Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-557

62 A nemzetgyűlés 557, ülése'1926. évi május hó 21-én, pénteken. -természetesen még" nyilt kérdés. De minthogy egyelőre más utat egyáltalában nem látunk, -amely ennek a kérdésnek megoldása felé ve­zetne, természetes, hogy erre az útra is rá kel­lett lépnünk. Igaz, hogy Magyarország nem tagja ennek a leszerelési konferenciának, de joga van ja­vaslatokat tenni és képviselőjének joga van szükség esetén fel is szólalni. Ennek következ­tében kiküldöttünk oda képviselőnket és ellát­tuk bő instrukciókkal, amelyeknek részleteire azonban természetszerűleg nem akarok kitérni, nem is térhetek ki. Egy főirányvonalat azon­ban, amelyet kijelöltünk, kötelességemnek tar­tok közölni a t. Nemzetgyűléssel, ez pedig az, bogy bármilyen elvet, bármilyen eljárást fo­•gÄa is el a Nemzetek Szövetsége vagy a Nem­zetek Szövetsége által kiküldött leszerelési bi­zottság, feltétlenül ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ezek az elvek minden egyes államra egy­formán érvényesek legyenek. (Élénk helyes­lés.) Nem lehetséges tehát többé különbséget tenni a leszerelés elkezdésénél legyőzött és győző államok között. (Ugy van! Ugy van! — Szilágyi Lajos: Először is ők szereljenek le ad­dig a mértékig, ameddig mi már leszereltünk!) Mert hiszen a leszerelésnek csak akkor van ér­telme, ha ezáltal tényleg minden egyes állam egyforma biztonsági garanciákat nyer. Ha az úgynevezett legyőzött államok mai teljes le­fegyverzésükben maradnak, amely mint az ál­talános lefegyverzésnek előfeltétele lett a Nem­zeteik Szövetségének paíkitumábain) odaállítva, akkor természetszerű, hogy az összes többi győző államoknak is ugyanerre a nivóra kel­lene leszerelniük, hogy igazság legyen. Ha el­lenben egy más leszerelési nivót fogadnának el, akkor megint természetszerű, hogy megkell szűnnie a legyőzött államok mai teljes leszere­lésének és ugyanazon rendszer szerint kell, hogy engedélyezzék nekik is a fegyverkezést, mint a többieknek. Ez az egyetlen, úgyszólván megdönthetetlen irányelv, amelyet képvise­lőnknek adtunk genfi, útjára Ezekben azt hiszem, minden felmerült kér­désre választ, adtam. Kérem ennek következté­ben költségvetésemet, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvá­nitom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e a honvédelmi tárca költségvetését általános­ságban, a részletes tárgyalás alapjául elfo­gadni, igen vagy nem'? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a címet felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »XVIII. Fejezet. Honvédelmi ministerium. 1. Cím. Köz­ponti igazgatás. Kiadás. Rendes Ikiadások. 1. Rovat. Személyi járandóságok 4,077.088 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »2. Rovat. Dologi kiadások. 2297.619 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »'3. Rovat. Gazdálkodási kiadások 135.138 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »'4. Rovat. Vasúti menetdíj -kedvezményeik váltsága 568.344 pengő.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács* Miklós jegyző (olvassa): »'Rendkí­vüli kiadások. Átmeneti kiadások. Honvédjelmi ministerium elnöki D. osztálya. 1. Rovat. Sae»­mélyi járandóságok 482.377 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »2. Rovat. Dologi kiadások; 35.625 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »'3. Rovat. Kincstári gazdaságoknál felújításokra és pót­lásokra 35.040 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »Bevétel. Rendes bevételek. Gazdasági jövedelemből 192.954 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »2. Cím. Parancsnokságok és hatóságok. Kiadás. Rendes kiadás. 1. Rovat. Személyi járandóságok 2,306.429 pengő.« ; Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »2. Rovat. Dologi kiadásoik 1,649.857 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »3. Cím. Csapato'k. Kiadás. Rendes kiadások. 1. Rovat. Személyi járandóságok. 41,355.599 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »2. Ro­vat. Dologi kiadások 20,543.114 ,P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »3. Ro­vat. Hadianyaggyár bérleti költségei 3,291.237 pengő.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »Bevétel. Rendes bevételek. Hasznavehetetlen felszere­lés, fegyver- és lőszerhulladék eladásaiból, lovak értiélkesitiáséből és haszonbérekből 86.140 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »4. Cím. Képzőintézetek. Kiadás. Rendes kiadások. 1. Rovat. Személyi járandóságok 1,689.449 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »2. Ro­vat. Dologi kiadások 880.037 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »Bevétel. Rendes bevételek. Ludovika Akadémia általá­nos alapjövedelméből és a fizetéses növendé­kekért befolyó táp- és tandíjakból 66.588 P.« Elnök : Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »5. Cím. Nyugellátások. Kiadás. Rendes kiadások 21,468.822 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »Rend­ki vüli kiadások. Átmeneti kiadások 10,230.016 pengő.« Elnök: Megszavaztatik. Ezzel a honvédelmi tárca költségvetése részleteiben is elfogadtatott. Az ülést félórára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik a földmivelésüg^i ministerium tárcája költségvetésének s vele kapcsolatban az állami üzemek költségvetése XXIII— XXV. fejezeteinek általános tárgyalása. Az előadó urat illeti a szó. Erdélyi Aladár: T. Nemzetgyűlés! (Hall­juk! Halljuk!) Mindenekelőtt ki akarom jelen­teni, hogy nem szándékom a földmivelésügyi tárca költségvetésének egyes címeit, rovatait számokban előadni, mert tudom, hogy a szá­moknak bizonyos zsongitó ereje van a lelkekre, és minden lehet inkább szándékom^ mint az, hogy amidőn a magyar földmivelésügyi tárcá­ról és ezzel kapcsolatban a magyar agrárélet-

Next

/
Thumbnails
Contents