Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-557
60 À nemzetgyűlés 557. ülése 1926, magyar képviselő akadhasson, aki nyugodt lelkiismerettel azt mondja errei, hogy ez sciki. (Egy hang a jobboldalon: Nem is magyar képviselő az! — Zaj.) Ami azt illeti, hogy a régi honvédségi költségvetésben egy pár millió, ha jól emlékszem hatmillió volt aiz utolsó, az 1914-es évben beruházásra beállítva 1 , ellenben a mai költségvetésben sajnos beruházás egyáltalában nincs beállítva, amit a képviselő ur st&intén ugy állított be, mint annak bizonyítékát, hogy most többet költünk a honvédiségre, mert azt momdotta, hogy ez különleges fegyverkezésre ment, erre nézve a (következőiket mondhatunk T. Nemzetgyűlés! A tüllajdonképeni honvédség íentartása kevesebbe került, mint ma, mert a globálijs összegben beoine volt. Tény az* hogy akkor volt beruházási összeg a költségvetésben, ma pedig erre sajnos semmi sincs előirányozva. Korrigálni kell azonban a költségvetésnek ezt a hibáját azáltal, hogy megtaka ritáisokat eszközlünk más téren, (különösen személyi kiadásicik terén és a legszükségesebb költségeket a dologi kiadásokból fedezzük a virement jogalapján. Ez megint tehát csak egy takarékossági rendszabály, nem pedig annak bizonysága, hogy nagyobb a költségvetés, mint akikor volt. A nyugdíjasok nagy számára vonatkozólag a t. képviselő urnák az a nézete, hogy ennek oka az, hogy nagyon is nagy nyugdíjat fizetünk, nagyobbakat, mint a szomszéd államok, s ennek következtében onnét mindenféle nem igényjogosult egyén is igyekszik ide betódulni. Nem igy áll a dolog, mert azoknak az egyéneknek száma, kik az opció lejárta után véttetettek át magyar nyugdíjasoknak, aránylag nagyon csekély és csak olyan egyének vetetettek át, akik be tudták bizonyítani, hogy odakünt az opciós idő lejárta után, amíg oda át tartózkodtak, a magyar állameszmét szolgálták. A nagy szám onnan ered, hogy először is a nemzeti hadsereg fennállása következtében a bolsevizmus bukása után és a királyság helyreállítása következtében a régi közös hadseregbeli tisztek legnagyobb része, aki magát magyarnak vallotta és aki magyar illetőségű volt, természetszerűleg ideözönlött, mert itt látta lehetőségét annak, hogy ismét egy konszolidált régi monarchikus állam keletkezzék. Ezért jöttek ide. (Szeder Ferenc: Ha nem is tudott magyarul!) A nemzeti hadsereg, amely a bolsevizmus bukása után és a trianoni békeszerződés előtt állíttatott fel, természetszerűleg sokkal nagyobb létszámmal bírt, mint a mai honvédség. Szükség is volt rá, mert hiszen hadiállapotban volt az ország valamennyi szomszédjaival, és igy a nemzeti hadseregnek természetszerűleg nagyobb tiszti létszámra is volt szüksége. Amint áttértünk a nemzeti hadseregről a trianoni honvédségre, természetes, hogy a két létszám közti nagy differenciát nyugdíjazni kellett és pedig a magyar állam terhére. Hogy nagyobb nyugdíjakat fizetünk, mint a szomszéd államok, ennek indokoltsága csak az, hogy megbecsüljük volt katonáinkat, és hogy annyit igyekszünk nekik adni, hogy valahogy az életfentartásuk biztosítva legyen. (Szeder Ferenc: Tud-e minden tiszt magyarul!) Nincs egyetlen egy tényleges honvédtiszt sem, aki ne beszélne tökéletesen magyarul! (Sándor Pál: Ez aztán válasz!) Ami a »Közérdekű Levelek«-et illeti, itt először is nem hivatalos intézkedésről van szó, hanem arról, — amit maga a felszólaló képviselő ur is megállapított — hogy bizonyos csapattestek erre előfizetnek. Ha én ezekben a »Közérdekű Levelek«-bçn politikát látnék, ak. évi