Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-572

Ä nemzetgyűlés 572. ülése 1926. súlya, most tehát csak bizonyos makacsságnak, bizonyos konokságnak és bizonyos indokolatlan presztízskérdés felállitásnak tekintem azt, hogy a pénzügyminister ur ilyen érvelések hallatára is még konokul ragaszkodik ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásához. Ez a törvényjavaslat egyedül és kizárólag az általános valorizációs törvényjavaslat keretében volna tárgyalható, egyedül ott vehetjük magunkra nyugodt lelkiismerettel azt a felelősséget, hogy nagy egész komplexusban tárgyaljuk le és szavazzuk meg azt. Rossz szolgálatot tesz az igen t. pénzügyminister ur saját politikájának is, saját kormányzati céljainak is, s a mögötte ülök politikájának is, amikor ezt a törvényjavaslatot igy erőlteti. (Ellenmondások jobbfelől), mert ennél elhibázottabb törvényjavaslattal magyar minister ebben az ülésteremben még meg nem jelent. (Zaj és ellenmondások jobboldalon.) Normális időkben egy ilyen törvényjavaslat képviseletére sem minister, sem előadó nem vállalkozott volna. (Meskó Zoltán: Mit szól ehhez az előadó ur? — Dréhr Imre előadó : Meg vagyok döbbenve.) Ezen a törvényjavaslaton elejétől végéig vörös fonálként húzódik végig a tőkének, mint hatalomnak győzelme a munka felett. (Bud János pénzügyminister : Ön mondotta nekem, hogy meg van elégedve az eredménnyel !) Vörös fonálként húzódik végig, hogy ez a vállalatok védelmét célozza. (Dréhr Imre előadó : Az ankétek után kijelentette a képviselő ur, hogy meg van elégedve a módositásokkal. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Szilágyi Lajos : Az ankéteken történt módosításokat mind a mai napig nem látom megszövegezve, s még csak meg sem emlitették azokat. (Dréhr Imre előadó: Felajánlottam a képviselő urnák, hogy megmutatom valamennyit !) A pénzügyminister ur tartott egy ankétet, amelyen a munkaadók és az alkalmazottak jelen voltak és jelen voltunk mi, nemzetgyűlési képviselők is és ott fixiroztattak bizonyos módosítások. (Bud János pénzügyminister: Minden meglesz!) Most az igen t. pénzügyminister ur mégis régi formájában terjesztette a törvényjavaslatot elénk és az előadó ur beszédében nem emiitette meg ezeket a módosításokat, ezeket a mai napig nem sokszorosították, nem osztották szét a nemzetgyűlési képviselők között, ugy hogy lehetséges, hogy amikor bizonyos kérdéseket itt birálunk, voltaképen nyitott ajtót döngetünk. Ugy látszik azonban, hogy ez valakinek kellemes, hogy valaki ezen szórakozik, mert olyan kérdéseket sem szövegeztek, kodifikáltak és nem terjesztettek be, amelyek felett már ankétet tartottunk, amelyek tehát már eldöntődtek mindkét fél kölcsönös megelégedésére. Mindaddig tehát, amig azok a házszabályoknak megfelelően előttünk nincsenek, nekem csak azzal a törvényjavaslattal van módomban foglalkozni, amely előttem állEzt a törvényjavaslatot nem tekinthetem egyébnek, mint egy olyan törvényjavaslatnak, amely minden szociális érzést megtagad, olyan törvényjavaslatnak, amely az erősebb védelmére kel a gyengébbel szemben, amely egyes vállalatok nyugdíj terheit akarja csökkenteni s le akar venni a vállalatok nyakáról bizonyos terheket és kölöncöket — mert hiszen a nyugdíjasokra vonatkozóan ezt a kifejezést merészelték használni. Ez a törvényjavaslat védelmére kel azoknak, akik amugyis meg tudják védeni magukat igen jól és hatásosan; ez állami felmentés a vállalatok számára bizonyos természetes, jogi és becsületbeli kötelességek teljesítése alól. Szóval, ez a törvényjavaslat a maga lényegében, tendenciájában, kiinduló pontjában és végpontjában egyaránt kifogásolandó az egész vonalon és olyan évi június hó lB-an, pénteken. 