Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

À nemzetgyűlés 565. ülése 1926. évi június hó 1-én, kedden. OÓf> reket, amelyeket mint kártalanítási pereket akarnak megindítani azok, akiket nem elégítetek ki kellően, vagy a felmondási idő tekintetében kerültek hátrányba. Nekem az a határozott felfogásom, hogy ez a 17. § teljesen felesleges, ezt feltétlenül törölni kell a megajánlási törvényjavaslatból. Szerény véleményem szerint nem engedhető meg az, hogy a kormány felhatalmazást kapjon arra, hogy a sokak által hangoztatott bírói függetlenséget függővé tegyék és már folyamatban levő pereket állítsanak meg, meghozott birói ítéleteket hatálytalanítsanak. Szerintem ezt a felhatalmazást nem szabad megadni. Ez bűn volna azokkal szemben, akikre ez a 16. és 17. § valójában vonatkozik. Szerény felfogásom szerint mindkét szakasz törlendő ebből a törvényjavaslatból, mert ezek benthagyása rendkivül súlyos sérelmet jelent azokra a kategóriákra, amelyekről voltam bátor megemlékezni. Ezek után szabad legyen beszélnem azokról a belpolitikai dolgokról is, melyekkel napnap után szemben találjuk magunkat. Itt elsősorban meg kell emlitenem azt a sajtóüldözést, amely ebben az országban folyik. Amikor a költségvetés általános vitájában felszólaltam, részletesen tártam fel az ide vonatkozó adatokat. Kimutattam számszerűleg, hogy a Népszavát milyen módon üldözi a kormány, hogy milyen fegyház- és milyen börtönbüntetéseket i ró ki a Népszavára, hogy ezek a büntetések hány esztendőt tesznek ki és milyen pénzbüntetéseket szabnak ki, hogy igy tegyék lehetetlenné a Népszavát. Ugy látszik azonban, a kormánynak a sajtó terén kifejtett ténykedése, sajtóüldözése nemcsak a Népszavára terjed ki. Bár a Világ betiltásáról Propper képviselőtársam emlitést tett, én is kénytelen vagyok ezt szóvá tenni és itt a nemzetgyűlés előtt tiltakozni a sajtó ellen ilymódon elkövetett merénylettel szemben. Kénytelen vagyok a sajtó érdekében szót emelni és ismételten hangoztatom, hogy tulajdonképen itt van megnyilvánulása annak a hibának, hogy a sajtó betiltása egy ember kezében van letéve. Egyedül a belügyminister rendelkezhetik abban, hogy milyen okok alapján tiltson be egy lapot, (ßaticz Gyula: Pedig ő is ujságiró volt valamikor!) A belügyministertől függ, hogy mennyi időre tiltsa be azt a lapot és egyáltalán tőle függ, hogy azt a lapot újból meg lehet-e jelentetni. Pedig tényleg magam is ugy tudom, hogy valamikor a belügyminister ur is ujságiró volt. (Esztergályos János: Turócszentmártonban sokat tudnának beszélni erről az újságírásról!) Egy lap munkatársa volt, de ugy látszik, most már megfeledkezik arról, hogy ő egykor ujságiró volt. (Saly Endre: Csak kifutó fiu volt! — Csizmadia András: Hát akkor miért mondják, hogy ujságiró volt?) Jó, hogy tudom. Eddig ugy tudtam, hogy egyik lapnak munkatársa volt. Most bővebb felvilágosítást kaptam, hogy nem is munkatársa volt, hanem ennél sokkal alacsonyabbrendü megbizatása volt. (Baticz Gyula: Valószinüleg azért haragszik az újságÍrókra! — Saly Endre: Oda ment, ahova küldték!) Mindez azonban nem változtat azon, amit az előbb elmondottam, épen azért újból tiltakoznom kell minden olyan intézkedés ellen, amely ilymódon akarja a sajtót megfojtani, igazmondásában