Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-557

 nemzetgyűlés 557. ülése 1926. ellen, azt hiszem, senkinek kifogása nem lehet, legalább nem látok alapot arra, hogy ezt megakadályozni lehessen, de nem is tartanám jogosnak, mert ha az illető annyira szorgalmas, hogy nem elégszik meg azzal, amit nálunk keres, hanem saját érdekében túlórázik, ezt megakadályozni sem erkölcsi, sem jogi alapon nem lehet. Ami Peyer igen t. képviselő urnák megjegyezését illeti, itt mindenekelőtt rá kell mutatnom arra, hogy a nagy összehasonlitás, amelyet ő az 1914. évi békehonvédség és a mostani honvédség között tett, amint azt egyszer már itt — azt hiszem — kifejtettem és pedig két évvel ezelőtt, teljesen sántikál és egészen hamis alapon van felépítve. Teljesen lehetetlen a háború előtti békehonvédséget összehasonlítani a mai honvédséggel. Lehetetlen elsősorban azért, mert hiszen az akkori honvédség része volt az általános haderőnek és pedig égy olyan része, amely nem volt minden önálló szervvel ellátva. Hiszen tudjuk azt nagyon jól, hogy á közös hadsereg birt az összes szükséges fegyvernemekkel, ágazatokkal, parancsnokságokkal stb., ellenben a régi békehonvédség, mint a haderőnek egy része, nélkülözte a tüzérséget, műszaki csapatokat, vasúti csapatokat, egyáltalában nem volt neki vezérkara, nem voltak semmiféle technikai intézetei és berendezései, amelyek egy önálló hadsereghez mind szükségesek, De hiszen tudnám folytatni ezt a felsorolást nem tudom meddig, ha minden részletbe be akarnék hatolni, csak rá akarok mutatni arra, hogy először is maga a költségösszehasonlitás nem felel meg, mert a régi integer Magyarország nemcsak a honvédségre költött akkor, mint fegyveres erőre, hanem sokkal nagyobb összegeket költött a közös hadsereg quota-arányára és a honvédség tulaj donképen akkor csak egy mellék hadügyi kiadás volt és nem a fő. Ha citálom Peyer képviselő ur adatait, amelyek nem teljesen helyesek, — később erre is rá fogok térni — ő kimutatja azt, hogy mi a mai honvédségünkre ugyanannyit költünk, mint a békehonvédségre költöttünk. Ha ez igy van, ebben ipso facto benfoglaltatik, hogy a lehető legtakarékosabban járunk el, hogy a lehető legkevesebbet költjük, mert egy teljesen önálló hadseregre — mely az összes szervekkel el kell, hogy látva legyen, mert különben működni nem tud. annak ellenére, hogy ez toborzott hadsereg és hogy a toborzott legénységnek 25—30-szoros fizetése van, mint az akkori besorozott legénységnek — még mindig csak any nyit költünk, mint akkor az egész haderő egy kicsi kiegészítő részére költöttünk. De tovább megyek. Nem helyes ez a megállapítás, mert abban a költségben, amelyre az igen t. képviselő ur hivatkozik és amely szerint egyenlő a háború előtti békehonvédség ^költségvetésével, benn foglaltatnak a nyugdíjasok is. Ugy áll a dolog, hogy az 1913/14. esztendőben katonai nyugdíjakra a honvédségi költségvetésben 5,134.000 pengő volt beállítva. a2 1914/15. évi költségvetésbe pedig 6,164.000 pengő. Ezzel szemben mai költségvetésünkben több, mint 31 millió pengő van a nyugdíjasok részére beállítva. Itt mutatkozik már egy 25 millió pengős differencia, a mai honvédségi költségvetés hátrányára a háború előtti honvédelmi költségvetéssel szemben, amire azonban az igen t. képviselő ur egyáltalában nem tért ki. Méltóztassék tehát a dolgokat ugy tekinteni, hogy a mai honvédség, amely egyetlen fegyveres erőnk, amely azonban a háború előtt csak kiegészítő része volt az egész fegyveres NAPLÓ. XLIV. évi