Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-575

182 A nemzetgyűlés 575, ülése 1926, évi június hé 22-én, hedden. intéztessék el, legszívesebben megszavaznék Várnai képviselő ur indítványát, az 50%-os arányszámot. Mivel azonban az eddigi jelek szerint nem igen van kilátás arra, hogy a törvényhozás ezt az utóbbi indítványt megszavazza, a magam részéről Frühwirth képviselőtársam indítványát fogadom el és arra kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy mint közvetítő indítványt, Frühwirth képviselőtársamnak ezt a 40%-os indítványát fogadja el, amely elfogadható azok szempontjából is, akik a 20, illetőleg a 30 szá\zalék mellett vannak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy én és pártom a legnagyobb készséggel meg ne szavaznánk Várnai képviselőtársam 50%-os indítványát, abban az esetben azonban, ha ezt a törvényhozás nem fogadná el, Frühwirth képviselőtársam indítványának szavazás alá való bocsátását kívánjuk. A 40%-os arányszám megállapitását sok érv támogatja. Egyik érv az, hogy az állani, amely mégis csak több megpróbáltatáson ment keresztül, amelynek gazdasági helyzete mégis csak több támadásnak volt kitéve, saját nyugdíjasaival széniben a 40%-os arányszámnak megfelelő nyugdíjat biztosított. Ha ezt meg tudta tenni ez a szerencsétlen magyar állam, akkor azok a magánvállalatok, amelyekről az imént is és még több előttem szóló képviselő ur is, számokkal bizonyitották be, hogy a vezérigazgatókkal és a magasabb állású tisztviselőkkel szemben nem is olyan szűkmarkúak, mint amilyeneknek a jelen esetben és az elmúlt évtizedek alatt a nyugdíjasokkal szemben bizonyultak, elbirják ezt az áldozatot, meghozhatják azt az áldozatot, amelyet ez a szerencsétlen magyar nemzet hozott. De ha nem is venném figyelembe azt, hogy a magyar állam ilyen nyugdíjat biztosit nyugdíjasainak, amely ugyancsak nem kielégítő, amely ellen ugyancsak sok a panasz és amelynek megjavítása a 1 örvényhozás legsürgősebb feladatai közé tartozik, akkor is azok az érvek, amelyeket előbb felsorakoztattak, (Fábián Béla: Emelkedő százalékokkal!) — erre majd ki fogok térni — alkalmasak arra, hogy a törvényhozás bölcsesége igenis elfogadja legalább is ezt a 40%~os arányszámot. Hiszen tudunk milliárdos tantiémekről, óriási bevételekről, amelyeket csak egy-egy személy vág zsebre egy-egy vállalatnál, tudunk óriási jövedelmekről, amelyeket egyes emberek, akik vezetőállásban vannak, visznek el egy-egy intézettől. Amennyiben így van a dolog a magasállásu tisztviselőknél, akkor fokozottabb mértékben kötelességünk gondoskodni arról, hogy az alacsonyabb rétegekbe sorozott tisztviselők legalább létminimumot, legalább annyi nyugdíjat kapjanak, amelyből nyomorúságos szerény életüket fentartani képesek legyenek. Én tehát a magam részéről azzal járulok hozzá Frühwirth képviselőtársam indítványához, hogy amennyiben Várnai képviselőtársam indítványa nem fogadtatnék el, megszavazom az ő indítványát. A 30%-os, illetőleg általában a százalékos arányszám megállapítása mellett azonban kívánatosnak tartanám, hogy a létminimumot fix összegben is megállapítsuk. Az előttem szólott képviselő urak is kimutatták már, hogy az arányszámok megállapítása mellett milyen jelentéktelen nyugdíjat kaphat egy-egy tisztviselő 10—20—30 évi szolgálat után. