Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.
Ülésnapok - 1922-576
'A. nemzetgyűlés 576. ülése 1926. évi június hó 23-án, szerdán. 217 lyen is, gróf Bethlen István t. ministerelnök ur városában és kerületében is, van azonban égy újfajta kényszerkölcsön, amit a t, képviselő arak nem ismernek mindannyian: az úgynevezett eszményi kényszerkölcsön, Kénytelen leszek röviden elmondani ennek genezisét, hogy miképen született meg. Tudvalévő, bogy a kényszerkölesönt, avagy az államkölcsönt először előleg, majd tényleges kölcsön alakijában aszerint rótták ki, amint az 1923. évi jövedelmet megállapították. Az 1923. évi jövedelem- és vagyonadó négyszerese, illetve hatszorosa képezte az államkölcsön előlegét, azután később, amikor a rendeletet végleg mcghoizták, az 1923. évi jövedelem- és vagyonadónak kétszerese, illetve háromszorosa alkotta a tényleges államkölcsönt, a kényszerkölesönt. Később azonban azt mondták az adófelszólamlási bizottságnak a pénzügyministerium részéről instruált tagjai a beidézett magyaroknak, hogy kevés volt az az adóalap, amelyet a jövedeleméi vagyon kiszámításánál felvettek, hát urambátyám, nyugodjék bele a fölemelésbe, mert az államnak pénzre van szüksége, a nemzetet meg kell menteni, az országot belsőleg is szanálni kell, nyugodjék hát bele, hogy a jövedelem- és vagyonadó ail apját felemeljük. Hát a jó vidéki polgár s igaz magyar hazafi bele is nyugodott. Azt azonban elhallgatták előtte, hogy ennek alapján az államkölcsönt, vagyis a kényszerkölcsönt is emelni fogják a jövedelem- és vagyonadó négyszeresére, illetve hatszorosára. így vitték lépre, magyarán szólva, igy csapták be az adódót s igy született meg Hódmezővásárhelyen és az Alföld bzonyos vidékén az úgynevezett eszményi kényszerkölcsön, amely még jóval megtetézte az először kivetett tényleges kényszer kölesönt, illetve államkölcsönt is. Ezeknek a kölcsönöknek behajtása érdekében folyik jelenleg az Alföld széles rónáin a végrehajtás és árverés, tehát oly követelés érdekében, amelynek kivetése szerintem jogosulatlan és törvénytelen. Erre nézve általános revíziót kérek, mert mégsem lehet az, hogy camera obseura-rendszer szerint, sötétben rajtaütéssel állapítsák meg az adózók terhére azokat a kirovásokat, melyek szerintem jogtalanok és törvénytelenek. (Szilágyi Károly: Különösen akkor amikor már több folyt be a kényszer kölcsönből, mint amennyi preliminálva volt. — Bud János pénzügyminister: És aki nem fizette be, az jobban járjon?) Aki eszményi kölcsön alakjában többet fizetett, mint kellett volna, annak tessék visszatérítést adni, de ez nem lehet jogcím arra, hogy ikényszerkölesönöket vasaljanak be azokon az embereken is, akiknél erre semmiféle jogalap nincs, mert megtévesztés által, a fölemelt jövedelem- és vagyonadósróf által sajtolnak ki pénzt belőlük sokszorozás által. (Mosdás a jobboldalon.) De továbbmegyek. Az Alföldnek több százezer katasztrális holdat kitevő vidékén az ármentesitő társulati adó, melynek rendezésébe már szintén bele kellett volna nynlnia a t. pénzügyminister urnák, nagyobb, mint a földadó, házadó, jövedelemadó, városi- és egyházi adó együttvéve. Ezzel szemben a jószág ára lement, a piaca gyatra, de minden beszerzendő cikk ára megnövekedett. Az adósság a földmives népnél nőttön-nő. A gazdálkodók igényeit, akik a háborút követő évek alatt, a konjunkturális időkben tagadhatatlanul hozzájutottak legalább vasárnaponként bizonyos szórakozásokhoz is, egyszerre lefokozni nem lehet. Mi ennek a következménye, t. pénzüg-yminister