Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.
Ülésnapok - 1922-572
128 A nemzetgyűlés 572. ülése 1926 intern mérleg és a nagy közönség számára egy külön* külső mérleg. Minden komoly ember a belső mérleget kereste, ha valami felett gondolkozott és valami elhatározásra akart "jutni. Amikor pedig most a nyugdíjasokról van szó, a pénzügyin in ister ur nem a belső, az intern mérleget keresi, hanem a nagy nyilvánosság előtt lévő külső mérleget. Látjuk közben, hogy a finánc, amikor adóztat, nern hisz a mérlegnek; ha tehát az igen t. pénzügyminister urnák, afináncministernek alkalmazottja, a finánc nem hisz a mérleg adatainak, akkor tőlem, mint nemzetgyűlési képviselőtől elvárja és követeli az igen t. pénzügyminister ur, hogy higyjek ugyanazoknak a mérlegeknek, amelyeknek az ő saját alkalmazottai nem hisznek, (Malasits Géza: Azok ismerik a mérleget nagyon jól!) mert tudják, hogy kik és miképen csinálják a mérlegeket. A mérleg tehát tarthatatlan bázis. Mi jöttünk is módosításokkal, amelyek e helyett helytállók lettek volna és jövünk most is, próbálkozunk az utolsó percben. Annyira tarthatatlan bázis a mérleg a nyugdíj kérdés megoldásánál, hogy itt semmiféle korrekció, semmiféle limitálás, semmiféle birói kognició vagy birói taxáció, vagy a törvénynek semmiféle taxáeiója nem segit. Abszolúte rossz az egész a maga kiindulási pontjában és épen ezért az igen t. pénzügyminister ur csak egy megoldást kereshet : ha nem ragaszkodik ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásához, hanem belenyugszik abba, hogy ez az általános valorizáció kérdésével tárgyaltassék. (Friedrich IstvÁn: Mikor? Egyáltalában szó van általános valorizációról? — Kováts-Nagy Sándor : Sohasem lesz!) Hiszen az igen t. pénzügyminister urnák, aki abban a kellemes helyzetben van, hogy a választópolgárság tömege nem sok pénzügyi tekintélyt küldött be ebbe a nemzetgyűlésbe, mégis csak megkell hajolnia olyan pénzügyi szaktekintélyek előtt, mint Teleszky János, aki önmaga hirdeti most, hogy ezt kiszakitottan tárgyalni, ezzel megelőzni az általános valorizációt nem helyes. Az átmentett vagyon azért nem lehet a nyugdíj kiszámítás zsinórmértéke, mert hiszen a részvénytársaságok egyik nevezetes kategóriájánál, a pénzintézeteknél a jövedelmek főforrását nem a társaság saját vagyona, hanem az idegen vagyon, a betétként rájuk bízott pénzek képezik ; márpedig mindaz a panasz, amely elhangzott eddig és amely még hetekig fog elhangzani e terem falai között (Ellentmondások és derültség a jobboldalon-), amely még hetekig fog itt elhangzani, e panaszoknak nagy része a pénzintézetek alkalmazottait érinti a legközelebbről, mert mióta a pengő-mérlegek adatait ismerjük, jól tudjuk, hogy ez a törvényjavaslat elsősorban és főképen a pénzintézetek alkalmazottait sújtja. Mikor az igen t. pénzügyminister ur a mérlegvalódiságról szóló rendeleteit kiadta, nevezetes tanácsokat adott a társaságoknak épen abban a tekintetben, hogy vagyonrészeiket a valóságnál alacsonyabban értékeljék. A részvénytársaságok ezeket a jótanácsokat köszönettel fogadták és meg is tartották, s akként szerkesztették meg pengőmérlegeiket, hogy bőségesen gondoskodtak titkos, u. m lantens-tartalékokról. Majd jövünk még a részletes vitánál adatokkal is bővebben, mint az előttem szólott igen t. képviselő ur is mondotta. Természetes, innen az ellenzéki oldalról sem lehet kifogást emelni a latens-tartalékok ellen, tudjuk, hogy a gazdasági élet azokat megkivánja és azok ellen nem szólhatunk. Ellenben, amikor a pénzügyminister ur hozzáköti a mérleghez — amely viszont a