Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

A nemzetgyűlés 566. ülése 1926. évi június hó 2-án, szerdán. 367 zett idők tanulságait értékesiti a nemzet nagy anyagi és enikölcsi javainak^ érdekében.« Még mindig a zsidókérdésnél tartok és az imént benyújtott határozati javaslatomat természetszerűleg még ki fogom egésziteni. Nekem magamnak igen gyakran volt szerencsém — ha ezt szerencsének lehet nevezni — a vádlottak padján ülni és ez, azt lehet mondani, szinte állandó tartózkodási helyemmé vált. De hiszen, hogyha csak rólam volna szó, nem eaulit en ém fel ezt a kérdést. Azonban a magyar keresztény publicisztika igen derék művelőivel is sűrűn megtörtént, hogy hitfelekezet elleni izgatás címén a vádlottak padjára kerültek. Valahányszor mi — én és barátaim — a keresztény magyar sajtóban a zsidóság faji mivoltát hangoztattuk, faji tulajdonságait tettük kritika tárgyává, hangsúlyozva és kifejezve azt a tényt, hogy mi a zsidósággal, mint hitfelekezettel nem törődünk s ha törődnénk is, eszünk, ágába sem jutna a zsidóságot a maga felekezeti mivoltában, a maga vallásában megsérteni, akkor állandóan az lett a dolgok vége, hogy elitéltek bennünket, mondván azt, hogy a magyar büntetőtörvénykönyv a zsidóságot csak mint törvényesen bevett és védett felekezetet ismeri el. „ Nem szeretek a magam sebeivel foglalkozni de e falak között annyiszor voltam tanuja annak, hogy képviselőtársaim egy némelyike a maga ügyén át kivánt bizonyítani, hogy elmondhatom talán én is, hogy legutóbb épen a Curia jogerősen elitélt hitfelekezet elleni izgatás címén egy olyan cikk miatt, melynek már címe is ez volt: »Faj-e vagy felekezet?« és amelyben az első betűtől az utolsóig állandóan azt hangsúlyoztam, hogy mi a zsidó ság vallási dolgaival nem törődünk, mi a zsidó vallást, mint ilyet, mint az ő vallásukat nem bántjuk, sőt tiszteljük- ellenben nem tehetünk róla hogy az antropológiai tudománynak már régóta napirenden lévő kérdése az. hogy ne tekintsünk bizonyos fej-, fül- orr- és lábszerkezetet hitfelekezeti kritériumnak, (Derültség jobbfelől.) mert ezt kénytelen vagyok egyesegyedül faji kritériumnak elismerni. Meg tudom érteni, hogy a független bíróság is belül valószínűleg tragikus dilemmában volt, miután a büntetőtörvénykönyvben a zsidóság csak ugy szerepel, mint törvényesen bevett és védett felekezet és igy kénytelen volt reám is, barátaimra is ezt a paragrafust ráhúzni és bár a zsidóságot, mint hitfelekezetet soha nem érintettük, előbb-utóbb sorban börtönt fogunk ülni hitfelekezet elleni izgatás címén mi, akik semmiféle felekezet ellen soha nem izgattunk. Azt hiszem, hogy ennek egyszer épen a jogrendi értelmében végét kell vetni és azt hiszem, az igen t. igazságügyminister urnák és az egész kormánynak nem lesz kifogása az ellen ha benyújtom a következő határozati javaslatot (olvassa); »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt a büntetőtörvénykönyv vonatkozó szakaszának sürgős kiegészítésére olyan értelemben hogy aki a zsidóság faji tulajdonságait tárgyalja bírálja izgatás jellege nélkül ne vonhassék üldözés és megtorlás alá hitfelekezet ellen való izgatás címén.