ur? Az, hogy a magyar kisgazda idestova földet túró, ig*avonó jószága lesz sajátmagáiiak vagy túldrága bérlője a saját földjének, az állam pedig ostorral kezében ott áll a háta mögött és rárivall: csak húzd inadszakadtáig, amig meg nem gebedsz bele! (Bud János pénzügyminister: Ön ilyen beszéddel és intézkedéssel két hónap -alatt tönkretenné az államháztartást! — Zaj a baloldalon.) Nem az én beszédem lázitó, hanem azok a tények, amelyeket a t. pénzügyminister ur égisze alatt az adóvégrehajtó közegek tesznek. Mindig azt mondottam Hódmezővásárhelyen és itt is, nyíltan a nemzetgyűlés színe előtt ismétlem, hogy az adófizetés teljesítése minden egyes állampolgár kötelessége; mindenkinek a saját teljesítő képességének végső határáig meg kell feszítenie erejét, hogy szolgálhassa a Hazát, a nemzetet, de ha az anyagi teljesítőképesség a kelleténél túl van igénybe véve, akkor sem a kisgazda, sem a kisiparos, sem a kiskereskedő, eem senki más nem lesz képes teljesíteni azokat a kötelezettségeket, amelyeket a t, pénzügyminister ur vagy közegei hivatalból reárónak. Kérdezem, hogy ki ezért a hibás és felelős 1 ? Az a rendszer, amelynek megtestesítője a t. Dénzügyminister ur. (Pikler Emil: Csak azért, hogy Wolffnerék milliárdokat vágjanak zsebre! — Nagy zaj.) Vagy a kisgazdák, kisiparosok, kereskedők volnának a hibásak'? Hiszen ezek nem tudják portékájukat eladni. Pang a jószágpiac, üres a műhely, nincs vásároló, nincs fogyasztó, mert nincs felvevő képessége a magyar közönségnek, (ügy van! a, baloldalon.) S kérdem: ilyen körülmények között csak egyes esetekben kell halasztást adni sérelmes adóügyekben? Hiszen amit a t. pénzügyminis.ter ur közbeszólás formájában mondott most nekem, ellentétben áll múltkori nyilatkozatával, hogy általános adómérséklésekre intette közegeit. Ha múltkori kijelentése igaz a pénzügyminister urnák, akkor necsak egyes konkrét és sérelmezett esetekben méltóztassék orvoslást adni, hanem elrendelni, hogy most az aratás, a termelés értékesítése előtt generális, általános intézkedéssel necsak az Alföldön, hátiéin az ország minden vidékén szüntessék be az árveréseket és a végrehajtásokat. (Bud János pénzügyminister: Szóval lehet deficit! — Kapert Rezső: Százmilliós szufficit van. — Zaj.) A pénzügyminister ur Genfből hazajövet azt mondotta, hogy nemcsak 50 millió aranykorona van felszabaditva és áll rendelkezésre a genfi kölcsönből, hanem 50 millió aranykorona tartalékolva is van. Kérdem, miből állott elő ez a tartalékösszeg, a pénzügyminister ur érdeméből, vagy pedig a magyar nép verejtékén keresztül befizetett adók nagy sokaságából? Az utóbbiból. Az adóvégrehajtások hajszolása és az árverések ma nem képeznek állami, polgári érdeket, mert én nem ebből a szempontból is beszélek. A polgári érdek azt követeli, hogy a végső elkeseredésig nem szabad fokozni az emberek sok baját és lelki vívódását! (Rupert Rezső: Ugy látszik 1 , csak ezt akarják! — Nagy zaj a baloldalon.) Elnök: Rupert Rezső képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Kun Béla: Kérdem, a t. pénzügyminister urat, hogy a polgároktól az évek folyamata alatt adóban befizetésre került összegeket miként méltóztatott visszaadni a közgazdasági és magángazdasági életnek felfrissítésére? Például Hódmezővásárhelyen, — ismétlem a ministerelnök ur kerületében is — mezőgazdasági hitel alakjában a kisemberek részére az OKH. ottani érdekeltségei révén 200 millió papirko. róna — mond kétszámillió papírkorona — bocsáttatott rendelkezésre. Nem én számítottam
