Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-557

46 A nemzetgyűlés 557. ülése 1926, veskediett volna a nemzetgyűlésnek, valamint ennek nyomán a nyilvánosságnak is, amelyek e jogfosztás következményeit teljes meztelenségükben tártaik volna fel. Erről azonban Csáky gróf teljesen megfeledíklezett, amiért is bátorkodom ezt a mulasztást itt hamarjában pótolni, Egészen helyesen idézte Csáky az altábornagy részére illetékes 8100.000 K nyugdíjat: azonban pótolnom kell azt, hogy ezt a nyugdíjat többnyire csak a 40 összolgálati és négy frontszolgálati évvel biró altábornagy ok kapják, mig ezzel szemben az összesen talán csak 30 évet és frontszolgálatot alig felmutatni képes »'kiváltságos« altábornagy nyugdíja 12.000.000 korona.« Ez nagy ellenmondás, hogy valakinek, akinek nagy és több szolgálati ideje van és a fronton is teljesített magasabb szolgálatot, mint altábornagy és ezredes, kisebb nyugdíja legyen, mint annak, aki nem vett részt a háborúban és most nyugdíjazta tik. Hasonlókép van az ezredesi nyugdíjnál; (Olvassa): »És hasonlókép az ezredesi nyugidíj idézésénél sem lesz hiba a kréta körül, ha magyarázatul felhozom azt, hogy a minister által emiitett 5*8 millió korona nyugdíj többnyire csak azoknak az idősebb ezredeseknelki jár, kikj háborúban négfy éven át is vezettek ezredet, mig ezzel szemben a fiatal kiváltságos ezredes 7-5 millió nyugdíjat huz, vagyis még mindig 0-7 millióval többet, mint a frontharcos tábornok. Sőt vannak 30 szolgálati évvel és azonkívül egykéthónapos háború alatti csapatszolgálattal biró ezredesek, akiikinek nyugdíja 10 millió korona; tehát 72%-kai több, mint a 40 éves szolgálattal biró frontharcos! ezredesé, 47%-kai több. mint a frontharcos tábornoké s még mindig 24%-kai több, mint a frontharcos altábornagy é.« T. Nemzetgyűlés! Ezen változtatni kell, inert a nyugdíjasok közt egyenlőségnek kell lenni és nem tudok helyesnek elismerni olyan nyugdíjtörvényt, amely két osztályt állapit ,meg. Amint kár volt a tisztviselőket is A. és B. csoportba osztani, ép olyan nagy hiba, hogy meghagyjuk ezt a csoportosítást, amely szerint jobb szolgálati idővel rendelkező és kevésbé jó szolgálati idővel rendelkező csoportokba osztották a nyugdíjas tiszteket és előállhatott az a nagy igazságtalanság, hogy akik többet és tovább dolgoztak és veszélyeztetett helyen, a háborúban dolgoztak, sokkal hátrányosabb helyzetbe kerüljenek. (Láng János: De sokkal kisebb törz-sfizetésük volt!) Maga az, hogy hónapokon át akarják meggyőzni a minister urat és rábírni arra, hogy egységes kulcs szerint történjék a tisztek nyugdíjazása, mutatja, hogy nincs rendben a dolog és hogy kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, az igazság és egyenlőség elvét érvényesítenie kell a minister urnák, mert hiszen olyan emberekről van szó, akik megtették kötelességüket. Ugyancsak itt van a Nyukosz-nak egy másik számában Panajott Sándor nyugalmazott altábornagy cikke, aki kimutatja, hogy a békebeli fillérek értékét tekintve, mennyivel értéktelenebb összegeket kapnak ma és oly nyugdíjasok, akik nagy családot tartanak el, nem képesek ezen illetményekből megélni. (Erdélyi Aladár: Békében nem lettek volna olyan magas rangban. Ezt is figyelembe kell venni!) Igen t. Erdélyi képviselőtársam, a tisztek azt mondják, hogy semmiféle különös elbánást nem kérnek a maguk részére, hajlandók viselni az ország leromlásának következményeit, csak arra kérik a minister urat hosy egyenlő elbánásban legyen részük. (Erdélyi Aladár: Én csak a békefillérekre tettem a megjegyzésemet!) évi május hó 21-én, péntehen. Ugyancsak fel kell hívnom a mélyen t. minister ur figyelmét arra is, amiről tegnap Szilágyi Lajos képviselőtársam is beszélt, hogy ugy a tisztek, mint a legénység egyformán engedelmeskedtek a felsőbb parancsnak és résztvettek a hadierkölcsök jegyzésében. Nem tudom eléggé nyomatékosan kérni a minister urat, hogy méltóztassék a pénzügyminster úrral szemben erélyesen állást foglalni és ha a népjóléti minister ur nem tette meg azt, amit meg kellett volna tenni, hogy állásának odadobásával kényszeríti rá a pénzügyminister urat, hogy a rokkantak illetményeit fölemelje, minthogy katonai kérdésről és katonatisztek és legénységi állománybeli emberek tönkremeneteléről van szó, a minister ur a legnagyobb nyomatékkal képviselje azt az álláspontot, hogy valorizálni kell. Ha Németországban tudtak valorizálni 25—30 százalék erejéig, amely Németország jobban elpusztult és többet vesztett a háborúban gazdaságilag, mint Magyarország, (Gr. Csáky Károly honvédelmi minister: Nem! — Ellenmondás ok a jobboldalon. — Erdélyi Aladár: Területéből mit vesztett? 9 percentet és mi vesztettünk 64 percentet! És mit vesztett kincseiben"?) mondom területében nem. Félreértett engem t. Erdélyi képviselő ur. Magyarországnak a pénzügye és pénzegysége nem ment le olyan nagyon és olyan óriási pusztítást nem idézett elő a gazdasági életben, mint a német pénzegység lezuhanása. Nagyon jól tudjuk, hogy amikor a német pénz lezuhant, az az anarchia, amely a német gazdasági életben történt a márka összeomlásával kapcsolatban, olyan nagyfokú volt, hogy azt nem lehet összehasonlítani a magyar pénz leromlásával. Ha tehát Németország egy ilyen leromlott állapotában, mint főleg ipari és kereskedelmi állam, mégis meg tudta csinálni, hogy tudott valorizálni és ezeket a nagy szociális és gazdasági problémákat szociális és gazdasági szempontból meg tudta oldani, akkor nem szabad ezeknek a problémáknak megoldása elől kitérnie az agrár Magyarországnak sem. (Erdélyi Aladár: Az integer Magyarország szívesen tenné, mert akkor nem kellene 109.000 nyugdíjast tartani! — Zaj. — Elnök csenget.) Nem lehet állandóan olyasvalamire hivatkozni, ami nem rajtunk múlik és amit nem lebet hirtelen megváltoztatni. (Erdélyi Aladár: De nem lehet olyat sem kívánni, amit nem lehet!) l>en t, képviselőtársamnak módja lesz beszédem után felállani és elmondani az ellenkező érveket. (Erdélyi Aladár: El is mondom!) Igenis, állítom és fentartom azt hogy akkor, amikor a népnek, a legalsó osztálynak, vagy ha ugy tetszik a közéoosztály tagjainak hadikölcsönkötvényeit valorizálni akarja az állam, önmagát nem teszi tönkre mert bizonyos helyekről, az önmaga kasszájából kiveszi a pénzt és olyan embereknek adja, akiknél az megmarad és uiból vissza fog menni az államkasszába. Ez olyan gazdasági orobléma, amelyet megcsináltak Németországban és megcsináltak Ausztriában is és nem tudom belátni, hogy a t. pénzügyminister ur még mindig azon a makacs állásoonton van. hogy 10 esz^ tendő múlva jöjjünk elő ezzel a kéréssel és akkor a 10 esztendő múlva állásban lévő pénzügyminister ur fogja ezt a kérdést elintézni, de ő nem fogja megtenni. Az nem áll, hogy ő nem tudná ezt a kérdést megoldani- Igenis, meg lehet csinálni és ha az urak azon az állásponton vannak, hogy nem akarnak valorizálni és még ezeket az égető nagy sebeket sem akarják begyógyítani, a tönkrement, koldusbotra jutott családokat nem akarják megsegíteni,