Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-557
6Ç A nemzetgyűlés 557. ülése 1926, minden tekintetben generalizálni. Méltóztassék-megvizsgálni az egyes tényeket és azután összevetni azt, hogy vájjon ebből a szempontból megérdemli-e az a társadalmi osztály, amelyről kimutattam, hogy soha egy fillérrel nem rö vidi tette meg még a legszomorúbb, legsúlyosabb időben sem a gazdasági alkalmazottait és sommás munkásait, hogy egy kategóriába soroztassék azokkal, akik szerintem nem egyszer lelkiismeretlenül kihasználják a munkaerőt. (Esztergályos János: így megegyezünk!) Visszatérve arra, amit az előbb fejtegettem, a termelésnek költséges voltára, kétségtelen az előadottakból, hogy nekünk, a magyar mezőgazdaságnak, a termelés átlagban véve ugyanazzal a peroentuációval drágult meg. amely az úgynevezett világparitási indexet jelenti, tehát körülbelül 125—130%-kai a mai napon, mert a világháború befejezte után körülbelül 176%-ot jelentett, de azóta lassacskán ennyire csökkent. Ezekután méltóztassék ndkiem megengedni hogy rámutassak arra, amit az előbb mondtam. Mindenki tudja, hogy a gabonánknak, a borunknak milyen értéke van, de a gazda, ha egyáltalában el tudja adni a bort, mit kap értei Nefoün'kí azonban nemcsak ez. a két termeivényünk van. Mindenki tudja, hogy Magyarország mezőgazdaságának egyik legnagyobb bevételi forrása az állattenyésztés volt. Méltóztassék megnézni,, ennek mai helyzetét. Nem hangzatos jelszavakkali, hanem statisztikai adatokkal kivánok erre rámutatni. Ha a statisztikai (kimutatást vizsgáljuk 1 , megdöbbenéssel látjulki, hogy milyen mérteikben ősökként elsősorban a fogyasztás. Teljesen egyetértek igen t. képviselőtársaimmal abban, hogy a termelésre a legnagyobb katasztrófa, a fogyasztásnak a csökkenése éís anii tőlem függ., nxinctent el fogok követni épen ebből a jól felfogott érdiekből. Ha él is fogadóim igen t. képviselőtársaim állítását, aikik a Marx elmélet alapján azt mondjak, hogy a közgazdasálgi életben a sziv nem működük, csak az agysejtek, ha tehát nem is hivatkozom a szivrei, hanem csak az agysejtekre, akkor is nekem, mint termelőnek és minidazo'ktnak. alkik Magyarországon agrárius termelők, első kötelességünk és vágyunlkí, hogy a fogyasztást emeljük. Ha végignézem a statisztikáéi adatokat a fogyasztásra vonatkozóan, ezek megdöbbentő adatokat tárnak fel előttem, úgyannyira,, hogy à múlt esztendőben egyedül csak Budapesten a vágómarhában való fogyasztás mintegy 18%-os csökkenést mutat. De (nemcsak a fogyasztás asöklkenése az ami megdöbbenő, hianem az árak alakulása is. Méltóztassék figyelembe v611 ni ctzt I a, gyakorlati példát, hogy még az ősszel a magyar gazda 12—13.000 koronáért állította be a sovákiy állatját, hat hónapig ette> az; min dien termiéi vényét, tehát a korpát, a darát a legjobb anyagot, amivel hizlalnak, mert amint méltóztatnak tudni, hizlalni nem lehet szalmátyall hanem csak a Itegjobb takarmánnyal, mindezt beleetette a gazda és tessék megnézni, hogyan alakultaik ki az árak. Amiért a birtolkáín 12!