« Sajtókérdésekről beszéltem és mielőtt némely gazdasági ós pénzügyi természetű dolgokra áttérnék, a sajtó kérdésében szeretnék még néhány szót szólni, mert hiszen a magyar nemzet ^ épen a maga katasztrofális 'összeomlása árán jöhetett rá arra, hogy a sajtó nemcsak az újságokban írott szavak szerint, hanem valóban is nagyhatalom. A sajtó, ha nemzeti szellemmel, komoly erkölcsi etikával van telítve, egy nemzetnek — azt lehet mondani — NAPLÓ. XLIV. szinte felmérhetetlen hasznára válhatik; ha pedig nem ezzel a keresztény nemzeti etikával van megtöltve, ha a sajtószabadság nem a nemzet kezében, a nemzet szabadságáért való fegyver lesz, — mint amilyennek annak idején Petőfi Sándor és a többi márciusi ifjú elképzelte — hanem orgyilok lesz édesanyánk, a haza ellen, akkor az a sajtó a nemzetet tényleg láthatatlanul, legalábbis az avatatlanok előtt, észrevétlenül halálos katasztrófába kergetheti bele, vagy mindenesetre annak a katasztrófának útját nagyon is hatályosan előkészítheti. Nem kívánom részletezni, hogy a mai úgynevezett magyar sajtó túlnyomó többsége nem ezzel a keresztény nemzeti etikával van t .u- • nem kívánom részletezni, hogy ebben a magyarországi sajtóban, lgalább is ennek számszerint nagy részében, micsoda szabadvésára folyik a tudatos hazudozásnak, a tények tudatos elferditésének, micsoda szabad préda minden embernek a becsülete, aki bizonyos politikai vagy világnézeti tábornak nem tetszik. Nem kell részleteznem annak a sajtónak bűneit, amely állandóan azt hirdeti, hogy itt Magyarországon nincs szabad sajtó, hogy itt a sajtót elnyomják s ugyanakkor nap-nap után a legféktelenebb izgatást viszi véghez a nemzet legnagyobb erkölcsi javai és érdekei ellen. (Ugy van! jobbfelől és a középen.) Nem szeretném, ha bárki a hírlapírók karzatán vagy az ujságirói társadalomban azzal merne megvádolni, hogy beszédemnek ez a része ujságiróellenes. Ha valaki, ugv én, körülbelül 20 esztendeje vagyok munkása a magyar sajtónak, itt e padból is mindig büszkén hangoztatom újságíró-voltomat és még itt e helyen is inkább és szivesebben érzem magam ujságirónak, mint politikusnak, e szónak abban a devalvált értelmében s majd módot is fogok keresni és találni arra, hogy a magyar újságíró társadalom igazi szociális érdekeit minél inkább kielégíthessük, hogy ezeknek az érdekeknek kielégítésében a magyar törvényhozás is minél előbb, minél hatályosabban vegye ki részét. De ha meg akarjuk érni azt, hogy most már nem is 30—40 esztendő után, hanem sokkal rövidebb időn belül a trianoni csonka Magyarországon is beteljesedjenek Istóczy Győzőnek ezelőtt 50 évvel mondott prófétai szavai, akkor itt igenis haladéktalanul gondoskodnunk kell uj komoly sajtótörvényről és nem lehet becsületes, komoly és értelmes szerkesztő, kiadó és újságíró, aki ez ellen egyetlenegy szóval is felszólalhatna. A magam részéről tehát a következő határozati javaslatot nyújtom be^ (olvassa): »Utasít Scl Sí nemzetgyűlés a kormányt, haladéktalanul terjesszen be olyan sajtótörvényt, amely a ma érvényben lévőnek hiányait orvosolva, a nemzet érdekeit, az egyén becsületét és a sajtó komoly hivatását oltalmazza és biztositja. (Helyeslés jobbfelől.) Azt mondottam, hogy a zsidókérdést kellett volna elsősorban megoldania a kommunizmus bukása után uralomra jutott rendszernek. Ennek nemcsak az lett volna egyik módja, hogy a törvénykönyv megváltoztassák, reform alá jusson, hanem ezzel párhuzamosan kellett volna és kellene egy nagyon okos, komoly szociális munkának is folynia. Én épen annak a szociális gondolatnak hevében, amely szociális gondolatot annyian szeretnek ebben a teremben szájukra venni, amely szociális gondolatot annyira szeretnek különösen a szélsőbaloldalon kihasználni és hangoztatni, vagyok kénytelen figyelmeztetni a kormányt arra a nagy mulasztásra, amelyet azzal követett el, hogy a 54