Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

4Ô2 A nemzetgyűlés 567. ülése 19 Idevonatkozólag hivatkozom például arra a nyilatkozatra, amelyet Cailleaux pünkösdkor közzétett, melyben a gazdasági közeledés szempontjait fejtegette s azt állította, hogy amenynyiben a gazdasági kiegyenlítődés — 8 ezt természetesen okkal állitotta — meg nem történik Európában az egyes országok között, ebben az esetben Európa felett meg lehet húzni a lélekharangot. Hivatkozhatom arra is, hogy többek között ugyancsak pünkösd vasárnapján egész csodálatosan egy kitűnő konzervatív közgazdászunk, Buday Barna tollából a Budapesti Hírlapban megjelent egy cikk, amely ugyanezt mondja, — hogy csak egy magyar és egy kiváló külföldi államférfiúi emeljek ki, a sok közül. De legyen szabad idevonatkozólag a francia vonatkozásban a nemzetgyűlés figyelmébe ajánlanom egy angol államférfiú nyilatkozatát is, amely bizonyára különösen a t. baloldalt és a szociáldemokrata pártot fogja érdekelni, (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) mert az ő nyilatkozata annyira franciaellenes és annyira Franciaországban látja a veszélyét annak, hogy egyáltlán Európa és ezek között a kisebb nemzetek is feltámasztassanak, hogy ezt nekünk, különösen magyaroknak, különösen a mai napon, azt hiszem, figyelmen kivül hagynunk nem szabad. Ez az angol államférfiú Lloyd George, aki — szavait magyar forditásban adom vissza — a következőket irta (olvassa): »Az angol külügyminister azonban előbb kell, hogy tisztában legyen különösen azzal, hogy Európában addig • nem lesz béke, amig ez a Quai d'Orsay ellen nem irányul. Ez a ministerium a francia imperializmusnak a legrosszabb tradicióit folytatja. Őbenne nemcsak a modern Franciaországnak ideológiája jut kifejezésre, hanem az is, hogy a békét nem akarja. Amint biztosan tudom, ebben a palotában sohasem lesznek kinyitva az ablakok, amig ők ott benn ülnek, mert még most is ugyanazt a levegőt szivják, amelyet szívtak XIV. Lajos életében. (Rupert Rezső: Lásd Locarnót!) Ezért az izgalom állandó. Ideje volna, hogy valaki ennek az épületnek egyik ablakát, ahol csak dohos levegő van, beüsse.« Ilyen körülmények közöt íme a körülöttünk lévő kis államok egyikével, a régi volt szövetségesünkkel, Ausztriával egy lépést tehetünk a gazdasági és talán a politikai kiegyenlítődés felé is. Mert állítom most is, hogy ez az ország az, amely hozzánk legközelebb áll, amellyel legtöbb gazdasági vonatkozásunk van, amellyel a sajnálatos nyugatmagyarországi események ellenére is még mindig a legjobban meg tudnánk érteni egymást. És hiszem, hogy ez reánk nézve teljesen közömbös nem lehet. Ami az osztrák kereskedelmi szerződésből speciálisan a bort és annak exportját illeti, valószinü, hogy azok a reménységek, amelyeket idevonatkozólag a kormány ehhez a kereskedelmi szerződéshez füz, nem fognak valóra válni. Nem valószinü, hogy a magyar bort Ausztriában drágábban fogjuk eladni tudni, mint idehaza, mert hiszen a 30 arany koronás vám és a száilitási költség még mindig- eléggé nyomják a magyar bor exportját, azonban kétségtelen, hogy most elfekvő magyar boraink túlnyomó részét Ausztriában valószinüleg elhelyezhetjük és igy az ottani piacot okos és tisztességes kereskedelemmel vissza tudjuk nyerni. E rre nézve legyen szabad a bor exportja szempontjából a pénzügyminister ur