május hó 21-ên, pénieheû. kor biztosithatom a képviselő urat, hogy intézkednék, hogy ezt valahogy lehetetlenné tegyem. Minthogy azonban én ezekben a »Közérdekű Levelek«-ben sem prononszirozott politikát nem látok, de még inkább nem látok nemzetveszélyeztető tendenciát, sőt ellenkezőleg): nekem természetszerűleg semmi kifogásom nincs az ellen, hogy azok a csapattestek, amelyek előfizetni akarnak ezekre, elő is fizessenek, épugy, amint nem lehet és nincs kifogásom az ellen, hogy X. Y, újságra fizetnek elő az egyes csapattestek, addig, amíg ez nem olyan tendenciájú, amely a honvédség struktúráját veszélyeztetné. (Várnai Dániel: Mit csinálna a honvédelmi minister ur egy honvéddel, akinek a borjújában a Népszavát találnál — Hedry Lőrinc: Azt hiszem, ez ki van zárva!) T. Nemzetgyűlés! Ami már most a Somogyi- és Bacsó-féle gyilkosságot illeti, itt nagyon furcsa helyzetben vagiyok, mert vagy azt a szemrehányást kapom, hogy a vizsgálat nem folyik kellőképen s nem akarjuk megállapítani a valóságos tetteseket, vagy pedig folyton azt a szemrehányást kapom, hogy nagyon is sokáig tart a vizsgálat. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Miért nem sietnek vele?) Hogyne, hogy azt mondhassák nekem, hogy rosszul végezzük! Nem, uram! Addig végezzük, amig jól van elvégezve. Ekkor kell jönnie az eredménynek. Ez a válaszom. (Helyeslés és derültség a jobboldalon és a középen. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: De mikor lesz vége?) Azt én nem tudom megmondani! Akkor lesz vége, amikor az utolsó nyomnak utolsó végére elmentünk. Szerencsére vagy szerencsétlenségre, — ahogy méltóztatnak felfogni — Fényes László ur például minduntalan hoz egy-egy ujabb nyomot, amelyet mindig felveszünk és amelynek mindig végére járunk s mindig megVállapitjuk, hogy mi benne az igazság. Amig uj nyom lesz, nem lesz vége, az bizonyos. Ezzel rátérek Kiss Menyhért igen t. képviselő ur megjegyzéseire és pedig abban a sorrendben, amint ő is felhozta, a nyugdíjasok kérdésével fogok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Erre vonatkozólag itt már álláspontomat teljes világossággal kifejtettem, minthogy azonban a kérdés ennek dacára újból felvettetett, újból precizirozni fogom álláspontomat. Minden nyugdíjnak a jogalapja a legutoljára élvezett tényleges fizetés, tehát természetszerű dolog, hogy ha valaki abban a pillanatban, amikor nyugdíjba ment, kisebb fizetést kapott, kisebb nyugdíjat is kap, mint egy másik személy, aki nyugdíjbamenése pillanatában nagyobb fizetést kapott. Tulajdonképen ez az eredendő oka a ma tényleg létező kétféle nyugdíjnak. Mindig kijelentettem, nemcsak én, hanem a pénzügyminister ur is, hogy ez a sajátságos állapot azért van, mert a régi nyugdíjak tényleg túlalacsonyak a megélhetés szempontjából, s mindig hangoztatjuk, hogy mihelyt az ország pénzügyi helyzete megengedi, módot fogunk találni arra, hogy a régi nyugdíjakat felemeljük. Mármost a legcsodálatosabb az egész dologban az, — amit Kiss Menyhért t képviselő ur is mondott — hogy a régi nyugdíjasok nem azt kifogásolják, hogy nyugdíjik kicsiny, hanem azt, hogy az uj nyugdíjasok nyugdíja magasabb. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Ez szerintem teljesen lehetetlen állapot mindenféle szempontból. Először bajtársi szempontból, másodszor pedig abból a szempontból, hogy az uj, magasabb nyugdíj az a mérték, amelyre az ő régi alacsonyabb nyugdíjukat, ha majd lehetséges lesz, fel akarjuk emelni. Azt hiszem, nekik örülniök kellene, hogy egy magasabb
