Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.
Ülésnapok - 1922-574
Ä nemzetgyűlés 574. ülése 1926. évi június hó 21-én, hétfőn. 167 zött azt az életkort, amikor egy ember teljes munkaképességét elveszti, amikor véleményem szerint, ha nem akar menni, akkor küldessék a jól megérdemelt nyugdíjba, az 55. életévbe« látnám. Tekintettel azonban a mai nehéz és súlyos gazdasági viszonyokra, tekintettel továbbá arra, hogy az érdekelt pénzintézetek, ipari és kereskedelmi vállalatok anyagi helyzete sem engedi meg azt, hogy — mondjuk meg őszintén — túlságosan méltányosan bánjanak el a tisztviselőkkel, miután egyrészt önmagukat kell fedezniük, másrészt annak a nyugdíjas tisztviselőknek is érdekükben áll, hogy inkább kevesebb nyugdíjat kapjanak, de egész életükön át, mintsem hogy 2—3 esztendeig magas nyugdíjat kapva s ezzel esetleg tönkretegyék az intézetet — én 65 éves korban gondolom megállapitandónak azt az életkort, amikor egy ember jól megérdemelt nyugalmába vonulhat vissza. Épen ezért módositó inditványt nyújtok be. Méltóztassék a 3. § 4. és 5. pontja közé beiktatni a következőt (olvassa): »A 65 évet betöltött nyugdíjasok a törvény életbelépése napjától, illetve 65. életévük betöltését követő hónap 1-étől kezdődő nyugdíjuk az utolsó törzsfizetés és lakbér 100%-ában állapitandó meg.« T. Nemzetgyűlés ! Véleményem szerint nem lesz nagy azoknak a nyugdíjasoknak száma, akik a 65. életévet elérik, különösen a mai viszonyok között. Pontos számításokat nem eszközölhettem, azcnban körülbelül 8%-ot állapítottam meg mint arányszámot arra, hogy a nyugdíjaisok annyian elérik a 65. életévet. Az egyes nyugdíjalapoknak túlságos megterheltetéséről tehát nincs szó, ha javaslatomat elfogadják, épen azért kérem a t. Nemzetgyűlést és a pénzügyminister urat, méltóztassék azt elfogadni. Elnök: Szólásra következik! Bodó János jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Nemzetgyűlés! Bár az a lelkesedés, amellyel a pénzügyminister urnák szombaton bejelentett módositásait fogadták és az, hogy a pénzügyminister ur gazdaságpolitikai ürügyekkel akart bennünket meggyőzni arról, hogy ebben a törvényjavaslatban a további engedmény lehetetlen, meggyőzhettek arról, hogy egy elvesztett ügyet védelmezek, amikor ezt a módositást benyújtom, mégis kötelességemnek tartom ezt benyújtani egyrészt az általános vitában már elmondottak alapján, másrészt azért, hogy itt újból le legyen szögezve az, hogy ennek a javaslatnak tulajdonképeni lényegén, ugrópontján, lelkén a pénzügyminister ur semmiféle módositást nem tett. Módositásom igy szól (olvassa): »A járandóság átértékelésére a részvénytársa ságnak vagy szövetkezetnek 1922. évi december hó 31-ig életbelépett legutóbbi nyugdíj szabályzata az irányadó. Az átértékelt nyugdíj kiszámitásának alapjára a szolgálatadó részvénytársaság vagy szövetkezet aktiv tisztviselőinek hasonló munkakörben a nyugdíjaztatási időpontjában, de legkorábban a jelen törvény életbeléptekor élvezett összilletményei az irányadók.