Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

A nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi június hó 4-én, pénteken. 405 akik a valorizáció ellen vannak. Igen értékes számításokat végzett ebben a tekintetben többek közt Strausz István t. képviselőtársam, akinek számításai mindenesetre tárgyalási alapul szolgálhatnak arra vonatkozólag, hogy bizonyos papírok milyen mértékben valorizáltassanak. Két dolog azonban teljesen bizonyos: az egyik az, hogy ezt a kérdést meg kell oldani, mégpedig minél előbb törvényhozásilag kell mégoldani, a másik pedig az, hogy a nemzeti becsület kérdése az, hogy a kiskorúak, a gondnokoltak, az árvák és a hadirokkantak kötvényei minden körülmények között és elsősorban, amennyire csak lehetséges, valorizáltassanak. (Helyeslés a középen.) Hiszen a gondnokoltak, az árvák vagy a katonatisztek és ezeknek özvegyei, lehet mondani, állami felügyelet mellett mentek tönkre, (Ugy van! a középen.) mert akkoriban az volt a helyzet, hogy szinte belekényszeritették mindezeket, hogy pénzüket, kauciójukat, az árvavagyont kötvényekbe, állampapírokba, hadikölcsön-kötvényekbe helyezzék vagy pdig nem voltak abban a helyzetben, hogy keresztül vigyék, amit szerettek volna, hogy átmenthessék készpénzüket, mert az akkori viszonyok között az árvaszéki közigazgatás sztrukturája az összesített árvapénztári volt és csupán 1923-ban engedtek többé-kevésbé ebben a kérdésben, de akkoriban ez már igazán tárgytalanná vált. Akkor adott ki ugyanis a belügyminister egy rendeletet, amely megengedte, hogy az árváknak és gondnokoltaknak az árvaszéknél elfekvő vagyona kereskedelmi papírokra legyen átváltoztatható, vagy pedig egyébként átértékelhető, abban a pillanatban azonban ez már későn volt. Nem állhatok meg tehát annál a valorizációnál, amelyet a kormány tervez és amelyet ugy keresztelnek el, hogy csupán karitatív valorizáció, ezt én elégségesnek nem tarthatom, ezt még a minimumnak sem tarthatom. Ezzel kapcsolatban azonban legyen szabad felhivnom az ország és a nemzetgyűlés figyelmét egy hírre, amelyről nem tudom, hogy megfelel-e a valóságnak, arra ugyanis, hogy a valorizációt a kormány állitólag ujabb vagyonváltsággal kapcsolatban tervezi. Az ellen azonban, hogy ez a valorizáció ujabb vagyonváltság leadásával vonassák kapcsolatba, állást kell foglalnunk, mert a vagyonváltság és az adózás tekintetében már eljutottunk addig a határig, amelynél tovább egy lépést sem lehet tenni. Minthogy ez is pénzügyi kérdés, legyen szabad a pénzügyi s a jelen levő t. földmivelésügyi minister urnák figyelmét is felhívnom egy kérdésre, nagyon kérve, hogy mezőgazdasági és földmivelésügyi érdekből is kegyeskedjék ezt a kérdést immár megoldani. Ez szintén kormányzati kérdés, épen ugy, mint azelőtt a clearingforgalonl volt, amelyről már beszéltem és amelynél a végrehajtási utasítás kiadását kértem. Ez pedig — minden földbirtokos előtt nagyon jól ismeretes — a váltságföldek bérének kérdése. Hogy e tekintetben milyen helyzet uralkodik (Strausz István: Káosz van az egész országban!) erre nézve én azt mondom^ hogy méltóztassék elhinni hogy kétségbeejtő (Strausz István: Ugy van!) és pedig azért kétségbeejtő, mert ennek nem örül sem a tulajdonos, nem örül , . . (Mayer János földmivelésügyi minister: Nem én hozzám tartozik!) Nem a földmivelésügyi minister úrhoz tartozik. (Strausz Istvián: Nyomást gyakorolhat!) Azt hiszem a nyomásokat illetőleg, hogy azok, mióta pénzügyministerek és földmivelésügyi ministerek vannak, először, fájdalom, mindig