Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

3f6 A nemzetgyűlés 566. ütése 1926. évi június Jió 2-án, szerdán. Károly: Elnöki rendreutasitás nélkül lehet ilyent mondani f — Nagy zaj.) Semmi közöm ahhoz, hogy a csehek mit mondanak, mit irnak, én ennek az országnak vagyok a fia, itt születtem, itt nőttem fel, magyar levegőt szívtam, magyar nyelven beszélek és érzek magyarul legalább ugy, mint Patacsy t. képviselőtársam. De ez a magyar érzésem nem zárja ki, hogy bele ne kapcsolódhassam világeszmékbe, abba a gondolatba, amely a világ összes népeinek egyesülését .jelenti. De amikor igy érzek, ez nem jelenti azt sem, hogy én Trianonba belenyugszom. Igenis, én Trianont óriási igazságtalanságnak, óriási szerencsétlenségnek tartom épugy, mint Patacsy t. képviselőtársam, de én Trianon megváltoztatását más eszközökkel vélem elérhetni, mint ahogy az Patacsy képviselő ur az agyában érzi. (Patacsy Dénes: Hogy tudja megmondani, hogy én mit gondolok? — Zaj.) Elnök: Patacsy képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Pikler Emil: Lendvai István t. képviselőtársam nagy sikert mutathat fel ma. Nem foglalkoztam volna az ő beszédével, mert hiszen olyan óriási felfogásbeli különbségek (Esztergályos János: Nagy siker!) választanak ei bennünket egymástól, hogy még vitába sem tudok vele szállni, ellenben tény, hogy az igen t. egységespárt tagjainak nagyobb része — megfigyeltem — azoknak, akik jelen voltak, báromnegyed része lelkes tapssal kisérte az ő beszédét és beszéde befejeztével lehetővé tette azt ai gyorsirói megjegyzést, hogy: »Szónokot számosan üdvözlik.« Ez igen nagy dicsőség egy ellenzéki képviselőnek, amikor a kormánypárt ilyen lelkesen honorálja az ő beszédét. Nem irigylem Lendvai képviselő úrtól az egységespárt buzgó lelkesedését. Nem irigylem, de szimptomatikus jelenségnek tartom abból a szempontból, hogy Lendvai képviselő ur itt idézte Istóczy Győző szellemét és inkriminálta azt, hogy Vázsonyi igen t. volt képviselőtársunk olyan temetésben részesült, amelyben nem sok halottnak lehet része s ugyanakkor Istóczy Győző észrevétlenül és nyomtalanul vándorolt át a túlvilágra. Ezért neheztel Lendvai képviselő ur és azt mondja, hogy a magyar kereszténységnek volt a nagy halottja Istóczy Győző és még sem részesült sem a hivatalos faktorok, sem a nép részéről halála alkalmából abban az elismerésben, mint Vázsonyi igen t. volt képviselőtársunk. Ugy látszik, itt az egységes párt nag-y részének szive szerint beszélt, mert hiszen az a kisérő kórus és az a lelkes taps, amely az ő fej legeseit kisérte, bizonyltja, hogy azok a nagy és hatalmas, a kapitalizmus területén élő és működő zsidók, akik nem beszélnek máskép a ministerelnökről, mint ugy, hogy: »Unser Bethlen« és el vannak ragadtatva attól a pájrttól és attól a kormánytól, amely a legszélsőbb antiszemitizmus igéjének hirdetőjét tapsokkal és üdvözléssel tünteti ki, végre ezek az igen t, hitsorsosok észbe kaphatnának és láthatnák, hogy mégsem erkölcsös dolog ez. Itt van az erkölcsi szadizmus, mert ez az antiszemita rendszer csak a szegény, becsületes, kis zsidókat üldözi, csak a szegény és becsületes zsidó diákoknak teszi lehetetlenné, hogy a tudomány forrásaihoz jussanak, ellenben megcsinálja a maga üzleteit a vörös Friedmannokkal és egyéb nagy zsidókkal, (Zaj a jobboldalom) Önöknél még

