Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-557
A nemzetgyűlés 557. ülése 1926, A leszerelés kérdése általában közelről érinti minden egyes ország 1 gazdasági viszonyait és talán nem is az általános békevágy az, ami őket erre készteti, hanem az, hogy abban az őrült fegyverkezésben amelynek bizonyos tüneteit most ujabban látjuk, egyes országok nem képesek lépést tartani, sőt talán már egyik sem képes a versenyt tartani és igy önmagától adódik az a helyzet, hogy kénytelenek leülni és egymással megtanácskozni azt, hogy miképen korlátoztassék a fegyverkezés. Láttunk több ilyen leszerelési konferenciát, amelynek az lett volna a célja, hogy a tengeren és a szárazföldön folyó fegyverkezéseket megszüntessék, illetőleg korlátozzák. Láttunk egyet, amelyet az amerikaiak kezdeményeztek s amelynek az volt a célja, hogy a hadihajók építkezése^ terén bizonyos korlátozások léptettessenek életbe. Láttunk többeket, amelyek ezután folytak le s ugy tudom, hogy most is folyik Genfben ilyen tanácskozás, melynek az a célja, hogy a háború követő leszereléseket valamiképen előbbre vigyék. A leszerelésnek mindenütt az az akadálya, hogy minden országban van egy háborús uszitópárt, melynek a háta mögött a legtöbb esetben az a hadiipar áll, illetőleg a kapitalizmusnak azok a képviselői állnak, amelyek a hadianyagot szállítják és amelyeknek érdekükben áll milliónyi ember lemészárlása árán is a maguk jövedelmét fokozni és a maguk bevételeit emelni. A kapitalizmusnak ez a része a háborúban nagyon furcsa szerepet játszott Látjuk, hogy a hadseregszállitások körül elkövetett visszaélések milyen nagy mértékben befolyásolták egyik vagy másik országban magát a hadviselést isA háború után kiét neszre oszlottak az országok. Az egyik rész lett a győzlő a másik a legyőzött, A győzők a békeszerződésekbe mindenütt bevettek egy rendelkezést s megáll apitották, hogy a legyőzött állam nem tarthat többet, mint ennyi és ennyi katonát, ennyi ágyút, ennyi repülőgépet, vagy semmiféle repülőgépet stb. Főkép látjuk ezt Németországban, ahol nemcsak azt írták elő, hogy mennyi lehet a hadsereg létszáma, hanem bizonyos erődítményeknek a lerombolását is követelték, sőt keresztül is vitték. Ezzel szemben a győzők országaiban azt látjuk, hogy tovább folyik a militarista szervezkedés, a hadisereg fejlesztésié és tovább folyik az az őrült pénzpazarlás, amelynek a háború előtt tanúi voltunk. Lehetséges, hogy ezt a fegyverkezést részben azzal indokolják, hogy félnek a legyőzött országoktól és az igazságtalan békétől, s ezzel a fegyverkezéssel igyekeznek megtartani azokat a területeket, (Buday Dezső: Ugy van!) amelyeiket a békeszerződés nekik ítélt. Természetes dolog hogy ez történik, mert mindig az diktálja a feltételeket, aki győz és aki legyőzetett, annak engedelmeskednie kell. De ez nem jelenti azt, hogy mi ezt helyesnek tartjuk, mi azt mondjuk, ha van leszerelés, akkor a leszerelést ép ugy végre kell hajtani a győztes államokban, mint a legyőzőitekben. És ha nem fogják a leszerelést a győző államok végrehajtani, az az általános gazdasági nyomorúság, amely a fegyverkezés nyomában kelet kezik, fogja őket kényszeriteni arra, hogy fegyverkezést csökkentsék. Az angol sztrájk is, amely megroppantotta az egész gazdasági életet, ennek a gazdasági nyomorúságnak a tünete, amely tünet Angliában, mint a győzők országában fennáll, amely Anglia pedig nem tudom, mennyit költ ma háborús kiadásokra, de mindenesetre költ legalább annyit, mint békében, ha nem többet, főképen a hadihajók épitésére. Ha Anglia ezt az összeget, melyet ilyen fegyverkezésre fordít» NAPLÓ. XLIV, évi május hó 21-én, pénteken. 