Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-557

m 'A nemzetgyűlés 557. ülése 1926. évi május hó 21-én, pénteken. millióit iffy kiirtsák és

# kipusztítsák és a megmaradt lakosságra ujabb nyomorúságot és pusztulást zúdítsanak! Nem szabad és nem lehet ezt megengedni és épen azért mi ezen álláspontunkat itt kifejezésre juttatjuk — más országokban ugyanezen elvekelt barátaink juttatják kifejezésre — s igyekezünk megakadályozni azt a nagy veszedelmet, amelyet a világ népeire újra rá kívánnak zúdítani. Épen azért és nagy örömmel hallottam azt a programmot, amelyet MacDonald kormánya képvisel, amely ezt a kérdést előbbre vitte és azt mondotta, hogy a népek az egymásközti differenciákat ne fegyverrel, ne gázzal és ne a legaljasabb eszközeikkel intézzék el, hanem intézzék el azzal, hogy leülnek a zöld asztal mellé s a zöld asztal mellett tanácskozzanak, próbálják a népek közösségét képviselni és olyan álláspontot elfoglalni, amely nemcsak e;gy népnek, nemcsak egy országnak, hanem a népek összességének boldogulását célozza és segiti elő. Ha MacDonaldnák nem sikerült ezt a programmot keresztülvinni, ez nem jelenti azt, hogy ez a programúi most már el van ejtve^ hanem ellenkezőleg: ez a programm ott van és ezt a programmot meg kell valósitani; legfeljebb arról lehet szó, hogy átmenetileg ezt a programmot egyelőre nem fogadják el azok, akik ma meg diktatórikus hajlamokkal bírnak vagy akiknél diktatórikus államkormányzás van, mint például Olaszországban, amelynek militarizmusa talán veszélyesebb, mint Franciaországé éls előbb-utóbb háborúra vezet, mert nem tud ujat produkálni, tehát csak háborúba viheti bele a mépét. Ott tehát a militarizmus még lehet szimpatikus és lehet, hogy nekik sikerül pillanatnyilag megakadályozni vagy mellékvagányra vinni ezt áz egész nagy kérdést azzal, hogy a Népszövetség tanácsában Lengyelország vagy Spanyolország kapjon egy állandó tagságot, á szerint, amint ez a francia vagy az angol orientációnak megfelel vagy tetszik. De azt hiszem, hogy ezek igazán nem olyan nagy problémák és kérdések, amelyeket ne lehetne áthidalni. Ezeket át kell hidalni, mert a népek általános lerongyolódása, az a nagy nyomorúság, amely minden országban van, rá fogja kényszeríteni az államokat, hogy a leszerelést tényleg végrehajtsák, a háborús kiadásokat csökkentsék és igyekezzenek a népek között felmerülő ellentéteket békés utón, a locarnói szellembén elintézni. A magyar viszonyokat tekintve, a békeszerződés 35.000 főből álló fegyveres erő tartását engedélyezte nekünk. Ez a hadsereg körülbelül meg'felel a békebeli honvédség létszámának; azt hiszem, nem nagy eltérés van, közvetlenül a háború előtti évek létszámához viszonyítva- De ha megnézzük az arányt, összehasonlítva például a honvédséget tisztekben és legénységben, akkor feltűnő ellentétet látunk. Azt látjuk t. i., hogy amig békeidőben a honvédség tiszti állománya a rendes beosztás mellett sokkal kevesebbet tett ki, ma ezen a téren olyan túlprodúkció

