Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

A nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi június hó á-én, pénteken. 407 Mert ha már okirati kényszerről beszélünk, nem az a fontos, hogy jogügyletről okiratot vegyenek fel, hanem az, hogy jó okiratot vegyenek fel. Ugy vagyok azonban értesülve, hogy ez a törvényjavaslat, amely a tervezettől eltérően már a javaslatban is jobb és az ügyvédi érdekeket már nem sérti annyira, a többi dolgokban is többé-kevésbé enyhittetni fog. Nem tudom, hogy ez be fog-e következni vagy sem, de szabad legyen az igazságügyi kormány figyelmébe ajánlani: ne méltóztassék az ügyvédi kart, amely mégis 5000 főből áll az országban, idevonatkozólag olyan elbánásban részesiteni, amely jogos elkeseredést vált ki belőle és amelyre felfogásom szerint kormányzási szempontból sincsen semmiféle szükség. Utóvégre ahogyan lezüllöttek az állami és egyéb tisztviselők és amilyen rossz állapotban van a kereskedelem és az ipar, természetesen magától értetődik, hogy ezeknek az appendixe gyanánt az ügyvédi kar is, különösen Budapesten hasonló nyomorban van. Az igazságügyminister ur idevonatkozólag ismételten átérezte azt a feladatot, amely reá vár és épen ez az, ami az ügyvédi kongresszuson egy olyan nyugodt, higgadt egyént is, mint például Papp Józsefet, a budapesti Ügyvédi Kamara kiváló elnökét, egy abszolút nyugodt embert, egy kitűnő jogászt, egy objektiv gondolkodású egyént olyan szavakra ragadtatott el, amelyekből az ügyvédi kar egyetemének elkeseredése megállapítható volt. Az igazságügyminister ur fejére olvasták azt, amit az én 1925. évi költségvetési beszédemre a következőkben válaszolt (olvassa): »Az ügyvédi intézmény szintén olyan, amely nekem sok gondot okozott és sok meggondolásra adott okot. Az a borzasztó ^ nagy szám, amelyet az ügyvédi kar képvisel és az a részvét, amely engemet eltölt az ügyvédi kar tagjai iránt, sok gondot okoz nekem.« Még egy kis idézet (olvassa): »Hogy azután részleteiben mi lesz a megsegítés és a felemelés módja, azt nem tudom, azt a kijelentést azonban tehetem és teszem is, hogy minden törvényes intézkedés, minden törvényjavaslat benyújtásánál, illetve előkészítésénél figyelemmel leszek arra, hogy ez a meglevő ügyvédi státus ne legyen kénytelen éh-kenyérrel, koldusbottal számolni. Ha mi ezt az osztályt kenyér nélkül hagyjuk és ő maga intelligenciájával semmiesetre sem lesz független, részleteiben és egyeseiben leterelődik az igazság és becsület útjáról, ez olyan bajokat és zavarokat okozhat a közéletben, amelyeknek keservét az egész közélet és az esrész ügyvédi kar megérzi.« Nem én mondom tehát ezt, nem Kálmán t. képviselőtársam vagy többi ügyvédkollégáim mondják, — akik elég szép számmal vannak a nemzetgyűlésben — hanem az igazságügyminister mondja ezt. Ha tehát igy van a dolog, ha ilyen iséretekkel jött az igazságügyminister ur, méltóztassék elhinni, hogy akkor érthető az az elkeseredés, amely evvel és hasonló törvényjavaslatokkal és intézkedésekkel szemben az ügyvédi kart eltölti. Legyen szabad ezzel kapcsolatban rámutatnom az 1925 : IX. i.