Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

444 À nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi június hó 4-én, pénteken. hordóval és amikor Genfben a tenger háborog, akkor kiütik a hordó fenekét és ez az olaj nagyon csillapitólag fog hatni a háborgó tengerre. Ebből az illúzióból kénytelen vagyok az urakat kissé kiábrándítani. Az olasz orientáció nekünk abszolút értéktelen, mert hiszen Olaszország azonkívül, hogy nálunk szerzi be gabonáját, ha olcsóbban kapja, mint Amerikából, nálunk szerzi be szarvasmarhaszükségletét, ha olcsóbban kapja, mint Jugoszláviából, már nem nagyon érdeklődik az ország közgazdasági állapotai iránt. 1918-ban a jelenleg cseh-jugoszláv megszállás alatt levő városokat olasz katonatisztek segítségével vették át s valami nagyon nagy barátsággal az olaszok nem viseltetnek irányunkban. Van azonban egy szempont, amely Olaszországot valahogy arra inditja, hogy egy kissé a mi kormányunk felé barátságosabb arcot mutasson. Nevezetesen az Adriai-tengert illetőleg van még egy kis számolnivalója a jugoszlávokkal. Az adriai szupremácia érdekében még történhetik valami Olaszország és Jugoszlávia között és igy közelfekvő a gondolat Olaszország részéről, hogy ha megsegitik a magyarokat Franciaországgal szemben, ha ennek a reakciós és feudális gondolkozású magyar nemzetnek némi segitséget nyújtunk, akkor megtörténhetik, hogy mi viszont preszszionálhatjuk adandó alkalommal arra, hogy a magyarok támogassanak bennünket Jugoszláviával szemben az adriai aspirációkat illetőleg. Tartozom kijelenteni, hogy Mussolini egyetlenegy feketeinges körmét sem fogja reszkírozni azért, hogy idebent a Habsburgokat restaurálják, mint ahogy a magyar nép is torkig van az ilyen politikai sakkhuzásokkal és egyetlen magyar sem fogja fejét beveretni azért, hogy az olaszok Jugoszláviával szemben az Adria fölötti teljes uralmat megkapják. Nekünk elég volt a háborúból, nekünk elég volt abból, hogy azzal a demokratikus parasztállammal, Szerbiával összetűztünk, még ma is minden csontunkban érezzük annak a rettenetes összetűzésnek a következményeit és én azt ajánlom ennek a magyar kormánynak az olasz orientáció keresése és az olasz kegyek hajszolása helyett, hogy sokkal okosabb és célszerűbb volna, ha demokratikus politikával arra törekednénk, hogy a bennünket környező államokkal végrevalahára olyan békés szomszédi viszonyt teremtenénk, amely a mi belső fejlődésünket is lehetővé tenné. Semmi szükség sincs arra, hogy Mussolini feketeinges gárdáiban bizzunk és a magyar népet abban az illúzióban tartsuk, hogy Mussolininak legfőbb vágya bennünket megmenteni attól a csúnya Franciaországtól, amely a frankügy kapcsán bennünket fel akar falni, semmi szükség sincs arra, hogy a magyar népet abban az illúzióban ringassuk, hogy ismét eljön majd Corvin Mátyás ideje vagy az Anjouk kora és hogy Mussolinival az élén be fognak vonulni, ha kell, bármikor a feketeingeBek. Nem fognak bevonulni, hanem minden adandó alkalomkor bennünket akarnak felhasználni arra, hogy mi segitsük az olaszokat az adriai szupremácia kérdésében. Még érthetetlenebb és még nehezebb előttem az, amit a kormány az angolok kegyeinek hajszolása körül elkövet. Nem beszélve a kormánynak angol-szász fő-főprotektoráról, Sir William Good működéséről, — mert egy elnöki megintést kaptam már ezért az úriemberért, másodikat nem szeretnék kierőszakolni — csak meg akarom emliteni, hogy ez a barátság nemcsak Sir William Good felé irányul, hanem Anglia felé is. Angliában nézzük mi a nagy protektort, a njagy {hatalmat, amely védőleg tartja fölénk a kezét. Észrevehető, hogy már Ramsay MacDonald bukása óta határozott lépések történtek abban a tekintetben, hogy Anglia kegyeit mindenképen megnyerjük. Mondottam már, hogy nem Bacher szép szeméért adtuk oda a milliárdokat, hiszen Bacher nem is kérte, nem is követelte, Bachert már máskor is érték veszteségek és mindig kimászott belőlük, Bacher nem kérte ezt, hanem azért, hogy az angol kapitalisták kegyeit el ne veszitsük, azért kellett a Bacher-konszernt valamikép magyar pénzzel szanálnunk, hogy az angolok pénzüket el ne veszítsék és ne haragudjanak ránk. Én ismerem az angol népet és jól tudom, hogy más az angol nép és más az angol kapitalizmus és tudom nagyon jól, hogy az angol kapitalizmusnak még mindig ázsiai nép vagyunk, amely, valamikor ezer év előtt a kinai faltól^ mászkált ide és azóta is villogó gatyában és fokossal járkál itt. Az átlagos angolnak halvány sejtelme sincs róla, hogy mi Magyarország. Megtörtént velem nem is olyan régen, hogy egy angol ember megkérdezte tőlem, hogy van-e vasút Magyarországon, mert ugy hallotta, hogy a pusztákon keresztül nem lehet vasutat csinálni. A legtöbbje nem tudja, aki pedig tudja, hogy mi Magyarország, tudja, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, Magyarországon nyíltan választanak, sőt felháborodással emiitette fel, hogy meg kell mondani azt, hogy kire szavaznak. Általában az angol kapitalizmus bennünket kizsákmányolási területnek tart. Görögország és Portugália szomorú példája mutatja, hogy hova jut egy állam, ha angol járszalagon van. Portugáliának egész közgazdasága angol járszalagon van. Anglia exportálja Portugália kincseit, amenynyire ezeket kincseknek lehet nevezni. Kérdezzék meg a portugál népet, hogy milyen boldog az angol uralom alatt. Kérdezzék meg a portugál népet, hogy mennyit kellett nemzeti önérzetéből és nemzeti jólétéből feláldoznia azért, hogy az a mohó, falánk angol kapitalizmus valahogy kielégülést találjon. Azok a forradalmak, amelyek Portugáliában itt-ott kitörnek, mind ékes bizonyítékai annak, hogy a portugál nép elégedetlen valamivel, amelyen segíteni momentán nem tud, mert az angol kapitalizmus karmai között fetreng és az angol kapitalizmus polipkarjaival öleli át a portugál gazdasági életet. Itt is az az orientáció, amelyen a kormány halad, az angol orientáció nem jelent egyebet, mint azt, hogy mi is teljesen az angol kapitalizmus polipkarjaiba kerülnénk. Ellátna ugyan bennünket pénzzel, igyekezne bennünket szutenálni egy kis pénzzel, de ennek fejében kizsákmányolná egész a csontig és kiszívná egészen a velőkig ezt az országot. Ilyen orientációkból rni szociáldemokraták nem kérünk, mert mi azt tartjuk, hogy ez az orientáció lehet jó ennek a feudális, reakciós kormánynak, de a magyar népnek sem az olasz, sem az angol orientáció nem kell, a magyar népnek egy olyan belpolitika kell, amely belpolitika lehetővé teszi egy olyan külpolitika kialakulását, amely a szomszédos államokkal békés szomszédi viszonyt teremt, amely, ha nem is mindjárt, momentán, de későbbi időpontban barátságos állapotot teremt a szomszédos államokkal. Főképen arra gondolok, hogy békét kell teremteni Cseh-Szlovákiával és Jugoszláviával,