127 hibás, hogy semmiféle olyan módosítással, amilyent előttem szólott t. képviselőtársam tervez,* jóvá, egészségessé tenni nem lehet. Az igen t. pénzügyminister ur nem a való életből, nem a magyar állampolgárok szomorú sorsából, a megélhetés nehézségeiből, a munka jutalmazásának kötelezettségéből és nem abból indult ki, hogy tanultunk az elmúlt esztendő tapasztalataiból és nem akarunk itt még egyszer szociális felfordulást vagy forradalmat. Ha abból indult volna ki a minister ur, hogy a polgári társadalom, amely most uralmon van ebben az országban, meg is védi a maga polgárát, ha abból indult volna ki az igen t. pénzügyminister ur, hogy nem üzi, nem kergeti balfelé a tömegeket, nem kergeti a szociáldemokraták karjaiba, akkor nem jött volna ilyen törvényjavaslattal. Itt mind ennek az ellenkezője látható. A ininisterelnök ur, a belügy min ister ur és a honvédelmi minister ur csinálhat ebben az országban, amit akar, az ilyen törvényjavaslat bujtogatását nem fogja tudni megakadályozni, mert ez a törvényjavaslat bujtogat, agitál naponta és állandóan, csendesen, otthon a szűk családi körben fog agitálni és agitál a szívben és agitál a gyomorban. Lehetetlen a nyugdíjvalorizációt a mérlegek szerint ideállítani mi elénk törvényjavaslat formájában, lehetetlen a nyugdíjat nem az élet szerint, nem a kenyér szerint, hanem a mérleg szerint valorizálni. Előttünk a mérleg mint valóság van beállítva. Mit gondol az igen t. pénzügyminister ur, tekinthetjük-e mi a mérleget úgy, mint valóságot, amikor a mérleg sohasem volt ebben az országban a valóság 1 Mi a mérleget csak egy papírlapnak, egy kimutatásnak tekintjük, amely a legtöbb esetben épen a valóság elleplezésére szolgál. Mi a mérleget a legtöbb esetben burkolt célokból megtévesztő, hamis képnek tartottuk, (Zaj a középen.) az volt mi előttünk és mi a mérleget sok esetben maszlagnak tartjuk, amely maszlag a részvényesek számára készült. (Propper Sándor: Elég elasztikus, az bizonyos!) Mi a mérleget olyannak tekintjük, mint az elavult kereskedelmi törvény elavultságának csúf kihasználását.-1913-ban a mérleg mi szerintünk épenúgy nem volt valódi, mint ahogyan nem valódi most, amikor a mérlegvalódiság helyreállítását célzó rendelkezések megtörténtek. Mert jól mondotta előttem szólott t. képviselőtársam, amikor a mérlegek elkészítéséről beszélt, hogy maguk a törvényes rendelkezések biztatják és késztetik azt, aki a mérleget késziti, arra, hogy diminuálja az értékeket, mert csak akkor lesz reális az a mérleg. Az igen t- pénzügyminister ur nagyon jól tudja, hogy a Pénzintézeti Központ megdicséri azokat a mérlegeket, amelyek ugy készülnek, hogy a való helyzetet nem tárják fel hűen, hanem rosszabbra és realitás iránt törekedve állítják fel a maguk tételeit: a vagyonukat kevesebbre értékelik, a követeléseket is kevesebbre értékelik, vagy egyáltalán fel sem veszik és mindezt jogosan, törvényesen tehetik; (Mándy Samu: Az egész világon igy van!) és még büszkék azok a vezérigazgatók, akiknek vállalatai ilyen mérleget csinálnak, büszkén mutatnak rá, hogy az ő mérlegeik nem irreálisak, mert hiszen ők bőségesen dotálják a latens-tartalékokat. Azonfelül nálunk Magyarországon a mérlegek összeállításánál érvényesül az a bizonyos hagyományos adómorál, (Kováts-Nagy Sándor: Olyan is van?) amelyet az igen t. pénzügyminister urnák, ha a való életből indul ki, ismernie kell. Hányszor volt a mérleg a valódiságtól eltérő csak azért, mert az adózásra is tekintettel voltak? Tudtuk, hogy kétféle mérleg van mindenütt: egy belső,