a pénzügyministerek részéről történtek és nem fordítva. Ez tehát olyan helyzet, amelynek nem örül sem a tulajdonos, sem a bérlő, sem az állam. Mert a helyzet az, hogT a váltságföldek bérét rendesen nem fizetik. Miért nem fizetik? Azért, mert a pénzügyministeriumban ezeket az ügyeket, amelyeket a pénzügyigazgatóságok felterjesztenek, csak hosszú idő multán intézik el, ha ugyan elintézik, dacára ismételt és számtalan sürgetéseknek. Ennek folytán igy húzódván az elintézés, ha végre le is adatnak az Ítéletek, amíg az illető pénzintézet, amelyre tulajdonképen bizatik a földreformnak az illető községben való végrehajtása, kiszáll, az, egészet felméreti, felosztatja és kiosztatja, addig ebbe ismét hónapok, sőt mondhatnám évek telnek el. Vannak községek, ahol az uj birtokos három év óta nem fizetett egyetlenegy fillér bért sem, miután a bért a régi tulajdonos nem veheti fel, mert már nem tulajdonos, a kir. adóhivatal — ahová ezek az emberek elzarándokolhatnak, — nem veszi fel azért, mert azt mondja: nem reám van bizva, idevonatkozólag beutalási határozatot nem kaptam, de nem veheti fel a bank sem, mert a munkálatok annyira még nem haladtak előre

% Azt kérdezem a földmivelésügyi minister úrtól, — és ez mezőgazdasági probléma is, nemcsak pénzügyi probléma — mit fog csinálni a földmivelésügyi minister ur, ha három év múlva, egy rossz termés után az uj tulajdonosok azzal jönnek, hogy képtelenek ezeket a béreket megfizetni és képtelenek fizetési kötelezettségüknek azonnal eleget, tenni? Kérdezem, hogy akkor nem fog-e a földmivelésügyi minister ur olyan kényszerhelyzet, előtt állani, amelyből a konzekvenciákat én nem igen szeretném levonni? Mert, bocsánatot kérek, akkor csakugyan ott fogunk állani, ahol a földreform végrehajtásánál állani nem akartunk: hogy ha nincs ingyen-föld) legalább volt ingyen-bérlet. Ha rálépünk arra a talajra, hogy elkezdjük az ingyen-bérletet, akkor folytatni fogjuk az. ingyen-földdel és akkor tulajdonképen annak az ellenkezőjét fogjuk elérni, amit a földbirtokreform-törvény idevonatkozólag kategorikusan kimondott hogy a földbirtokos teljesen és minden tekintetben kárpótolandó. Én tehát figyelmébe ajánlom a t. pénzügyi és földmivelésügyi kormánynak, hogy ez nem európai probléma itt nem állunk szemben a bennünket környékező kisentente-tal s az utódállamokkal, sem Briand-nal; ez nem óriási probléma, ez egy egyszerű adminisztrációs probléma és biztosítom a t. földmivelésügyi minister urat, hogy ha, teszem, az én t. és nagyrabecsült barátomat, Örffy Imrét vagy más ügyes ügyvédet vagy praktikiis embert a pénzügyi kormány megbizna azzal, hogy ezekben a dolgokban egy év alatt csináljon rendet, meg vagyok győződve arról, hogy ez a rend bekövetkeznék, mert be kellene következnie. Bocsánatot kérek, én ilyen kérdésekben igazán a legjobb indulattal és a legjobb akarattal vagyok eltelve, amellyel mindenkor viseltetem a t. többség és a t. kormány iránt is, de az ember fejéhez kap és azt kénytelen^ mondani, hogy bizonyos kérdésekben majdnem kormányzati impotencia van! (Propper Sándor: Miért támogatja ezt az impotenciát?) Kérem, meg fogom mondani. Inkább ezt támogatom, mert az önöké kormányzati nihilizmus volna, ami kiderült, mikor Önök ott voltak. Ez még mindig jobb. mint az, amit önök csinálnak! (Propper Sándor: Önnek jobb az impotencia! — Rubinek István: Maga sem nagyon dicsekedhetik!) A szociáldemokrata párt a kormányzat tekintetében letette a vizsgát! (Ugy van! —Taps jobb felől és a középen. — Kuna P.