Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-557

44 A nemzetgyűlés 557. ülése 1926. szagban lehetetlenné válik esős időben a közlekedés, akkor egy ilyen szegény ország belső rendészeti szervek fentartására 132 és lel millió pengőt ad ki. Erre igazán nem lehet azt mondani, hogy ez kevés. Ezek az összegek, melyeket igy kiadunk, ezeknek a rendészeti szerveknek fentartására, a nemzet életerejét szívják ki. Ez az állapot soká nem lesz fentaritható, azért, mert az ország ezeket a terheket egyszerűen nem bírja el. Egy ideig még fog menni a dolog, de azután be fog következni az az állapot, amikor nemcsak ezeknek a költségeknek előteremtése lesz lehetetlen, hanem más fontos kulturális célok mgvalósitása is. Az az érv, hogy a hadsereg azért kell, hogy bennünket egy esetleges támadástól megvédjen, nem egészen helytálló, megmondottam, hogy miért. Ha azonban mi Európa békéjét akarjuk és valósággá akarjuk váltani azt a folytonos Ígérgetésünket, hogy hiszen nekünk békés céljaink vannak Európában, akkor a hadsereg megszüntetésével erre a legjobb példát mutatjuk, mert ma az a helyzet, hogy ha csehországi elvtársaink felszólalnak a cseh parlamentben a militarizmus kiadásai ellen és ha éles szavakkal ostorozzák a hadiszergyártók, a nacionalisták és az imperialisták folytonos uszításait, akkor a cseh nemzetgyűlésen feláll a hadügy minister és tremoló hangon rámutat a félelmetes magyar hadseregre, amely miatt a cseh imperialisták és cseh militaristák kénytelenek a cseh nép életerejét elszívni a hadsereg fentartására. Ugyanez a helyzet Jugoszláviában és Romániában. Mindenütt arra mutatnak rá, hogy azért kell fegyverkezni, mert ime, itt a félelmetes magyar hadsereg. Ha megszüntetjük a hadsereget, ezt az érvet kivesszük a kezükből. (Láng János: Nem a magyar hadseregtől félnek, hanem azért, mert loptak! A. lelkiismeret bántja őket! — Klárik Ferenc: Dehogy bántja! — Láng János: A tolvaj nem tud nyugodni!) Magyarországon ezer és ezer ember abból él, hogy az emberek munkabérét nem fizetik ki teljesen. Ezeket semmiféle lelkiismereti furdalás nem bántja, sőt, amint látom autóik, ruháik, viseletük és táplálkozásuk után itélve, egészen jól élnek. (Láng János: Elég szomorú!) Talán ezzel a luxussal igyekeznek lázongó lelkiismeretüket elfojtani, mert tény, hogy a tolvajok a legritkább esetben szoktak lelkiismereti furdalást érezni. Tény azonban, hogy a félelmetes magyar hadseregre hivatkoznak. Ha mi Európa békéjét akarjuk szolgálni, legyünk tudatában annak, hogy ez a kis hadsereg sem létszámánál, sem természeténél fogva nem lehet mumus Európában s ha nem mumus, nem is alkalmas arra, hogy bennünket egy külső támadástól megvédjen. Hát akkor miért kell a nemzet életerejét kiszivni, miért kell rá annyit költeni, amit más célra sokkal jobban és okosabban fel lehetne használni? Szánjuk el magunkat arra és mondjuk meg, hogy leszereljük a hadsereget, mert az ország belső rendjének fentartására rendészeti szerv gyanánt a 20—23.000 főnyi csendőrség és rendőrség ebben az elnyomorodott országban épen elegendő. (Láng János: Egyszer már leszereltünk, meg is volt az eredménye!) Ez volna az egyik, amit elmondani kivántam. A másik, amire már a minister ur figyelmét felhivtam, attól a tárgytól, amelyet eddig fejtegettem, eltérő: és ez az iparosok ügye. Köztudomású, hogy a hadseregnek vannak műhelyei, amelyekben javításokat eszközölnek. E% rendjén is van, hiszen a békében is, a hábo- • évi május hó 