val állunk szemben, amely semmi esetre sem indokolt. Ami a kiadásokat illeti, a honvédelmi költségvetés kiadása 1913-ban 92,966.798 korona, kerek összegben tehát 93 millió korona volt. 1914/15-ben a kiadás 102,844.145 korona volt, tehát azt lehet mondani, hogy kerek számban 103 millió korona. Ezzel szemben a kiadás az 1925/26-os költségvetésben 107,470.309 pengőt és az 1926/27-es költségvetésben 111,045.791 pengőt tesz ki. Ha most a pengőhöz hozzáadjuk azt a differenciát, amely az arany koronában mutatkozik, akkor ugy hozzávetőleg a honvédség mai kiadása körülbelül kiteszi azt az összeget, amelyet a békebeli honvédség kiadása kitett. Nem szabad azonban figyelmen kivül hagyni, hogy a honvédségnél 1913-ban 10 és félmillió, az 1914/15-ös költségvetésben pedig 6 millió korona volt beruházások céljaira felvéve. Ennek nyomát a mai költségvetésben egyáltalában nem találjuk meg; lehetséges, hogy van ilyen címen valamelyes összeg felvéve, de ennek szám szerinti kimutatása sehol sincs meg, épen azért én nem is tudok erre nézve összehasonlítást tenni, hogy van-e a mostani költségvetésben valamelyes beruházás felvéve. — Rendkívüli kiadások voltak az 1913-as évben: 9'3 millió, 1914/15-ben: 11 és félmillió korona, 1925/26ban ez nincs részletezve, hanem egyösszegben van felvéve. A rendkívüli kiadások a háború előtti években ËLZtZ'3 1 a nagyszabású lefegyverkezéssel ind okol tattak, amely már előrelátható volt. De egy percre sem szabad figyelmen kivül hagyni azt a körülményt, hogy az 1913/14-es költségvetés már háborús költségvetés volt, akkor már ott volt a boszniai komplikáció, ott volt az a nagy fegyverkezés mindenhol, a Balkánon egymást érték a háborúk és előrelátható volt, hogy a közel jövőben az egyes államcsoportok ^összemérkőzése meg fog történni. Egy felmenő militarista tendencia volt tehát, amelynek virágzása korában, tehát 1914-ben és 15-ben 102 millió korona volt a honvédelmi tárca háborús kiadása. Ma pedig, amikor békeidőket élünk, ennek a tárcának költségvetése nagyjából, nyers számokban mondva és kifejezve, majdnem ugyanannyit tesz ki, mint amennyit a háború előtti időben kitett. A háború előtt már nyögött az ország gazdasági élete a fegyverkezés alatt, de mennyivel jobban nyög ma, amikor még rettenetesebb a helyzet és még nehezebb a megélhetés. (Ugy van! balfelöl.) Én pártállásomból kifolyólag ezeket a költségeket nem szavazom meg, de ennek az állásfoglalásomnak a helyességét abban is indokolva látom, amit itt felelős állásban levő ministerek hangsúlyoztak, azt mondván, hogy Magyarország nem fog abba a helyzetbe jutni, hogy háborúval, fegyveres erővel szerezze vissza azokat a területeket, amelyeket tőlünk elvettek; felelős állásban levő ministerek jelentették ki, hogy őrültség arra gondolni, hogy Magyarország háborút viseljen. Megindokolva látom ennek az álláspontomnak helyességét abból is, hogy kormánypárti oldalról nem egy képviselő sorolta fel a velünk szemben álló államok hadierejét, összeadva a kisentente fegyveres erejét, ágyuk számát, puskacsövek számát, repülőgépek stb. számát és ezzel szemben odaállítva a miénket mint elenyésző kis maréknyit, amely ezzel a nagy fegyveres túlerővel szemben nem képes a harcot felvenni. De kérdem én, hogy ha ez így van, akkor miért nem igyekezünk ezeket a költségeket csökkenteni, redukálni, miután úgyis teljesen kilátástalan, hogy ez a kérdés legalább belátható időn belül, fegyverrel volna elintézhető s amikor erre a hajlandóság és a szándék sincs meg, mint ahogyan ezt a kormánypártról hangsiily ózzák 1 Akkor tehát azt kell mondanom: tessék ezt a létszámot annyira redukálni, amennyire lehetséges, amennyire épen az ország közbiztonsága szükségessé teszi. Azt látjuk, hogy a csendőrségnél fenn van tartva a békebeli létszám. Békeidőben 11.000 csendőre volt Magyarországnak, ma is — a hétmilliós néphez — 11.000 csendőr van! Az államrendőr-