Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

434 A nemzetgyűlés 567. ülése 192* nek öngyilkosságok, holott Németország nem külföldi kölcsönnel szanálta magát, hanem belföldivel, saját erejével igyekezett felemelni a márkát, előbb járadékmárkára, utóbb aranymárka alakjában. Ez a példa, t. Nemzetgyűlés, sántít és pedig sáutit azért, mert a német kormány oly rettenetes terhet a német közgazdaságra nem zúdított, mint a magyar kormány és az előzmények is egészen mások, ami azután a szanálás hatásában erősen megnyilvánult. Nevezetesen Németországban, amelynek márkája annyira leromlott, abban a mértékben javították a fizetést, amint a márka romlott, mert hiszen az index-rendszert léptették életbe. (Kuna P. András: Itt is volt!) Ne tessék ilyet mondani; az ön vezére, aki előtt mindennap képletileg néhányszor hasravágódik, a leghevesebben tiltakozott az index ellen, ne tessék hát ilyet mondani. Németországban index-rendszer volt; az alkalmazottak, a munkások sok r ezrei index-rendszer alapján kapták a fizetésüket; amily mértékben romlott a márka egészen a katasztrofális összeomlásig, annyival több pénzt kaptak az élelmiszerek és a szükségleti cikkek beszerzésére. Az inflációs pénzek, amelyeket egyes ipari vállalatok igénybevettek, amelyek később a Stinnes-Konzern és más vállalatok összeomlására t vezettek, neim mentek oly mértékben a börzére és nem égtek ugy a pokol tüzében, mint nálunk, de sok hasznos beruházást eredményeztek, házakat építettek, gyárakat bővítettek. Később rájöttek arra, hogy panamák voltak e pénzek kutforrásai, nem akarom ezt eltagadni, de ha egyes koncernek összeomlására vezettek is, oly rettenetes következményeket nem támasztottak, mint nálunk. Ne feledjék, hogy Ausztriához való hasonlatban _ is rosszabbul járt a mi dolgozó népünk. Ausztriában nagyobb bankómeniiyiség volt forgalombam, mint nálunk, mert az osztrák magánalkalmazott és közalkalmazott az index-rendszer alapján! kapta fizetését. Erűnek következétben is és a magasabb kulturfok és igény alapján is, több bankó volt forgalomban, mint nálunk. Nálunk azonban a ministerelnöki székből hangzott el az első vád az index-rendszer ellen és tiltakozott a ministerelnök az ellem hogy Magyarországon index-rendszert vezessenek be, mert majd Ausztria sorsára juttat bennünket, ahol index-rendszer volt. Nálunk a harácsoló kapitalizmus a munkások bérét és az alkalmazottak bérét rettenetesen leszoritotta. Ebben az állam a saját vállalatainál is jó példával járt elől. Azért 1924 közepén, amikor a korona stabilizálódott, ez hihetetlenül alacsony munkabérű munkásokat és keresetű alkalmazottakat talált, akiknek azóta sem volt módjukban keresetüket feljavítani. Egyetlen szakma van, amely 1924 óta fizetésemelést kapott, ez a nyomdászok, a grafikai munkások szakmája, akik szervezetük és a konjunktúrák ügyes kihasználásánál fogva kaphattak nagyobb fizetést; a többiek fizetése lényegesen alacsonyabb most, mint 1924 közepén. (Erdélyi Aladár: A vasgyárosok a legutolsó jelentés szerint épen 100%-os munkabéremelést kaptak! Most olvastam!) Erre csak azt mondhatom, hogy 15 év óta van ebben praxisom és tudom, mennyit ér a gyárosok statisztikája, mert nagyon magas fizetésű elsőrendű előrajzolót, vagy nagyon nagy fizetésű turbina-szerelőt beosztanak a kisebbfizetésü munkáscsoportba és ily módon azonnal felhúzzák a fizetést. 