Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-557

74 A nemzetgyűlés 557. ülése 192t ként 9'4 kilogramm volt az 1924/25-ös kampányban, addig. Ausztriában 1925-ben 23 kiló volt. Ennek magyarázata a cukoradóbevételben van. Amig az 1926-os költségvetésben Ausztriában a cukoradóból beszednek 65 milliárd papirkoranát, addig a magyar költségvetés ugyanezen a címen 426 milliárd papirkoronát irányoz elő, tehát hat és félszeresen nagyobb öszszeget. (Egy hang a jobboldalon: Egyforma papírkorona?) Az előirányzat szerint amig a eukoradóteher Ausztria minden lakosára 10.000 korona terhet ró, addig nálunk a cukoradóteher a fogyasztás után fejenként 53.000 korona. Hogy igy szabatosan fejezzem ki magamat, Ausztriában a cukorfogyasztás 23 kiló, és ezt a 23 kilót nyomja 10.000 korona adó, ezzel szemben nálunk a cukorfogyasztás 9-4 kilogramm, és ezt terheli 53.000 korona adó! Nem csuda tehát, ha a cukorrépával bevetett területet kénytelenek a gazdák összesorvasztani, mert hiszen a múlt esztendőben kénytelenek voltak egy részéből spirituszt főzni, mert cukorgyártásra nem tudták felhasználni, mert a cukorgyártás csökkent és csak a cukorgyárak manipulációja az, ami ugy ahogy lehetővé teszi ennek a cukoriparnak fentartását. Az a politika tehát, hogy az adók tekintetében mindent ráhárítanak a fogyasztókra, — akár nézzük a husfogyasztási adót, akár nézzük a borfogyasztási adót, akár a cukorfogyasztási adót, akár a fogyasztási adók magasságát általában — szintén hozzájárul a fogyasztás csökkentéséhez, és ez viszi ahhoz a gazdasági válsághoz, amelyet elsősorban a mezőgazdaság érez meg. Kénytelen vagyok még egypár szót szólani itt a mezőgazdasági munkásokról is. Az előadó ur szerint a mezőgazdasági munkásság helyzete olyan rózsás, hogy ez már semmi kívánnivalót sem hagy mag után. A munkabérek tisztességesek, a gazdák jól bánnak a cselédekkel, azután a terményekben kifizetett munkabérek is kedvezőek, úgyhogy olyan képet festett itt nekünk a mezőgazdasági cselédek és munkások helyzetéről, hogy valahogyan csiklandozott a tenyerem, hogy elmegyek én is kapásnak, talán mégis jobb dolgom lesz, mint amilyen igy van. (Forster Elek: A cselédek helyzete jobb!) Igaza van az előadó urnák abban, hogy az évszámra elszegődött cselédek helyzete valamivel jobb, minit a mezőgazdasági munkásoké. Igaza van abban, hogy az egyes uradalmakban állandóan foglalkoztatott munkások helyzete is a szabad mezőgazdasági munkásokkal szemben elfogadható, de viszont 1,200.000 nincsetlen, törpe kisgazda van ebben az országban, akiknek nincs olyan birtoka, hogy abból megélni tudnának és kénytelenek elmenni ' napszámba, azonkívül az Alföldön rengeteg számban vannak a mezőgazdasági munkások az egyes városokban és falvakban egészségtelen módon összezsúfolva, akiknek exiszteneiája bizonytalan, máról-holnapra szól, munkabérük épen a nagy kinálat és az alacsony kereslet következtében hihetetlen alacsony. Csak egy példát ragadok ki a sok közül. Gyomától nem messze esik Endrőd község. Endrőd község közbirtokosságának alig van valamelyes földterülete. A legnagyobb gazdának, a legnagyobb potentátumnak abban a községiben — ha jól emlékszem, — 60 hold földje van s a többi mind ezen alul van. Endrőd község úgynevezett »szőlőhegyén« annyira egymás hátára vannak zsúfolva a szegény proletárok, hogy talán az egész Alföldön nincs ilyen nincstelen község, mint Endrőd község. Ott csak egy belső kolonizációval lehetett volna segíteni, úgyhogy valahogy