—13.000 koronát fizetett, azért Budapesten nem adnak 12.000 koronát és a vidéken még 9000 koronát sem. (Kuna P. András: Hatezret csak! A múlt vásáron is annyit adtak!) Méltóztassék megengedni nékem hogy rámutassak arra, hogy ez micsoda katasztrófát jelent a magyar mezőgazdaságra. Nemcsak hogy a nyereségét veszi el a gaztdáinaki hanem még a szó szoros értelmében nagy-nagy adósságba is sodorja, miért azt is méltóztatnak tudjni, hogy a múlt évi május hó 21-én, pénteken. ősszel nem voltunlki olyan kellemes helyzetben, hogy mindenki készpénzért, vehette volna meg az anyagot. Miután hirdettük és hirdetjük állandóan, hogy a magyar gazdának, kereskedő^ nek és iparosnak is kell lennie, hogy már kölcsönnel is iparkodnia kell saját hiányzó tőkéjét fedeznie, ennek az lett a következménye, hogy nemcsak a kölesönt nem kapta vissza, hanem továbbra is adós maradt, dacára annak, hogy termeivényeit időközben feletette. De nemcsak a vágómarhával vagyunk igy. Méltóztassanak csak megnézni — ez igen érdekes példa — lótenyésztésünket. (TJgy van! Ugy van! johbfelől.) Erre két okból kivánok rámutatni. Egyrészt azért, mert — hogy ugy fejezzem ki magamat — a közhangulatban állandóan azt sürgetjük és sürgetik, hogy lótenyésztésünket kell fejleszteni. Méltóztassanak megnézni, hogy hogyan lehessen ezt fejleszteni. Vájjon ennek mi a gyakorlati ellenképef Az, hogy mig ezelőtt pár esztendővel a magyar ló igenis kereslet tárgya volt, mert a magyar ló könnyen futó ló, amely úgyszólván európai specialitás volt, úgyszólván a legjobb kiviteli cikk volt, addig méltóztassanak csak megnézni Budapest legutolsó statisztikáját, amely arról szól, hogy a Tattersalban. vagyis a lókereskedelem egyik fő gócpontjában, ahol leginkább összeszedik azokat a lovakat, amelyeket az országból kivisznek, milyen arányban csökkent egy esztendő alatt az eladott u. n. könnyen futó magyar lovak száma s akkor azt méltóztatnak találni, hogy amig 1924-ben 915 darab lovat vettek meg, addig a múlt esztendőben ez a szám leszállt közel 500 darabra. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Ha figyelembeveszem azt, hogy 1924-ben 10 millió kor. körül alakultak ki az árak, az idei esztendőben pedig 7 millió körül alakultak, akkor azt kérdezem és mindenki azt kérdezi, aki ért ehhez a kérdéshez, hogy micsoda gondot és költséget igényel ennek a mezőgazdasági ágnak művelése. Hiszen mindenki tudja azt, hogyha ezen az összegen alakul ki az ár, akkor a magyar mezőgazda a lótenyésztéssel kénytelen felhagyni. Elismerem, hogy a haladó időt mi nem tudjuk megakasztani, hiába akarunk beakaszkodni a lokomobil kerekébe, az legfeljebb a karunkat szakitja le. Tisztában vagyunk azzal, hogy ahol ma jók az utak, ahol könnyen és gyorsan lehet járni, ott már helyettesíti a gyorsanjáró r lovat az automobil is, ahol pedig nincsenek jó utak, ott kevésbé lehet használni, mert a gyors járású ló értékét rossz utakon kihasználni nem tudom. A kettő között kell tehát megkeresni azt az utat, amelyet követnünk kell, hogy a hires magyar lótenyésztést valahogy mégis fenn tudjuk tartani. Ez máskép nem lehetséges, mintha azt az irányt követjük, amelyet nemcsak különösen én helyeslek, hanem azt hiszem mindnyájan helyesnek találunk és amelyet a földmivelésügyi kormányzat most különösen hangoztat, hogy az erős csontozatu félvértenyésztést, az úgynevezett hires magyar Nonius tenyésztést, amennyire lehet, előmozditsuk. (HeJveslés johbfelől.) Amidőn tehát átvizsgálom a földmivelésügyi költségvetés adatait és ott, mondhatom igen nagy számot találok, amelyet mi a lótenyésztésre fordítunk, mert hisz a. magyar mezőgazdasági szakoktatásra 1,700.000 van előirányozva, a lótenyésztésre pedig 3*5 millió, ez^ csak ugy tudom megérteni és a magam részéről ezt csak "gy tudom akceptálni, hogy ez azt involválja, hogy igenis az ügy most van átalakulóban és ha az átalakulás megtörténik, ha a tenyészállatokat olyan számra tudjuk
