az u. n. előléptetés kérdésére vonatkozik, ezt az igen t. képviselőtársam nem egészen helyesen állította be,, mert alapjábanvéve igazi előléptetésről itt szó nincsen. Az illető igenis fel volt függesztve, azután pedig a fennálló szabályok szerint kellett volna következnie a fegyelminek, — a szabályokat mindenkinek figyelemmel kell kisérnie — amely­nek meg vannak a maga kritériumai és előirt feltételei. Amikor ez nem állt be, mert az ügyész­ség nem olyan formában indította meg az eljá­rást, amint a képviselő ur mondotta... (Fábián Béla: Tévedés!) Méltóztassék nyugodtan meg­várni igen t. képviselőtársam, hiszen nem tudja mit fogok mondani... akkor tulajdonképen a fegyelmit még nem is indították meg, a hatóság azonban nem akarta ott tartani a régi helyén és ezért is áthelyezték. Hiszen ez egy fegyelmi eljárási formula, hogy ilyenkor legalább is át­helyezik az illetőt. Ami pedig a forgalmi adó­ellenőröket illeti, ott a cím tekintetében tényleg van »fő« és nem tudom milyen ellenőr, de ez végeredményben nem státus, ez mind szerződéses alkalmazott. Mindenütt más-más ilyen állások vannak, aszerint, hogy ki hova jut, kerül bele más és más állásba. Épen megfordítva van tehát a dolog, mint ahogy igen t. képviselőtársam mondotta. Nagykátán ő önállóan vezette ezt a hivatalt és innen elhelyeztetett Vácra, ahol tulaj donképen alárendeltetett. (Fábián Béla : Nem is volt ideje Nagykátán vezetni, mert letartóztatták. — Szeder Ferenc : De hiszen ez az egész dolog becstelenség, ezt nem lehet menteni !) Én csak megállapítom a tényeket, ezen t. képviselőtársam sem tud vál­toztatni. (Szeder Ferenc közbeszól- — Nagy zaj.) Elnök : Kérem Szeder Ferenc képviselő urat, méltóztassék csendben maradni. (Pakots József : Ez a válasz is nagyon szomorú !) Pakots kép­viselő urat is kérem, méltóztassék a minister ur válaszát nyugodtan meghallgatni. Bud János pénzügyminister : Csak egyet kívánok még megjegyezni, s ezzel talán be is fejezhetem, mert többet most nem tudok mondani. (Felkiáltások a, szélsőbaloldalon : Kidobták-e vagy nem, ez a kérdés ?) Az illetőt a tegnapi napon felfüggesztettem állásától. (Saly Endre : Csak tegnap ?) Mert ellene igenis olyan birói Ítélet van érvényben, amelynek értelmében kötelesség őt azonnal felfüggeszteni. Én az egész vonalon megindítottam ellene az eljárást ; ő rendes fegyelmi hatóság elé fog kerülni és végeredmé­nyében én sem tehetek mást, de azt hiszem, hogy a jog, a törvény és az igazság alapján akkor állok tulaj donképen, ha a fegyelmi hatóságra bizom ennek az egész kérdésnek az eldöntését (Peyer Károly : De mi van a ministeriumban I) Mert azt kérdezem, hogy hová vezetnének a dol­gok, ha a minister önkényüleg járnael és — én azt hiszem, hogy — ilyen esetben épen a túl- ' oldal volna az, amely a legnagyobb, legsúlyosabb szemrehányásokat tenné az embernek ; önök vol­nának azok, akik belemagyaráznák az ilyen el­járásba azt, hogy politikai okok játszottak közre. (Eupert Bezső: Gyilkost soha sem fogok védeni! — Propper Sándor : Mi lesz azzal a ministeri tiszt­viselővel, akit kineveztek !) Méltóztassék csak utána nézni, s akkor meg fognak győződni arról, hogy egyetlen olyan sze­mélyt sem vagyok hajlandó állásában megtartani, aki ellen a legkisebb kifogás merült fel és ha érdekli t. képviselőtársamat még nagyon magas állásban levőkkel sem teszek e tekintetben kivé­telt, nekem azonban be kell tartanom a rendes formákat, mert erre engem tulaj donképen a tör­vény is kötelez. Azt hiszem mindezeknél fogva, hogy igy járok el helyesen és kérem méltóztassanak ebben meg­nyugodni. (Rupert Bezső : De igaz-e az, hogy a ministerium hozzájárult a kinevezéshez 1 Mert a pénzügyigazgató tett felterjesztést és onnan kapta meg az utasitást, hogy lehet! — Peyer Károly: Egy elitélő szava sincs a minister urnák az eset felett í) Én eléggé elitéltem. (Zaj a szélsőbalol­dalon. — Elnök csenget.) Mit csináljak vele, a felfüggesztésnél tovább nem tudok menni? (Foly­tonos zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Csendet kérek. Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Fábián Béla : T. Nemzetgyűlés ! A minis­ter ur válaszát több okból nem vehetem tudomá­sul. Elsősorban a minister ur nem válaszolt az én kérdésemre. (Farkas István : Halandzsázott !) Nem felelt arra, igaz-e az, hogy a ministeriu­mot Simontsits pénzügyigazgató előzetesen meg­kérdezte, hogy kinevezhető-e a történtek dacára Molnár forgalmiadó főellenőrré, előléptethető-e és ha a minister ur azt mondotta, hogy egy előléptetés nem, olyan nagy dolog, akkor azt mondom, hogy ha nem lett volna olyan nagy dolog, akkor nem kérdezte volna meg a pénz­ügyigazgató a pénzügyministeriumot. Ami pe­dig a harmadik részt illeti, t. minister ur, en­nek az embernek nem volt ideje Nagykátán ön­állónak lenni, mert letartóztatták, és akármit mond is a minister ur, hogy nem fizetés tekin­tetében, hanem csak címben van az előléptetés, hiszen mikor egy ministeri osztálytanácsost cím­zetes ministeri tanácsossá neveznek ki, az mégis csak előléptetésnek tekintendő. A másik a következő : Én ma délben már tudtam, hogy itt az az állítás forog szőnyegen, hogy az ügyészség minősitette le a vádat becsü­letsértésre és hallottam, hogy a minister urat ekként informálták. Ezért kötelességemnek tar­tottam ma délelőtt a budapesti ügyészség veze­tőjét, Sztrache Gusztáv főügyész urat felkeresni és megkérdeztem, igaz-e ez, hogy adott-e ő erre valakinek információt és erre a főügyész ur ki­jelentette, hogy tőle ebben az ügyben senki in­formációt nem kért, ellenben nem igaz az, hogy a kir. ügyészség a vádat becsületsértésre leminősí­tette, mert a királyi ügyészség hatóság elleni erő­szak bűntette miatt... (Lendvai István: Ki volt hatóság. — Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly : Ki van Molnár mögött ? Kinek a barátja 1 — Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Kivel vadászott ? Félrevezetik az egész nemzet­gyűlést I) Elnök : Csendet kérek ! Fábián Béla : ... emelt vádat és hatóság elleni erőszak bűntette miatt tartja fenn ma is a vádat. (Saly Endre közbeszól.) Elnök : Saly képviselő urat kérem, méltóz­tassék csendben maradni. Fábián Béla : Nem tudom, kinek érdeke az, hogy a minister urat ebben a kérdésben hely-

Next

/
Thumbnails
Contents