5 az antiszemitizmus sem becsületes. Önök tapsolnak Lendvai Istvánnak, tapsolnak az, >ő szólamainak, pedig, ha önök becsületes antiszemiták volnának és azt mondanák: antiszemita vagyok, ellenben a becsületes zsidót valahogyan még beveszem, csak a zsidók salakjával nem állok szóba, e helyett fordítottját csinálják ennek az antiszemitizmusnak: azt a szegény, becsületes zsidó diákot űzik el a tudomiuxy csarnokából, akinek lelkében, agyában a tudomány szomja ég és kezet fognak a vörös Friedmannokkal és egyéb ilyen zsidókkal. (Lendvai István: Remélem, engem nem vádol ezzel a képviselő ur! — Derültség.) Önök tapsolnak Lendvai képviselő urnák akkor, amikor ő a pacifizmussal hadakozik s amikor lelkes militaristának vallja magát, pedig különös dolog. t. képviselőtársaim, hogy a képviselő ur a háborúban lelkes pacifista volt, hiszen egy zsidó vallású ezredorvoshoz fordult levélben és kérte őt arra, hogy tegye lehetővé neki, hogy a frontra ne kelljen mennie

; (Lendvai István: Nem igaz!) de amikor béke van, akkor háborúra uszít, amely háborúban azonban igen becses testi épségét nem fogja kockára tenni. (Lendvai István: Már régen elintéztem ezt a kérdést! Minek jön ilyen hazugságokkal elő! — Esztergályos János: Hosszul van elintézve! — Zaj.) Nem foglalkoztam volna Lendvai képviselő ur beszédével, die. késztetett engem erre az a szomorú jelenség, hogy a nagy zsidó kapitalizmus által támogatott egységespárt itt lelkesen tapsolt neki. (Ellenmondások a jobboldalon.) Ezer jelenség van, amellyel bizonyitani lehetne, hogy az ilyen antiszemita beszédnek, amely Istóczy Győző dicsőitésében kulminál, önök lelkesen tapsolnak. Ami pedis a párhuzambavonást illeti Istóczy és Vázsonyi temetése között, mely utóbbit Lendvai képviselő ur ugy állította be, mintha Vázsonyit csak az ő faja, csak az ő hittestvérei gyászolták volna és mintha a tömegeknek; tízezrei, amelyek sorfalat álltak végig az útvonalon, ahol a hatalmas temetési menet elvonult, csupa zsidók lettek volna... (Lendvai István: Miért inszinuál nekem ilyet? Én nem mondtam ilyesmit, ez az önök vörös taktikája! Mondtam én effélét?) Mondta, hogy: a faja által gyászolt Vázsonyi Vilmos. (Lendvai István: Nézze meg a gyorsírói jegyzeteket! — Urbanics Kálmán: Lendvai tisztelettel emlékezett meg róla!) Megnézzük és rá fogjuk önre olvasni. Bármennyire ellentétesek is a nézeteink, t. képviselő ur, azt hiszem, hogy talán mégsem fogja rólam feltételezni, hogy hazugságot mondok. Tanulságul elmondom önnek a következő jelenetet. Tegnapelőtt ott voltam Vázsonyi Vilmos ravatalánál a Központi Demokrata Körben. Amikor két kendős szegény asszony elhaladt a katafalk előtt, letérdepeltek, keresztet vetettek és percekig imádkoztak annak a zsidónak koporsójánál. Becsületszavamra kijelentem, hogy saját szemeimmel láttam ezt és mások is^ látták. Btn az egyik szegény asszonyt megkérdeztem, hogy: mondja csak, lelkem, miért van maga annyira meghatva. Akkor elmondott nekem egy esetet még a háború előtti időből. (Szomjas Gusztáv: Miért bántja egy halottnak emlékét?) hogy ez a zsidóember hogyan segített rajta. (Szomjas Gusztáv: A végén az sül ki, hogy mi nagyobb tiszteletben tartjuk, mint önök! — Zsirkay János: Ugy tűnik fel, mintha a szocializmus csak hullákból tudna élni! Előbb Somogyi—Bacsó hullája, most pedig Vázsonyié került sorra! Ez nem tartozik ide!) Ez ide tartozik .azért, mert Lendvai képviselő ur arról beszélt. (Szomjas Gusztáv: Egy szóval sem bántotta meg az emlékét! — Pataesi Dénes: így akarja megmenteni a hazát Pikler!) Elnök: Kénytelen vagyok a képviselő urnák és mindnyájunknak jóizlésére appellálni.