« (Bud János pénzügyminister: Ez a 4. §-hoz tartozik!) Tagadjuk s újból és újból vitatjuk, hogy a mérleg alapján megállapítandó arányszám az átszámitáisnak helyes és igazságos kulcsa lehet. A mérleg nem szolgálhat alapul a nyugdíj kiszámitásra, mert mindenki tudja, és az általános vitában akárki és akármelyik oldalról szólt ehhez, mindenki megállapította, hogy a mérlegnek egészen más célja, van s erre a célra egyáltalán nem alkalmas. A minister ur hivatkozott arra, hogy a vállalatok ennél nagyobb terhek vállalása esetén tönkremennek, nem birják el ezeket a terheket. Hiszen ezt a kérdést könnyen meg lehet vagy meg lehetett volna kerülni azzal, ha a Pikler képviselőtársam által előterjesztett indítványt, a magánvállalati nyugdíjpénztáraknak és magánvállalati nyugdíjadóknak a viszontbiztosításra való kötelezettségét elfogadták volna. De hogy a mérleg mennyire nem lehet alapja a nyugdíj kiszámításának, semmi másra nem kell rámutatnom, mint arra, hogy a birói ítéletek alapján megítélt nyugdíjak a törvény alapján kiszámítandó arányszám szerint fizetendő nyugdíjakkal olyan szöges ellentétben vannak a bírói Ítéletek annyiszorosan felülmúlják ezeket az összegeket, hogy már ez is kellene hogy gondolkodóba ejfce azokat, akik a mérleg alapján kiszámítandó arányszámhoz ilyen mereven ragaszkodnak. Pikler képviselőtársam felolvasta a birói ítéletekből azokat az, adatokat, amelyek szerint például egy havi hatmillió koronára valorizált nyugdíj helyett az arányszám szerint csak 1060.000 korona járna. Egy másik, akinek 1,928.000 koronás^ valorizált ítélete van, ennek körülbelül a felét kapja meg a mérleg alapján megállapított arányszám szerint. Egy harmadik ítélet 2,065.000 koronás nyugdíjat állapit meg, amely helyett az arányszám szerint csak 981.000 korona jutna. Egy másik eset szerint egy 3 és félmillió koronás jogerős curiai ítélettel szemben azok akik ennek a vállalatnak alkalmazottai közül nem perelnek ezzel a három és félmillió koronával szemben csak 1,800.000 koronát kaphatnak. Ahogyan ezek a vállalatok nem mentek tönkre ezeknek a birói ítéleteknek nyomán, ahogyan a bíróság objektive és minden szempontot figyelembe véve mérlegelte a lehetőségeket, az eshetőségeket ezeknek az Ítéleteknek kimondásánál s egészen bizonyos, hogy ezek az ítéletek nem hoztak olyan valorizálást, mely a vállalatok anyagi romlásával járna, nem tudom elképzelni, hogy ezekkel az Ítéletekkel szemben a mérleg alapján megállapítandó arányszám helyességéhez lehet ragaszkodni. Hiszen azután is, ha az alkalmazottak kívánsága szerint ez a törvényjavaslat visszavonatott volna, a birósági megállapításoknál az igényperek nem lettek volna nagyobb tömegben előterjesztve, mint f amilyen tömegben elő lesznek terjesztve ezután a mérlegvizsgálati kérelmek, mert egyetlen nyugdíjas sem fog belenyugodni azokba a mérlegekbe és azoknak a mérlegeknek alapján megállapított arányszámokba, amelyek szerint ő az előző birói Ítéletekkel szemben, azokkal a társaival szemben, akik pereltek, jóval kisebb nyugdíjban fog részesülni. Mint mondottam, tudom, hogy vesztett ügyet védelmezek és mégis kötelességemnek tartottam beterjeszteni ezt a javaslatot, kijelentem azonban, hogy abban az esetben, ha ez a módositásom meg nem szavaztatik, teljes egészében csatlakozom Várnai t. képviselőtársam előterjesztett indítványaihoz, hogy legalább az a minimum juthasson a nyugdíjas alkalmazottaknak, amely 50%-ban van megállapítva; különösen pedig azt az inditványát akarom magamévá tenni, amely a munkaképtelenségre vonatkozik s ezt a minister urnák és a többségnek különösen pártfogásába ajánlom. Az a tisztviselő ugyanis, aki egy vállalatnál alacsony fizetésekkel, sokszor rettenetes bánásmóddal 30—40 súlyos esztendőt élt keresztül, — hozzászámítva legtöbbnél a háborús 24*
