Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

368 A nemzetgyűlés 566. ülése 1926. évi június hó 2-án

} szerdán. munka szabadságát még mindig nem biztosította törvényben. Mert ha azon a szélsőbaloldalon komolyan veszik a szabadságjogokat, ha azon az oldalon komolyan veszik a munkásérdekeket, akkor épen arról az oldalról kellene sürgetniük azt, hogy biztosittassék minden olyan ember szabadsága ebben az országban, aki dolgozni tud és akar. Mert mégis csak képtelenség és épen a munkás lelkiismereti szabadságának lábbaltaposása az, hogy megvonják a kenyeret attól, aki munkára született, munkára hajlandó, munkabíró, akiben megvannak ezek a feltételek és megvan a hajlam is arra, hogy dolgozzék; hogy azt, mert nem egy politikai, világnézeti vagy vallási hitfelekezeti táborban van a mindenható, világmegváltó szociáldemokráciával, elüssék keservesen megérdemelt kenyerétől. Ha önök ott a szélsőbaloldalon valóban beesülik a munkást és valóban testvérüknek érzik, akkor nem bélyegezhetnek meg egyetlen munkást sem üldözni való hitvány embernek csak azért, mert nem az ő politikai vagy egyéb meggyőződésüket osztja. Ha azon az oldalon mindig azt hangoztatják, hogy a vallás magánügy, hogy a politikai felfogás magánügy, akkor arról az oldalról volna legkevésbé szabad üldözni a becsületes munkásembert azért, ha ő ezt a magánügyet ugy fogja fel, hogy nem hajlandó istentelen és hazátlan ember lenni. (Igaz! Ugy van! jobbfelől és a középen. — Östör József: Tökéletesen igaza van!) A kormányzati rendszernek egyik legnagyobb mulasztása, hogy a munka szabadságáról szóló r törvényt még mindig nem hozta meg, az még mindig nincs érvényben. Ha komolyan akarnak a keresztény nemzeti elemek harcolni a szakszervezetek, helyesebben a nemzetközi marxizmus ellen, akkor ezt a törvényt sürgősen meg kell hoznia ennek a nemzetgyűlésnek és ennek a kormánynak. Mert nagyon sokan vannak derék, becsületes, vallásos munkásemberek, akik nem szívesen vannak a szabadságjogok apostolainak vörös jármában, de akik kénytelenek fejüket odahajtani, mert másként a maguk és családjuk kenyerét veszítenék, (Ugy van! jobbfelől.) Ha a t, kormányzat egyszer, de mielőbb, törvényt hozna arróhhogy mindenki, aki azt az embert, aki dolgozni tud és akar, munkájában megakadályoz, vagy megfélemlít, vagy munkaeszközétől megfoszt, 10 esztendeig terjedhető fegyházzal bűntettetik (Helyeslés a jobboldalon.), akkor nem lenne sokáig vörös szakszervezeti terror. Ezt a szinte drákóinak látszó kitételt azért használtam, mert ha enyhébb büntetésről lenne szó, akkor ismét vigan érvényesülne a t. szociáldemokrácia által annyira uzovált strohmann-rendszer, de ilyen súlyos büntetés esetén, azt hiszem, majd meggondolnák azok az elemek, hogy vájjon érdemes-e nekik ezt a nagy büntetést leülniök bánmiféle anyagi vagy egyéb rekompenzációk reményében. (Ugy van ! a jobboldalon). Ennek következménye és ennek logikus folyamányaképen beterjesztem a következő határozati javaslatot (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt arra, hogy a munkaszabadságot biztosító törvényjavaslatot sürgősen terjessze a nemzetgyűlés elé.