49 iparának fejlesztésére és bányáinak modernizálására forditaná, megkímélte volna önmagát attól a nagy megrázkódtatástól, amely az általános sztrájk nyomán keletkezett. De vegyük Franciaországot. Franciaország ma, mint a legnagyobb militarista állam áll előttünk s a németektől való félelmében tart egy nagy, hatalmas hadsereget, s nem birja azokat a terheket viselni, amelyeket a hadsereg fen tartása jelent, s már kénytelen számolni azzal a lehetőséggel, hogy neki ezt a hadsereget le kell építenie, a hadseregre fordított kiadások egyrészét meg kell takaritania. Van egy másik militarista állam is, amely se a győzők, se a legyőzöttek közé nem tartozik, s ez Oroszország, amely a háborúból úgyszólván kiesett és ilymódon nem jött abba a helyzetbe, hogy a győzők vagy a legyőzöttek közé számittassék, amelynek militarizmusa legalább olyan veszedelmes az európai béke szempontjából, mint amilyen veszélyes az angol, a francia, a cseh vagy egyéb militarizmus. E tekintetben semmiféle különbség nincs. Ha itt valamilyen párhuzamot lehet vonni, akkor talán Oroszországra nézve lehet azt megvonni olyan értelemben, hogy Oroszország magát a legyőzöttek közé sorozza, legyőzöttnek és megcsonkítottnak érzi magát, mert elvesztette Lengyelországot, Beszarábiát és a balti államokat és ha ma az orosz hadseregben az orosz cár tisztjei vannak és viszik a vezető szerepet, akkor ezeket bizonyára nem a bolsevizmus iránt érzett szeretet és rajongás vezeti, hanem tudat, hogy ők ennek a hadseregnek a segitségével kívánják visszaszerezni azokat a területeket, melyeket Oroszországból levágtak és amely területek valamikor a nagy orosz birodalomhoz tartoztak. De ez is egy állandó veszedelmet jelent Európára nézve és ez külső tünetekben is mutatkozik. Látszik ez abból is, hogy a múlt évben a lengyel hadsereg tartott hadgyakorlatokat az orosz határ mentén, ma pedig az orosz hadsereg tart nagy hadgyakorlatokat a lengyel határ mentén, amellyel kvázi_ tüntetni kívánt, hogy én készen vagyok újra, hogy mérjük össze fegyvereinket s háborúval és fegyverrel döntsük el, amit békés utón eldönteni nem tudtunk. A jövendőbeli háború azonban az eddigi háborúknál sokkal rémesebb és sokkal pusztitóbb lesz. Mindazokból a készülődésekből, amelyeket itt látunk, arra lehet következtetni, hogy a jövő háborúját se az ágyú, se a gépfegyver, se a hősies bátorság nem fogja eldönteni, hanem a Jövő háború a gáz háborúja lesz, a mérgezőanyagok háborúja, amikor egészi ezredek pusztulnak el anélkül, hogy egyáltalában ellenséget láttak volna. A gázzal és repülőgépekkel hasznos polgároknak és családapáknak — akik gyermekeiket szeretik — ezreit fogják mint a házinyulakat, vagy mint a macskákat kivégezni és kiirtani csak azért, hogy a létszám gyengüljön és ennek a létszámnak a gyengülése folytán r lehetővé váljék a másiknak túlsúlyrajutása és keresztülvitele azon akaratnak, amit békés úton nem lehetett keresztülvinni. Kérdem, szabad-e tisztességes embernek, bármilyen pártállásu is legyen, csak az emberszeretet vezesse őt, egy pillanatig is segédkezet nyújtani ehhez, vagy hogy egy ilyen merénylet, egy ilyen gfonosztett követtessék el azi emberiség ellen! Nem a magyar viszonyokról bírálom el itt a kérdést, hanem az európai vagy az egész világ népeinek a szempontjából, és kérdem, szabad-e valakinek va<?y bármely országnak lehetőséget nyújtani, hogy ilyen öldöklő háború még egyszer meginduljon 1 ? Szabad-e lehetőséget nyújtani ahhoz, hogy emberek tízezreit ós 7