május hó 21-én, péntehen. §7 erőnek, amely akkor hiányát szenvette mindenféle különleges alakulatoknak, fegyvernemeknek, parancsnokságoknak stb., ma azonban mindezzel el kell szervezetszerüleg látva lennie, ez, mondom kevesebbe kerül 25 millió pengővel, mint amennyibe kerül a háború előtt az akkori honvédség. Ha ezt igy méltóztatnak meggondolni, akkor fogják csak tudni megállapitani, hogy milyen takarékos ma a honvédelmi igazgatás. Körülbelül ugyanez áll a tisztek létszámára vonatkozólag is, amit Peyer igen t. képviselő ur szintén kifogásolt. A helyzet ugyanaz, hogy nem lehet abból kiindulni, hogy ma aránylag több tisztje van a honvédségnek, mint háború előtt a bókében volt és ebből azt következtetni, hogy ez egy túlnagy tiszti létszám. Amint épen volt szerencsém emliteni, a háborúelőtti honvédségnek nem volt vezérkara, nem voltak technikailag képzett tisztjei, nem voltak saját különleges fegyvernemei. Mindez azonban szükséges ma. Ezek a kérdések pedig mind tudományos kezelést kivannak, különösen a mai világban, amikor megszűnt az az állapot, hogy aki nem tudott semmit, vagy nem tanult, az katona lehetett. Ma majdnem azt merném mondani, hogy a helyzet megfordítva áll, mert hogy ma jó katona legyen valaki, ehhez rengeteget kell tanulnia, és ma, amikor olyan kis hadseregünk van és amikor mindenféle harci eszközt megtiltott nekünk a trianoni szerződés, annál többet kell tanulmányok utján pótolni, elméleti utján pótolni, ha egyáltalában a hadi technikai helyzet magaslatán akarunk maradni. Természetes tehát, hogy egyforma legénységi létszámnál ma feltétlenül sokkal több tiszt van, mint amennyi kellett a háború előtt. De hogy Peyer képviselő urat megnyugtassam erre vonatkozólag, mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy az adatai nem teljesen felelnek meg, mert az igen t. képviselő ur a polgári alkalmazottakat egy kalap alá vette a fegyveres alkalmazottakkal, tisztekkel és mind a két kategóriát mint tisztet jelölte meg. A helyzet lényegileg más. (Várnai Dániel: A költség szempontjából nem más!) A költség szempontjából ugyanaz, de felhasználás szempontjából másként néz ki a "dolog, ha én azt mondom, hogy kilenc honvédre jut egy tiszt, vagy pedig azt mondom, hogy 26 honvédre jut egy tiszt, ellenben az egész honvédelmi igazgatásban tiszt és tisztviselő jut 9 honvédre egy, ha azt az adatot helyesnek elfogadom. A helyzet azoinban lényegileg az, hogy tiszt, tehát fegyveres szolgálatot ellátó egyén van összesen — teljesen megfelelőleg a trianoni békeszerződésnek és a külön egyezményeknek — 1850. Polgári alkalmazott — akik közt természetesen nagyon sok volt tiszt van, nyugállományú tiszt» aMket, minthogy őket el kellett bocsátanuük a fegyveres szolgálatból és polgári alkalmazottakat kellett alkalmaznunk épen a trianoni szerződés értelmében, természietesen elsősorban' alkalmaztunk volt tiszt, volt polgári alkalmazott ós volt altiszt, együtt 3072 van. Hogy méltóztassanak ott a szélsőbaloldalon is megnyugodni abban a tekintetben, hogy ez a létszám nem túlnagy, -magyarázatul azt kell ehhez fűznöm, hogy ez az a szám, amelyet a bebeszerzőidést végrehajtó ellenőrző bizottság, amely természetszerűleg igyekezett minden egyes számot lehetőleg leszorítani, mint okvetlenül szükséges minimumot acceptait. Azt hiszem, ha ez a bizottság .amely akkor az ellenséges államok részéről ide küldetett, hogy minden létszámot lehetőleg leszoritsom szüksége«r rnek taláíUta ezt a létszáimiot, nem hiszem, hogy 8