15 évig harcoltam e statisztika ellen. Látom azt a tényt, hogy 3500—4000 korona órabérért dolgoznak a laka>. évi június hó 4-én, pénteken. tosmunkások ezrei ma Budapesten. Nem is be* szelve arról, milyen fáradságos munka ez, mennyire rongyolódik a ruhájuk, a lakásviszonyok következtében milyen nagy utat kell az illetőknek tenniök. Igazán nem lehet azt mondani, hogy itt Magyarországon valamilyen rózsás helyzetben lennének a munkások. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem is mondjuk! — Erdélyi Aladár: Gonoszság vagy ostobaság lenne!) Nem lehet mondani, hogy a magyar közgazdaság jobban lenne szanálva. Ez annak következménye, mert a szervezkedést igyekeztek elnyomni és minden kérdésben a priori a munkaadóknak adtak igazat. Ezért a szanálási időben az alkalmazottak és munkások fizetései alacsonyak maradtak, ezek a fizetések még lejebb csúsztak és ma itt van az a hihetetlenül lerongyolódott, kizsákmányolt, vásárlásra képtelen tömeg. Menjünk csak kissé tovább. A helyettes ministerelnök ur egy beszédében, amelyben Kakovszky Istvánnak felelt, fölállította azt a tételt, hogy Magyarország legnag}-obb baja, hogy lassú a tőkeképződés. (Felkiáltások a jobboldalon: Igaz!) Igaz, aláírom; de elfelejtette a helyettes ministerelnök ur, hogy a tőkeképződés lassúságát a kormány is nagyon elősegíti helytelen politikájával. Méltóztassék csak kissé visszanézni, mily rettenetes tőkeértékek pusztultak el 1919 óta. Nem akarom a kormány felé vádként említeni a szovjet-pénz elértéktelenitését, amikor 200 korona helyett, amit a szegény munkás bona fide, mint bért kapott, egyszerűen egy egészen csekély összeget, ha jól emlékszem, 25 koronát fizettek. (Erdélyi Aladár: Negyedrészt!) És épugy elértéktelenitették a 25 koronást is. Erről nem is akarok beszélni. (KunaP. András: Kun Béla elvitte a kékbankókat!) De volt egy pénzlebélyegzés is, amelynél szerencsétlenebb pénzügyi akció nem volt még, , mert hiszen napokkal előbb nyilt titok volt a börzén. (Ernszt Sándor: Ez adó volt!) De nagyon igazságtalan adó, igazságtalan, mert mindenkit és elsősorban azt sújtotta, aki zsebéből a szájáig él és igazságtalan, mert a Szabadság-tér karvalyai már napokkal előbb tudták, hogy lebélyegzés lesz és erre berendezkedtek. Én ezt végigcsináltam akkor és biztosithatom a t. Nemzetgyűlést, hogy ez igy van; ezek a karvalyok és kányák előre tudták, hogy lebélyegzés lesz és igyekeztek szabadulni a kékpénztől. A gazdaközönségnek akkoriban jobban kellett a kékpénz, mint a postapénz, a gazdaközönség, a kisalkalmazottak, a munkások, a kispolgárok kezén volt a legtöbb olyan pénz, amit lebélyegeztek s amely azután alig tartott néhány hónapig. Akkoriban arról beszéltek, hogy ennek folytán olcsóbbodás lesz. A szakszervezetek képviseletében fenjártunk akkor Korányi pénzügyminister urnái és azt mondtuk neki: Uram, ebből baj lesz. Hát épen a legszegényebb emberektől kell a pénzt elvenni? Gondoskodjék róla, hogy ezek az emberek pénzüket valamikép visszakapják. Ugyan kérem, uraim, — felelte a minister — mit kell ettől félni! Fényes rekompenzációt kapnak, mert minél kevesebb bankó van forgalomban, annál jobban szaladnak le az árak és minél több bankó lesz forgalomban, annál nagyobb lesz a drágaság. Tehát ha a bankók felét bevonjuk, az árak felére fognak lecsökkenni! Ránk adván atyai áldását, kegyelemben elbocsátott bennünket. Mit tesz Isten? A lebéélyegzett bankók hamarosan forgalomba kerültek és néhány hét múlva a drágaság nagyobb lett, mint volt a bankólebélyegés előtt.