latenstartalékokat nem tünteti fel — a nyugdijasok . évi június hó 18-án, pénteken. ezreinek sorsát, akkor, igenis, ezt a tervet kifogásolnunk kell. Kértük a pénzügyminister urat e tárgyalások alkalmával, hogy ne rögzítse meg öt esztendei időtartamra azt az arányszámot, amely mindkét, — előttünk hamis — mérleg összehasonlításából származik. Hivatkoztunk arra, hogy amikor már nagy változásokat látunk pl. 1924. és 1925-ös hely' zet összehasonlításánál is, akkor lehetetlen nekünk jó lelkiismerettel megszavazuunk egy olyan törvényjavaslatot, amely öt esztendőre fixiroz valamit. Hiszen ebbe a korszakba bele fog esni a szanálás következetes megmunkálása közben a magánexistenciák talpraállitása is. Hiszen hallottuk a genfi beszámolóval kapcsolatban, hogy még mi következik, hogy még most jön a nehezebb. Szterényi József képviselőtársam eléggé szakszerűen kifejtette, hogy minő feladat hárul most az igen t, kormányra. Most fog tehát következni természetszerűleg a magánexisztenciák és a magánvállalatok szanálása is. (Szilágyi Károly : Azon az alapon, hogy sesrits magadon, Isten is megsegít !) Erre az időszakra az igen t. kormány tagjai a magyar gazdasági életnek fellendülését ígérték és azt a lendületet várjuk is és számitunk is rá az egész vonalon. Ha tehát ilyen lendület beáll, akkor lehetetlen, hogy stagnáljanak az állapotok a vállalatok vagyonát illetőleg öt esztendőn keresztül. Nem tudom, milyen okok vezetik az igen t. pénzügyminister urat pent öt esztendő megállapítására és ennek a kérdésnek öt esztendeig való változatlanul hagyására, nem tudom, mi vezeti a tekintetben, hogy csak öt esztendő után adja meg a lehetőséget az alkalmazottaknak arra, hogy mindazon változtassanak, ami most velük történik? Ebbe az öt esztendőbe nemcsak a szanálás ígérte gazdasági fellendülés esik bele, hanem egy kormányintézkedés káros kihatása is, a lakáskérdésnek fokozatos megoldása és a bérleteknek felszabaditása. Számítania kell tehát minden alkalmazottnak és nyugdíjasnak arra, hogy a lakásbérek tekintetében fokozódni fog ez alatt az öt esztendő alatt az ő fizetési kötelezettsége. (Mándy Samu: Tévedés! Nem fog! Le fog szállani!) Ez az öt esztendő az igen t. kormány részéről semmi egyéb, mint bebiztosítása a vállalatoknak a nyugdíjkövetelések ellen; minta hogyan • az egész törvényjavaslatot nem a szükség hozta ide, mert hiszen ilyen törvényünk azelőtt sem volt. Nem volt soha a magántisztviselők nyugdíját szabályozó törvényünk, a magánalkalmazottak jogviszonyait szabályozó törvény kellett volna tehát nekünk. Ezt a törvényt sürgettük már évek hosszú sora óta s ezt ígérték évek hosszú sora óta, de nem hozták ide. Most pedig a nagy komplexumból kiszakítva hozzák elénk ezt az egy kérdést, csak azért, mert a vállalatok megelégelték azt a magyar bíróságok joggyakorlatában kifejlődött jóindulatot, amellyel a bíróságok, különösen a királyi Curia, az ilyen nyugdíjvalorizáeiós pereket elbirálták. Minthogy megelégelték, tehát előtérbe álltak és fenyegetőztek a pengőmérleg terminusával. Tudom, hogy az igen t. pénzügyminister ur hivatkozni szokott arra, hogy a királyi Curia elnöke újévi beszédében szintén azt kérte, hogy törvénynyel szabályoztassék ez a kérdés. Igen természetes, hogy azt kérte, mert ilyen birói létszám mellett, amilyen most van, a bíróságoknak ilyen túlterhelése mellett, amilyet most látunk, ilyen felebbezési lehetőségek mellett, amilyenek Magyarországon vannak, amikor lényegtelen pereket is felkergetnek a királyi Curiáig, nem csoda, hogy : tehermentesíteni akarta magát a bíróság az I amúgy is nagy túlterheléstől.