« Ami a pénzügyi, általában a gazdasági kérdéseket illeti, ami magát a szanálást illeti, kritikai megjegyzés az ellenzéki és nem ellenzéki oldalakról annyi hangzott el, hogy azt hiszem, részemről fölösleges lenne ezeket a nagyon komoly és helyes kritikai megjegyzéseket ismételnem. Sándor Pál t. képviselőtársam mai felszólalása során, melyet nagy figyelemmel hallgattam, egészen különös leleplezést hallottam. Azokból, amiket a Bacher-ügyre vonatkozóan Sándor Pál t. képviselőtársam mondott és amiket a kormánypárt részéről, ha jól emlékszem, Erdélyi t. képviselő társam megerősített, azt a következtetést voltam kénytelen levonni, hogy itt mintha nem is tulaj donképen a pénzügyminister ur lenne mindennek a felelőse, akit itt állandóan felelősségre vonunk, hanem mintha itt annak az általa Friedmann Ernőnek nevezett urnák pénzügyi diktatúrája alatt lennénk. Nem lep meg annak a rendszernek részéről, amely keresztény-nemzetinek hirdeti magát, amelyet a szélsőbaloldalról, különösen a fajilag érdekelt oldalról, szinte azt lehet mondani, még mindig fehér terrorista rendszernek neveznek, amelyben azonban a nervus rerum állandóan annak a zsidóságnak kezében és hatalmában van, amelynek szerepléséről az imént beszéltem. Azokból a pénzügyi problémákból, amelyek mostanában sürgősek és amelyek elsősorban a valorizációval függnek össze, csekélységem csak a r hadikölcsönkötvények valorizációját kívánja néhány szóval a kormány figyelmébe ajánlani, nem demagóg módon, viszont azzal sem, hogy itt egy másik képviselőtársamhoz hasonlóan, gavallér módon ujabb adókat meg, mint egyik képviselőtársam tette, mások zsebére, — az én zsebemből igazán nem igen teliének adókra — hanem tisztán nagy nemzeti, erkölcsi és szociális szempontból ajánlom a kormány figyelmébe, hogy minél előbb és minél alaposabban foglalkozzék ezzel a kérdésselNem lehetetlenségekről van szó ; ellenben figyelmeztetem a t. kormányt és a kormány mögött ülő többséget, hogy olyan komoly sérelmekről van szó, annyira épen a derék, becsületes magyar emberek sérelméről van szó, hogy ha azok valamelyes módon legalább is ideiglenes megoldáshoz nem jutnak, akkor ez a rendszer akarva, nem akarva, ismét a szélső vörös demagógiának szerez híveket, mert ez a szélső vörös demagógia sohasem tudna egy bizonyos korláton tul jutni, ha nem lennének komoly, konkrét sérelmek, amelyek nem orvosoltatván, azok, akik e sérelmeket szenvedik, jobb megoldás reményében azután ennek a demagógiának táborába szegődnek. Én tehát tisztelettel benyújtom határozati javaslatomat e tekintetben (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt arra, hogy sürgősen terjesszen elő törvényjavaslatot az eredeti jegyzésű hadikölcsönök, vagy legalább azok kamatainak méltányos rendezésére.« (Helyeslés.) T. Nemzetgyűlés ! Ugy érzem, hogy át kell térnem két izmusra, amelyet az utóbbi időben különösen az appropriáció során sűrűn emiitették. Általában nem vagyok hive az izmusoknak. Én azt hiszem, hogy egyszer már az izmust is agyon kell ütni. (Pikler Emil : Az antiszemitizmust is!) Mint izmust igen, csak nem azt, amit jelent. Ezt én ugy értettem, hogy nem lehet mindig izmusokkal megoldani az életet, hanem néha szinte parasztiasan, egyszerűen kell az igazságot megtalálni és megoldani. Sok szó esett a parlamentarizmusról. Nem titkoltam soha ezt a felfogásomat, hogy a parlamentarizmusnak nem vagyok hive, mert a parlamentarizmus az elmúlt évszázadban szabadságjelszavak mögé burkolt, szabadságjelszavakkal maszkírozott — azt lehet mondani — rohamcsapata volt bizonyos plutokratikus törekvéseknek, eminenter pedig a társadalmi, gazdasági és politikai hegemóniára törő nemzetközi zsidóságnak. A parlamentarizmus visszásságáról nem csekélységem beszél utolszor és ha meg méltóztatnak nézni azokat a nagy konvulziókat, amelyeken az utóbbi években Nyugateurópa, vagy legalább is