Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

A nemzetgyűlés 566. ülése 1926, hallgatni! — Egy hang a szélsőbáloldalon: Miért idegeskedik? — Zaj. — Elnök csenget.) T. Nemzetgyűlés! Nagyon helytelennek tartom, a kormány abbeli adópolitikáját, amelyet folytat s amellyel az állampolgároktól minél nagyobb adókat iparkodik kipréselni, — hogy ugy mondjam — kizsarolni és nem tekinti azt, hogy az ország lakosságának, az állampolgároknak teherbíró képessége mennyi adót bir el, hanem fentártja a nagy állami apparátust, amellyel elnyomja az ország dolgozó népességét s amellyel lehetetlenné tesz minden szabad megmozdulást, amellyel. elnyomja az egyesülési és gyülekezési szabadságot, elnyomja a szabad sajtót, szóval elnyom mindent az országon belül. Érre a nagy apparátusra kell neki sok adó, amelyet kivet az állampolgárokra, melyeket azok már nem is tudnak elviselni. A kormány nem ad semmit az állampolgároknak, csak vesz tőlük, elvesz mindent tőlük. Elveszi az adófilléreiket, elveszi még az _ életüket is, mert r ép a nagy nyomorúság hajtja az emberek százait és ezreit az öngyilkosságba. Én tudom azt, hogy a kormánynak nem nagyon tetszenek ezek - a megállapítások, (Györki Imre: A dolgozó egységespárt! Milyen szépen néz ki! — Bothenstein Mór: Tizenkét órás üléseket tartanak és egy ember sincs idebenn! Még az előadó sem!) de meg vagyok győződve arról, hogy Magyarország dolgozó társadalma be fogja látni azt, hogy ez az állapot és ez a politika, amelyet a kormány folytat, sokáig nem tarthat, mert igy az országon belül minden pusztulásba fog menni. A produktiv munkaerők, a produktiv munkások mind kénytelenek kivándorolni, mert munkát kapni nem tudnak. Nem tudnak produkálni, nem tudnak termelni és nem tudnak semmit sem előállítani. A kormány képtelen ezt a kis országot talpraállitani. Azt hiszi a kormány, hogy ha a magas tisztviselői létszámot megtartja, ez teljesen elégséges lesz arra, hogy az állami apparátust fenn tudja tartani és Magyarországot meg tudja menteni. Ezzel szemben azt mondom, hogy a kormánynak kell annyi közgazdasági tudásának lennie, hogy megállapítsa, hogy a produktív munka tartja fenn azokat az elemeket is és azokat is, akik nem állítanak elő produktív termékeket. Az ipari munkásság, a kisiparosság, a földbirtokosság és a földmunkásság produkálja a javakat és végez produktiv munkát, többet mint az állami adminisztráció, az állami apparátus. Az állami tisztviselők csak elfogyasztják mindazt, amit ezek előállítanak. Tehát tulajdonképen mindig kevesebb és kevesebb azoknak a száma, akik termelnek ebben az országban és mindig több és több azoké, akiket ezeknek a termelőknek el kell tartaniok. és igy a meglévő vagyon fogy el márólholnapra. Ennek az országnak össze kell roppannia ezek alatt a terhek _ alatt, mert ezt a terhet ez az ország nem fogja elbírni. Mi már a háború előtt és a háború alatt is és a háború után is — de különösen a háború előtt — rámutattunk arra, hogy amennyiben Magyarország háborúba keveredik valamelyik állammal és ezt a háborút elveszti, akkor ennek a háborúnak a költségeit megint csak a dolgozó szegény néposztály fogja megfizetni. Ugyanezt mondtuk akkor is, mikor a szanálási törvényjavaslatot tárgyaltuk. Megmondtuk, hogy a szanálásnak a terheit csak a szegény kisemberekkel, a szegény kisiparosokkal, a kiskereskedőkkel és a kisgazdákkal fogják megfizettetni. (Lendvai István: Sohse a bankfejedelmekkel!) Ez igaz is, mert ha megnézzük a költségNAPLÓ. XLIV. . évi június hó 2-án, szerdán. 359 vetés tételeit, megállapíthatjuk, hogy az állami bevételek háromnegyed része közvetett fogyasztási adók címén vételeztetik be. Az állami adminisztrációról már sokan beszéltek itt. Sándor Pál t. képviselőtársam és Gaal Gaston igen t. képviselőtársam is rámutattak arra az óriási apparátusra, mely itten fentartatik és amelynek terheit a magyar állampolgárok nem birják elviselni. Engedjék meg nekem, hogy néhány példával illusztráljam, hogy a

