Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-557
7.) A nemzetgyűlés 557. ülése 1926, nem kellene például még- a szakoktatásról — hiszen mindnyájan kívánjuk, hogy nagyobb műveltséget nyújtsunk annak a kisembernek, akinek terheit is emeltük, akinek kezébe tehát jobb fegyvereket kell adnunk, hogy meg tudjon küzdeni az élettel, — azonban éppen a napokban részletesén tárgyaltuk ezt a kérdést a íoidmivelésügyi kormány bölcs előrelátásából. Én csak azt kívánom, hogy ezen az utón haladjunk tovább. Nekünk minél előbb meg kell konstruálnunk azt a nagy szervezetet, amelynek az a célja, hogy a nagygazdát épugy, mint a kisembert az életttel való küzdelemre felfegyverezze s tudatára ébressze annak, hogy minden magyar mezőgazda fontos tényezője ennek az országnak, akire nemcsak terhek, hanem köléíteisségek is hárulnak, mert csonka Magyarországot csak sokkal nagyobb munkával, sokkal nagyobb iparkodással tudijuk fentartani, mint fentartottuk Nagy-Magyarországot. Eböl a munkából minden körülmények között, panasz nélkül, bár súlyos megpróbáltatások között van, ki akarja venni részét a magyar gazdatársadalom. Az előadottak alapján kérem, méltóztassék a föl dinivel és ügyi tárca költségvetését általánosságban és részleteiben is elfogadni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik! Csik József jegyző: Reisinger Ferenc! Elnök: A képviselő ur nincs itt; töröltetik. Ki következik 1 Csik József jegyző: Fábián Béla! Elnök: A képviselő ur nincs itt; töröltetik. Csik József jegyző: Szilágyi Lajos! Elnök: Nines itt; töröltetik. Csik József jegyző: Lendvai István! Elnök: Nincs itt; töröltetik. Csik József jegyző: Kiss Menyhért! Elnök: Nincs itt; töröltetik. Csik József jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Nemzetgyűlés! Nem vindikálom magamnak, hogy a mezőgazdasági kérdésekhez valami sokat értenék, nem is fogom a t. Nemzetgyűlést olyan kérdésekkel untatni, amelyekhez nem értek s ahol szaktudásom hiánya esetleg kellemetlen jelenetekre adna alkalmat. Csak néhány szempontra leszek bátor kitérni, amelyeket az előadó ur felemiitett. Mi, szociáldemokraták, tisztában vagyunk a mezőgazdaság válságával és ostobaság volna el nem ismernünk, hogy a mezőgazdaság csak ugy, mint az ipar, tényleg súlyos válsággal küzd. Ezt közülünk senki sem tagadja. Ami az igen t. előadó urnák azt a kijelentését illeti, hogy közülünk valaki azt mondta volna, hogy egy gazda egy cseresznyefa terméséből kifizette egy évi adóját, lehet, hogy ez az 1920/1921-es konjunkturális esztendőkre vonatkozott, amikor tényleg valószinü volt, hogy egy kisebb gazda adóját kifizethette ilyenmódon. Mert ne méltóztassanak elfelejteni, hogy akkor Budapesten már megkezdődött a munkanélküliség, a munkanélküliek ellepték a környékbeli falvakat, egymásra licitálták a cseresznyeárakat s azután idehozták a cseresznyét eladni, mert más megélhetésük nem volt. Olyan magasra licitálták a cseresznye árát, hogy egy kisebb gazda valószinüleg ki tudta fizetni adóját egy évi cseresznyterméséből. Ma ostobaság volna ezt mondani. Az adózásnál általában az a helyzet, hogy az egyes termelési ágak egymásra mutatnak. Az iparosok folyton azon sírnak hogy ő # k .fizetik a legtöbb adót, a kereskedők azon jajgatnak, hogy voltaképen ők fizetik az adót. az évi május hó 21-én, pénteken. agráriusok pedig -egyáltalában nem fizetnek; ha viszont a harcos agráriusok képviselőjét, az előadó urat hallgatom, meg kell esnie szivemnek a szegény gazdatársadalmon, hogy milyen borzalmas adóterheket visek Végül is kérdezni kell: ki hát ebben az országban a Fekete Péter, aki az egész adóterhet viseli? Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy az adózás is, míht minden egyéb ebben az országban és mint minden kapitalista államban, hatalmi kérdés; attól függ, hogy egy társadalmi osztálynak vagy termelési ágnak mekkora a hatalma. Ha sok a hatalma, kevés adót fizet; ha kicsi a hatalma, sokat fizet. Magyarországon ezidőszerint az agráriusok, elsősorban a nagybirtokosok uralkodnak és a nagybirtokkal szövetkezett finánckapitalizmus. (Erdélyi Aladár előadó: Ez már nem igaz!) Bocsánatot kérek, hozhatnék ide bizonyítékokat. A nagyagráriusokkal szövetkezett bank-kapitalizmus uralkodik itt és sokszor látszólag egymás ellen küzdve, valójában azonban nagyon sokszor egymást megértve, ráfekszenek az országra és természetes, hogy ők fizetik a legkevesebb adót. Akinek kevesebb politikai hatalmuk van, azokra zuditják az adók túlnyomó részét. A középbirtokosok és a kisbirtokosok — elismerem — fizetnek adót, sőt egyik-másik esetben nagyon sok adót is fizetnek. Rengeteg adót fizet a városi lakosság s jövedelméhez, keresetéhez képest irtózatos adókat fizet a dolgozó magyar társadalom. Az adók túlnyomó része ezektől a politikai hatalommal nem biró társadalmi osztályoktól kerül ki. Akik a politikai hatalmat effektive kezükben tartják, azok az adózás alól valahogyan ki tudnak bújni. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy egyáltalában nem fizetnek adót, — nem vagyok olyan ostoba —de jövedelmükhöz, vagyonukhoz, keresetükhöz mérten aránytalanul kevés adót fizíetnek. Az előadó ur meggyőzően beszélt a mezőgazdaság válságáról, a fogyasztás általános csökkenésével kapcsolatban. Kétségtelen, hogy a magyar mezőgazdaság legnagyobb szerencsétlensége és baja az, hogy hiányzik az erős belföldi fogyasztópiac, aminek következménye, hogy nem tudunk ugy dolgozni és vagyonosodni, ahogyan kellene. Nem akarok Dániában kalandozni, mert hiszen ott egészen más viszonyok vannak, csak azt akarom mondani, hogy ha Ausztriát vagy Németországot, különösen Bajorországot vagy Belgiumot nézzük, ha figyelembe vesszük az ottani lakosság kulturfokát, társadalmi pozícióját s vásárlóképességét, mélységes szomorúság tölti el az embert, ha viszont ezzel szemben nézzük a magyar mezőgazdasági lakosság túlnyomó részének abszolút fogyasztóképtelenségét. Nem beszélek a hollandi mezőgazdákról, akik a háború alatt ugy teleszítták magukat pénzzel, hogy még tiz esztendeig fognak abból élni, nem beszélek arról, hogy valóságos kastélyokban laknak, — volt alkalmam Hollandiában utazni és bámulattal néztem azokat a gyönyörű egyemeletes házakat, amelyeket a mezőgazdák építtettek maguknak — mondom, nem beszélek ezeknek a konjunkturális országoknak mezőgazdáiról. De ott vannak Belgium, Németország, Ausztria mezőgazdái, akik lényegesen több iparcikket: üveget, vasat, ruházati cikket és egyéb kulturcikket tudnak vásárolni, mint a mieink. Hogy többet ne mondjak, a kultúra legújabb vívmányainak terjedése a legjobb fokmérője egy országban a lakosság gazdasági helyzetének. Nem beszélek az autóról, mert a magyarországi utak majdnem lehetetlenné teszik a