figyell. évi június hó 4-én, pénteken. rnébe ajánlanom, — a földmivelésügyi minister urat is fogja ez érdekelni — hogy a másik két borexport-állammal szemben a mi eladóink bizonyos szempontból hátrányban vannak és pedig azért, mert a Nemzeti Banknál a szokás szerint azokat a váltókat, amelyeken elfogadók gyanánt külföldi borvevők szerepelnek,^ nem fogadják el. Ez nincs igy sem Olaszországban, sem Jugoszláviában. Természetes, hogy ma különösen — jobban, mint valaha — lehet hitelbe elhelyezni árukat, ez azonban meg van nehezítve akkor, ha nem vagyunk egyenrangúak a másik két borexport-állammal. Ennek folytán szükséges volna a kivitel előmozdítása céljából nálunk is lehetővé tenni, hogy az osztrák vevők elfogadványait a Magyar Nemzeti Bank leszámítolás alá vegye. Hogy a külföldi vevők elfogadványait a Magyar Nemzeti Bank nem veszi leszámítolás alá, nem alapszabályszerü intézkedés, csak szokás, bevezetett uzus. Megjegyzem, hogy itt nem bonitásról volna szó, mert a legelső magyar bankok zsirójával ellátott váltókat sem fogadja el ezidőszerint a Magyar Nemzeti Bank. A magyar exportőröknek még módjukban volna ezeket a vevő-váltókat Ausztriában is plasszirozni, tovább elhelyezni az ottani jegybanknál, de az ottani jegybank az osztrák vevők váltóit csak mérsékelten veszi fel, ő inkább az exportra, nem pedig az osztrák importra helyezi a súlyt. A földmivelésügyi minister urnák figyelmébe ajánlom, hogy méltóztassék ezt a kérdést a pénzügyminister úrral együtt megtárgyalni s azt hiszem, semmi akadálya sem lehet annak, hogy a borexporton a Magyar Nemzeti Bank váltószokásának megváltoztatásával ilyenformán valóban segítve legyen. Ezekkel kapcsolatban, miután a külföldi relációkkal foglalkoztam, legyen szabad a pénzügyi kormányzat figyelmét felhívnom a következőre. Ez ismét olyan kérdés, amelyen kormányzati intézkedéssel könnyen lehet segíteni. Van nekünk egy törvényünk, az 1923. évi XXVIII. te. a trianoni békeszerződés egyes gazdasági rendelkezéseivel kapcsolatos belső elszámolásról. Méltóztatnak tudni, hogy az ellenséges államokkal leszámolási viszonyban vagyunk, elsősorban a magyar kormány és a magyar állammal leszámolási viszonyban vannak a magyar adósok. Méltóztatnak tudni, hogy idevonatkozólag három országgal sikerült eddig megegyezésre lépnünk és pedig Angolországgal, Franciaországgal és Görögországgal. A törvényjavaslat indokolásából kitűnik, hogy az angolokkal szemben az egyes magyar hitelezők követelése körülbelül egymillió fontra rug. Magyarország kifizeti, amint méltóztatnak tudni, az angol hitelezők követeléseit közvetlenül, viszont a magyar államnak kötelessége a magyar hitelezőket kielégíteni, amely kielétés, mint méltóztatnak tudni, kötvényekkel kapcsolatban történik, amelyek 5%-os kamatozásra szólnak. E törvény utolsó paragrafusa szerint a törvényt a pénzügyminister hajtja végre és többek között az angol vonatkozást illetőleg a t. Nemzetgyűlésnek tudomására hozhatom, hogy ámbár a magyar kiegyenlítő hivatal teljesen végzett a magyar hitelezők leszámolásával s igy semmi akadálya sines annak, hogy a magyar hitelezők, tehát azok, akiknek már 1912 és 1913 vagy 1914 óta fekszik kinn Angliában a követelésük, ehhez hozzájussanak — mégis az idevonatkozó végrehajtási rendelet a mai napig sem látott napvilágot, úgyhogy a mi mulasztásunkból, a magyar kor-