21-én, péntehen. ruban is megvoltak azok az apró javitások, amelyek egy katonai körzet vagy ezred, főkép a lovasság, a tüzérség műhelyeiben előfordulnak. Az ilyen javitási munkálatokat nem lehet kiadni, hanem házilag kell elvégeztetni. Legújabban egyes körzetekben az az abuzus állott elő, hogy különösen a honvédség tüzérségének és utászságának vannak cipészei, szabói, puskaművesei, nyergesei, kocsigyártói és természetesen kovácsműhelyei is, amelyekben nemcsak katonai személyeket foglalkoztatnak, hanem rendes órabér mellett civilmunkásokat is felvesznek és ezeket kényszeritik — ezt csak mellékesen mondom, nem azért, mintha fájna — arra, hogy keresztényszocialista szakszervezetekbe belépjenek. Ezek a civilmunkások konkurrenciát csinálnak a városokban lévő iparosoknak. Mert hiszen, ha ezek a műhelyek kizárólag csak a hadsereg, illetőleg a csapattest apró javitási munkálatait végeznék el, akkor az iparosok ez ellen nem emelhetnének kifogást, hiszen ez azelőtt is szokásban volt, azon* ban a helyzet az, hogy ezek a műhelyek civilmunkát is vállalnak, kocsikat gyártanak, javitanak, fényeznek, ruha-, cipő-, csizmakészitést vállalnak és miután lényegesen kisebb rezsiköltséggel dolgoznak, mint az iparosok és miután a legtöbb esetben forgalmiadót sem számítanak, határozottan előnyben vannak az iparosokkal szemben és nekik olyan versenyt támasztanak, amelyekkel azok a mai nyomorúságos viszonyok mellett megbirkózni nem tudnak. Azt hiszem, hogy ebben a tekintetben lehet ós kell is ezen az állapoton változtatni. (U.Q3J van! Ugjj van! a szélsőbaloldalon.) Az érdekelt iparosok többizben fordultak már a minister úrhoz és lojálisán tartozom elismerni, hogy a minister ur többizben tett Ígéretet arra nézve, hogy ezeket a műhelyeket ilyen formában megszünteti és szigorúan őrködni fog azon, hogy ezek a jövőben az iparosoknak konikurrenciát ne csináljanak, azonban azt kell mondanom, hogy Ígéretnél egyéb ebben a dologi)

an nem történt. Lehet, hogy a minister ur minden jóakarata azon bicsaklott meg, hogy á végrehajtó szervek nem az ő intenciói szerint jártak el. E tekintetben előlegezem a minister urnák a bizalmat, kérnem kell azonban arra, hogy ebben az irányban a legsürgősebben intézkedjék, mert mégsem járja, hogy a hadsereg műhelyei, az utászok, a tüzérség és a lovasság műhelyei a civil-iparosoknak konkurrenciát csináljanak, mert magánkocsikat visznek oda javítás végett, lovakat vasaltatnak, cipőket, csizmákat, ruhákat készítenek nemcsak tiszteknek és legénységi egyéneknek, hanem civileknek is. Ezek az órabérrel fizetett civilmunkások egyszerűen mint vállalkozók lépnek fel a piacon, sokkal előnyösebb feltételek mellett, mint a magániparosok, akik ezzel a konkurrenciával megbirkózni nem tudnak. Ez lett volna az, amit erre nézve elmondani kívántam. Mondanivalóimat összefoglalva tehát, azt látom, hogy a t. Nemzetgyűlés többségében még nincs meg a hajlandóság arra, hogy a valóságos helyzet következményeit 100% -ig levonja és megszüntesse a hadsereget, sőt fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy még az ellenzék részéről is keveslik a hadseregre kiadott összegeket és kivánják a hadsereg fejlesztését, sőt azt kivánják, hogy a zsoldoshadsereg helyett állandó hadsereg állittassék fel. A magam részéről ezt perhorreszkálom és kijelentem,, hogy a honvédelmi tárca költségvetését nem szavazom meg. Én a hadsereget összeállításánál, létszámánál és technikai készültségénél fogva nem tar-