a földbirtokreform ré'. évi május hó 21-en, pénteken. vén kellett volna a lakosságot megritkítani. Ez azonban nem történt meg. Most mi a helyzet! A nép bemegy Gyomára és miünden áron kínálja a munkáját s ha megnézzük az alföldi embervásáírt, akár a gyomait, akár a többieket, azt fogjuk tapasztalni, hogy a nagy kinálat és a kis kereslet leszorítja a munkabéreket. Semmiféle ármegállapitó bízottság nem tud segíteni ezen, mert ha még feltesszük is hogy a munkabérmegállapitó bizottSiág jól dolgozik, feltesszük, hogiy iránybérekjet szabhat meg, az élethez való ragaszkodás, az, hogy túlteng a proletárok száma* leszorít minden törvényes korlátot s hiába mondja a mezőgazdasági munkabérmegállapitó bizottság, hogy 30.000 korona napszám, a gazda kimegy és fitymálva nézii az embervásárra felgyülemlett árat s egymásután odasompolyog az a szegény proletár és felajánlja 20.000 koronáért a munkáját, hallgat és nyög azért a 20.000 koronáiért. (Graeffl Jenő: Örüljön, hogy munkát kap!. Mennyi a munkanélküli, arról tessék beszélni!) Kérem, ebben teljesen egyetértünk és én nem is akartam mást, mint ezt a szomorú közgazdasági tényt konstatálni, hogy a kereslet és a kinálat törvénye ebiben az esetben éppen a dolgozó munkásságot sújtja a legjoibban. A kereslet kevés, a kinálat nagy, ennek következményié a munkabérek csökkenése. Eziem csak egy módon lehetne segliteni, azzal, ha a munkásság szervezkedhetnék, vagy kivándorolhatna, vagy olyan munka támadna, amely a munkásság számára a helyzetet könnyítené és elviselhetőbbé tenné. T. Nemzetgyűlés! Nagy örömmel olvastam a közelmúltban a földmivelésügyi minister ur egyik nyilatkozatát, hogy az Alföldön olyan munkák fognak megindulni, amelyek a munkásság ezreit fogják foglalkoztatni. Mondom, örömmel olvastam ezt, mert ez azt jelentené, hogy a közniun'kák, akár vizszabályozás, akár más ilyen munkák ezt a roppant nagy munkanélküli tartaléksereget valamiképen megritkítanák és hozzájárulnának a munkabérek emeléséhez. Sajnos, a szózatot hallottuk, de a tettek nem következtek he. Valószínű, hogy abban a folyosóiahirintushan, amivel a túloldalon levő ministeriumot jellemzi, valahol megakadt az a papír, amelyen a ministeri szózat volt, mert az alföldi proletariátus épen olyan nagy tömegeikben tömörül az embervásárokon, mint azelőtt és a beígért munkáknak bizony igen kevés nyomuk van. Hallottunk beszélni arról, hogy a vizszabályozással kapcsolatban a vizszabályozó társulatok nagyon nekidurálták magukat és nekigyürkőztek, hogy igy meg ugy majd hozzálátnak ő'k a vizszabályozáshoz. A mezőgazdasági proletariátus is örült, hogy legalább ikap munkát és elhelyezkedést talál. Vajmi keveset látunk ebből a hatalmas, gyönyörű szép elgondolásból, a sok szép szónoklatból, sőt mi több, csináltak ezeknek termelőszövetkezeteket is, azonban arról, hogy munkaalkalmat kaptak volna ezek a proletárok, erről keveset hallottunk. A pénzügyminister ur, ha meginterpelláljuk, azt mondja: pardon, mit kértek tőlem, én kiadtam a pénzt, nálam nem akadt meg a dolog. A földmivelésügyi minister ur azzal felel, hát mit képzeltek, örülünk, ha az emberek dolgoznak. Hol az ördögben akadt meg ez a dolog? (Egy hang a jobboldalon: A bankban!) Valahol meg kellett, hogy akadjon a dolog, akár az árvizszábálypzó társulatoknál, vagy a ministeriumban. Én nagyon kérem a minister urat, hogy erélyesen méltóztassék közéjük osörditeni, akik ezeket a munkálatokat visszatartják, mert a munkanélküliség, eltekintve annak