Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

364 A nemzetgyűlés 566. ülése 1926. évi június hó 2-án, szerdán. Szóvá akarom még* tenni az életbiztosítások kérdését is, amelyről itt a Nemzetgyűlésen már több izben volt szó. Erről nem hallottunk kormánynyilatkozatokat, pedig ez is fontos kérdés, mert épen a legszegényebb néposztályt sújtja nagyoin erősen. À békeidőben, — mint tudjuk — aki csak tehette, gyermekei, felesége vagy önmaga életét biztosította egy kis öszszegre, 2—3—5000 koronára. A járulékot be is fizette nemcsak a békeidőben, hanem a háború alatt is, sőt a háború után is fizették ezeket a biztosítási díjakat; ismerek egyénekeket, ' akik még a múlt évben is fizették ezeket a járulékokalt. Amikor azonban letelik az a 10—15 év, akkor kapnak esetleg 3000 papirkoronát, úgyhogy ez még a villamospénzre sem elég, ha érte akarnak menni. Azt hiszem, ezeket az állapotokat a kormánynak sem szabad tétlenül néznie, mert hiszen az a biztositó társaság befektette a kapott pénzt, házakat vett rajta vagy külföldön viszontbiztosítással biztosította; az ő pénze tehát nem veszett el. Mégis ezek a szegény emberek, amikor biztosításuk 15—20 év után lejár, nem kapnak semmit vagy legfeljebb olyan összeget, amelyért nem is érdemes oda elmenni. Mivel a kormány részéről nem látok semmiféle jóiszándékot, hogy ezeken az állapotokon segítsen, hogy a legszegényebb emberek dolgát iparkodnék előbbrevinni, a kormány iránt bizalmatlan vagyok és a törvényjavaslatot nem fogadom el. Elnök: Az ülést félórára felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szól ásra következik! Forgács Miklós jegyző: Lendvai István! Lendvai István: Tisztelettel kérem a Ház tanáciskozókéoességéneík megáll apitását. Elnök: Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jelenlévő képviselő urakat megszámlálni. Forgács Miklós iegvző (megszámlálja a jelenlévő képviselőket): Tizenhat! Elnök: Minthogy a Ház nem tanácskozóképes, az ülést tiz percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést uiból megnyitom. A szó folytatólag Lendvai István képviselő urat illeti. (Halljuk! Halljuk!) Lendvai István: Tisztelettel kérem a Ház tanácskozásképesiségének újból való megáillawitását. (Dréhr Imre: Helyes! Nagyon helyes! Tessék hozzászokni! Mindig azon az oldalon mondják, hogy kevesen vagyunk! Ott is szokjanak hozzá!) Elnök: Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jelenlévő képviselő urak számát megolvasni. Forgács Miklós jegyző (megszámlálván a jelenlévő képviselőket): Huszonnyolc képviselő van jelen! Elnök: Minthogy a Ház most sem tariábskozásképes, a házszabályok 243. §-ának f 4. bekezdése értelmében elrendelem a képviselő urak névsorának felolvasását. (Helyeslés a jobboldalon. — Várnai Dániel: Egészen véletlen hogy Dréhr Imre itt van! — Zaj. — Elnök csenaetj Forgács Miklós jegyző (olvassa a névsort ). Elnök: T. Nemzetgyűlés! A házszabályok 243. §-ának 4. bekezdése értelmében bejelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy az imént történt névsorolvasás alkalmával távollevő képviselő urak névsorát a legközelebbi ülésen fogom a t. Nemzetgyűlésnek bemutatni s ugyanekkor teszem meg javaslatomat az igazolások tekintetében. Most pedig az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A szó folytatólag Lendvai képviselő urat illeti. (Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. Lendvai István: T. Nemzetgyűlés! Szólásra iratkoztam fel, mégpedig az elém terjesztett megajánlási, vagy ha ugy tetszik felhatalmazási javaslat mellett. Tettem ezt azért, mert bár olyan okok alapján, amelyeket később fogok kifejteni, nem viseltetem ugyan bizalommal a mai kormányzati rendszer iránt, mégis a magam részéről semmiképen sem kívánnék oka vagy legalább is részese lenni annak, hogy akár a megajánlási javaslat késedelme, akár annak meg nem szavazása miatt bármiféle veszedelmet vagy kárt szenvedjenek azok a nagy nemzeti érdekek, amelyek a kormány genfi tárgyalásaihoz fűződnek. Az appropriációs javaslatot általában bizalmi javaslatnak szokás tekinteni, mint ahogyan az is, ebben az esetben azonban csekélységem felfogása szerint többről van szó, mint appropriációs javaslatról. Miután pártonkívüli helyzetem különben is teljesen szabaddá tesz a tekintetben, hogy minden pártfegyelmi nyűgtől mentesen fejthessem, ki véleményemet és foglalhassam el álláspontomat, azt hiszem ezzel eléggé megindokoltam azt. hogy bizalmatlanságom ellenére is a javaslat mellett iratkoztam fel. Az a képviselőtársam,. aki e javaslat vitájában elsőnek szólalt fel, ha jól vettem észre, cum jure successionis egy halott politikus emlékének idézésével kezdte meg beszédét. Amikor felszólalásom alapszinezetét, politikai hitvallásom alaptételeit akarom röviden megvilágítani, nekem is egy halott emlékezetét kell idéznem. Egy halottét, aki 25 esztendőn keresztül a magyar törvényhozásnak tagja volt. Ez a halott már régen elhanyatlott, nem juthatott soha, magas közjogi méltóságba, nem fejezhette be életét ugy, hogy a fajáért, nemzetéért való önemésztő küzdelmeinek csak töredékes eredményeit_ is megláthatta volna. Nem kisérték koporsóját faji és vallási testvéreinek tízezrei, nem zengtek koporsója mögött és koporsója körül a közvéleménynek vagy legalább is a közvélemény egy részének gyászos harsonái. Halála olyan volt hogy nem nyilváníttatott senki által nemzeti gyásznak, díszsírhelyet, senki hatóság ki nem jelölt neki. A nyomor és megaláztatás szomorú évei után hanyatlott abba az árva, elhagyott sirba, amely körül akkor se gyúltak a vezeklő kegyeletnek és hódolatnak fáklyái, amikor szerencsétlen nemzete önönmagában a legnagyobb történelmi katasztrófája után ráocsudott az ő prófétai igéinek igazára, amikor hivatalos kijelentés szerint is az ő eszméi jutottak diadalra, amikor százával jutottak hatalomra, magas polcokra az ő igéinek olyan hangoztatói. akik ugyancsak nem harcolták meg soha és sehol az ő harcaikat. Ez a halott akinek emlékezetét idézem, (Pikler Emil: Nem Istóczy Győző?) ma. 1926 június hó 2-án a nemzetgyűlés termében, e márvány falak között: Istóczy Győző. (Pikler Emil: Sejtettük!) Ötvenegyedik esztendeje annak, hogy ez az általam idézett és korai sirba hanyatlott férfiú felhívta a magyar törvényhozás figyelmét arra, hogy itt minden látszólagos közjogi és egyéb kérdés mögött egy nagy faji, nemzeti