z állami hivatalok is, mondhatnám, majdnem kivétel nélkül, mind ugy fogják fel hivatásukat, hogy ők csak azért vannak itt ebben az országban, hogy a hozzájuk forduló polgárok ügyes-bajos dolgait ne intézzék el abban a formában, ahogyan elintézhetnék. Hivatkozni kívánok arra is és kérdem a t. túloldalt, mi a különbség a mostani állami hivatalnokok és az 1848 utáni hivatalnokok között, amikor cseh és osztrák tisztviselőket állítottak be az egyes hivatalokba. A helyzet ugyanaz, mert azok az osztrák és cseh tisztviselők ugyanúgy bántak el a hozzájuk forduló állampolgárokkal, mint a mostani tisztviselők. Méltóztassék megengedni, hogy erre néhány konkrét példát felemlítsek. Nem is szólok arról, hogy az, állami hivatalokban a legtöbb esetben nem az történik, amit a ministerek akarnak és elrendelnek, hanem minden állami hivatalnak megvan a maga autonómiája és hiába parancsol neki a minister, mégis azt és ugy csinálja, ami és ahogyan neki jólesik. Példákkal fogom illusztrálni ezt az állításomat. Hogy világosabban igazoljam azt, hogy Magyarországon a Bethlen-kormjámy az ő pártjaival, az ő látható és láthatatlan janicsárjaival együtt valósággal üldözi és elnyomja az állampolgárokat és minden szabad megmozdulást lehetetlenné tesz az országban, arravonatkozóan legyen szabad utalnom, arra, mondhatnám az egész világon példátlanul álló megtörtént esetre, amelyet jellemzésül említek itt fel. Egy állampolgárnak a belügyministerium még 1911ben, tehát a háború előtt, engedélyt adott a névmagyarosításra és a belügyministerium ezt az engedélyt 1920-ban visszavonta. (Propper Sándor: Sok nekik a magyar!) Ehhez hasonló esetet nem tud produkálni a világtörténelem, nem tud ilyet produkálni sehol, csak a magyar janicsárok tudják ezt megcselekedni. Akármerre nézünk, ugyanazt a helyzetet találjuk. A földmivelósügyi minister rendeletet adott ki, amelyben, minthogy a bort nem tudják külföldre szállitani, megengedte azoknak a szőlősgazdáknak, akik bort termelnek, hogy boraikat felhozhatják a városokba, felhozhatják Budapestre és itt minden további nélkül árusíthatják. Ismerek eseteket, hogy a gazdák saját borukat felhozták Budapestre, itt lefoglaltak maguknak pincét, amelyben a bort elraktározták és csak hosszú utánjárás után tudták a rendőrségtől megkapni az engedélyt arra vonatkozólag, hogy borukat kimérhessék. Hónapokon keresztül hiába fizették a bért a pince után. Amikor pedig végül

f egy esetben az illető maga ment el a rendőrségre az engedélyért, azt mondta neki a rendőrtisztviselő: minek molesztál itt engem, majd elintézzük a dolgot, várja meg odahaza a lakásán. Igy nem lehet beszélni, mert igy igazán csak a megszálló csapatokhoz tartozó emberek beszélnek az állampolgárokkal. Ennek a tisztviselőnek tudnia kell, hogy ő azért van ott és azért kapja a fizetést, hogy az állampolgárokat kiszolgálja. Ez a kötelessége neki. Mégis azt mondja, hogy az állampolgárok, amikor 53