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen a nemzetgyűlés az eddigiekből is meggyőződhetett arról, hogy ezek az összegek nem alkalmasak arra, hogy a. nyugdíjas önmagát vagy pláne családját fentartani képes legyen. Lehetővé kell tehát tenni, hogy a nyugdíjasok számára olyan öszszegszerü létminimum biztosittassék, amely a mai körülmények között elegendő ahhoz, hogy önmagát, ha szűkösen is, de mégis fentartani képes legyen. Ezért az érdekeltek felfogása, de a magam meggyőződése szerint is a t. Nemzetgyűlés elé a következő indítványt terjesztem elfogadásra. A 3. § 7. bekezdéseként javaslom a következőket (olvassa): »Az előbbi bekezdések rendelkezései szerint megállapított nyugdíjak havi összege nem lehet kisebb : legalább 10 évi szolgálat után havi 1,500.000 koronánál; 10 évnél több évi szolgálat után minden egyes szolgálati évvel további havi 100.000 korona nyugdíjminimum járjon; 25 évi vagy ennél hosszabb tartamú szolgálat után a nyugdíjminimum havi 3,000.000 korona; a nyugdíjasok fenti minimális járandósága kiegészítendő nőseknél havi 500.000 korona, családosoknál havi 1,000.000 korona pótlékkal; hivatalsegédek (altisztek) részére a fenti nyugdíjminimumok fele összegei járnak.« Ez az indítvány az érdekelteknek azt a kívánságát célozza, hogy az arányszám megállapítása mellett ilyen fix összeg is biztosittassék, amely azután alkalmas arra, hogy legalább a létminimum meg legyen az alkalmazottak részére, necsak az arányszám, hanem az összeg tekintetében is. De mindjárt nem probléma ennél grafusnál az arányszám megállapítása akkor, ha a t. pénzügyminister ur hozzájárulna ahhoz a kívánsághoz, amely itt a törvényhozás termében kifejezésre jutott és amely azt célozza, hogy a megállapított nyugdj illetmények fokozatos emelkedése biztosittassék. Amennyiben a minister ur ilyen irányú indítványhoz hozzájárulna, akkor már a megállapított arányszám jelentősége csökkenne, mert az alkalmazottak abban a tudatban élhetnének, hogy nyugdíjaik — mint ahogy ez az állami alkalmazottaknál megvan — fokozatosan emelkednének. Annál inkább elfogadható az ilyen irányú javaslat, mert hiszen az imént épen Pikler képviselőtársam mutatta ki, hogy egyes vállalatoknál javuló tendencia tapasztalható és hogy 1924-gyel szemben a gazdasági állapotok az 1925. évben lényeges, 50—60%-os javulást mutatnak. Megvan .a reményünk tehát ahhoz, — hiszen végeredményében a kormány is dicsekszik azzal és ezt valamennyien konstatálhatjuk is, hogy a korona stabil, az államháztartás egyensúlya helyreállt — hogy a magánvállalatok is^ a fokozatos javulás felé haladnak, hogy pénzügyi, gazdasági helyzetük javulni fog. Ha pedig ez meg van, akkor lehetővé kell tenni azt is, hogy e javulás arányában a nyugdíjasok illetményei is fokozatosan emelkedjenek. Ezért ugyancsak az alkalmazottak és érdekeltek kívánsága, de a magam meggyőződése szerint liS Él következő indítványt terjesztem elő (olvassa): »A 3. § ötödik bekezdéséül a következő uj szöveget javaslom^ A fent körülirt módon átértékelt nyugdíjak 1927 január 1-től kezdődően évenkint emelkedjenek az arányszám és a 100% közötti különbözetnek 10%-ával mindaddig, mig a nyugdíjak az utolsó törzsfizetés és lakbér 100%-os átértékelését el nem érik.« Amennyiben a t. Nemzetgyűlés ezt a javaslatot elfogadná, ezzel azt

% hiszem, máris nyugvópontra hoznánk a kérdést, mert az érdekeltek nyugodtak lehetnének abban a reményben, hogy fokozatosan elérik végre nyugdíjuknak 100%-át is. Ezért kérem a t. Nemzet-