-c. 12. §-ára. Ebben a szakaszban a nemzetgyűlés utasította a pénzügyi és igazságügyminister urakat, hogy minél előbb terjesszék elő — hogy minél előbb, ez benne van a törvényben is még sok egyéb ilyen »minél előbb« is van ebben a költségvetési törvényben — a korlátolt felelősségű társaságokról szóló törvényjavaslatot. Ismét azt kérdezem: miért nem lehet ezt idehozni? Hiszen ha a két minister ur kiadj illető ügyosztálynak ezt a dolgot és azt mondja, hogy három NAPLÓ. XLIV. vagy mondjuk nyolc nap alatt kéri az idevonatkozó novelláris intézkedést, az mindjárt megvan. (Mándy Sámuel: Nem lehet letárgyalni!) Miért nem lehet? Mert nincs itt! (Grraeffl Jenő: Nem érünk rá tárgyalni semmit sem, hiszen méltóztatik észrevenni, hogy heteken át mindenről beszélünk itt!) Még be sincs nyújtva! Ugyanez áll az uzsoratörvényre is, amelyet a többségi párt részéről Hajós Kálmán t. barátom ismételten sürgetett. (Graeffl Jenő: A költségvetés után letárgyaljuk!) A költségvetés után, fájdalom, szabadságra fogunk menni. Ezek a törvényjavaslatok olyanok, hogyha a bizottság és a plénum elé kerülnek, egy-két nap alatt elintézhetők. Folytathatnám ezeket az úgynevezett gyakorlati kérdéseket az állami kormányzat különböző ágazataiból vett példáikkal. Méltóztassanak elhinni, hogy ezek a kérdések rendkívül fontosak és igen közelről érintik az állampolgárokat. Beszélhetnék többek között az árvaszékek reformjáról, amire vonatkozólag most nem jogi és közigazgatási érvekkel állanék elő, hanem tisztára pénzügyi érvekkel, amelyekkel bizonyíthatnám, hogy az árvaszékek megfelelő reformja körülbelül másfél millió korona netto megtakarítással járna az országra. Ez nem egy odadobott szám! Márpedig ha azt mondjuk, hogy takarékoskodnunk kell, hogy a költségvetésben e tekintetben mindent el kell követnünk, — hiszen van egy takarékossági bizottságunk is — akkor kérdeztem: nem kötelességünk-e egy olyan reformot végrehajtani, amely másfél millió aranykorona évi megtakarítással járna és amely e mellett az illető közigzgatási ágat jobbá és gyorsabbá tenné? Azt hiszem, ehhez szó sem férhet. De nem fejtegetem ezt a kérdést, mert látom, hogy a jobboldalon talán türelmetlenek (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) és nem akarok visszaélni a helyzettel, nem akarok visszaélni az idővel sem s azt szeretném, hogy ne én legyek' az oka annak, hogy többek között a korlátolt felelősségű betéti társaságokról szóló törvényjavaslatot minél előbb nem méltóztatnak idehozni. Ennek folytán befejezem beszédemet, de mielőtt még ezt tenném, méltóztassanak megengedni, hogy néhány politikai vonatkozású kérdésre térjék ki; ezekre is csak azért, mert a politikai vonatkozások az appropriációs vita szónokainak beszédeiben szintén ki-kiütköztek. Bassay Károly t. képviselőtársam néhány nap előtti beszédében azt mondotta, hogy kétségtelenül megállapítható, miszerint lás eredménye a költségvetési egyensúly és a korona stabilizálódása, viszont azonban a szanálás eredménye a magángazdálkodás tönkremenetele is. az erkölcsi egyensúly megbillenése is; nemcsak a gazdasági tönk, hanem az erkölcsi tönkremenés is. Csak ezzel az utóbbi kettővel legyen szabad röviden foglalkoznomIde vonatkozólag azt kell mondanom Rassay t. képviselőtársamnak, hogy ezt a két utóbbit egyedül a szanálási esztendők terhére írni nagyfokú igazságtalanság és túlzás. (Ugy van! a közéven.) Megengedem, hogy amikor jött a szanálási időszak, voltak gazdasági egyedek, társulatok, vállalatok, egyesek, amelyek és akik ezzel nem számoltak és ennek folytán igenis, túlspekulácipk folytán^ megtörtént az, hogy azok gazdaságilag csakugyan tönkrej mentek, de tönkrementek nem a szanálás következtében, hanem a nemzetgazdaságtannak meg nem dönthető és abszolút érvényű törvényei miatt. (Ugy van! jobbfelől.) Ha Rassay t. képviselőtársam többek között arra hivatkozik, hogy például az öngyil59