megakadályozni. (Esztergályos János: Ehhez hasonló még a riffkabiloknál sem fordul elő!) Itt még azt sem lehet mondani, hogy birói eljárás alapján történt volna mieg a Világ betiltása, mert egyszerűen a belügyminister ur állapította meg, hogy a Világ olyan cikket közölt, amelynek közlésével — őszerinte — méltán rászolgált arra, hogy tovább ne jelenhessék meg. A belügyminister ur egyszerűen a maga hatáskörében intézkedett, betiltotta a Világot. Most már körülbelül ötödik hete annak, hogy a belügyministeri rendelkezés miatt a Világ nem jelenhetik meg. Egy ilyen egyszerű belügyministeri rendelkezéssel nem kevesebb, mint 300 embert dobnak bele a munkanélküliségbe akkor, amidőn a kormány mem tud a munkanélküliek helyzetén segiteni, nem tud munkaalkalmakat teremteni s a kormány még ilyen módon is hozzájárul a munkanélküliség fokozásához. (Rothecastehi Mór: A fajvédőknek akar kedveskedni!) Mi ilyen kedvezéseket nem tűrhetünk el. A magunk sajtóorgánumánál, a Népszavánál látjuk, hogy mit jelent a sajtó üldözése s épen ezért tudjuk lennek káros következményeit s mert érezzük a sajtó fontosságát, ide állunk a sajtó érdekében és megbélyegzünk mindeoi olyan ténykedést és intézkedést, amely a gondolatnak sajtó utján való szabad megnyilvánulását béklyóba veri vagy egyszerűen megakadályozza. (Baticz Gyula: És miért? Csák az elvért! — Esztergályos János: Ugylátszik, még egy 1848 márciusának kell jönnie! — Rothenstein Mór: A. nagy seprűnek kell jönni! — Zaj a jobboldalon.) Egy másik politikai intézkedésről is beszélnem kell, amely szintén a belügyminister ur hatáskörébe tartozik. Annak ellenére, hogy a visszahonositáis kérdésében már különböző módon emeltünk szót, még ma is azt kell megállapitanunk, hogy a legkritikusabb helyzetben vannak azok, akiknek visszahonosítási kérését még nem sikerült elintézni. (Bâtiez Gyula: A rendőrségen legalább 60.000 akta fekszik visszahonosítási ügyben!) A trianoni békeszerződés értelmében azoknak, akik magyar állampolgárságukat a békeszerződés következtében elvesztették, joguk volt 1921 június 26-tól kezdve 1922 június 26-ig, tehát egy é\en belül bejelenteni, hogy magyar állampolgárságukat fenn akarják tartani. Annakidején azonban az illetékes hatóságok vagy elfelejtették, vagy nem tudom mi okból mulasztást követtek el, amely abban nyilvánult meg, hogy nem értesítették kellőkép a közönBéget erről az optálásról, nem hivták fel kellő módon a figyelmüket. Közrebocsátottak ugyan egy plakátot, amelyben azonban olyan körülményesen irták meg azokat a feltételeket, amelyeket az érdekelteknek az optálásukért be kell tartaniok, hogy még ügyvédemberek is nehezen ismerték ki magukat azokban a paragrafusokban- Általában nem hivták fel az érdekeltek figyelmét olyan módon, mint ahogy azt a konzekvenciák kilátásba helyezésével kellett volna. Épen ezért igen sokan elmulasztották optálási jog-uk gyakorlását és ennek következtében súlyos helyzetbe jutottak. Tudok olyan eseteket is. hogy épen azért, mert homályos és körülményes volt az erre vonatkozó hirdetmény és különöskép a laikusok nem birtak eligazodni rajta, megtörtént egy hivatalos fórumnál igy a budapesti központi városházán, — ahová be kellett nyújtani az optálási kérvényeket, melyek onnan jutottak el a belíigyministeriumba — hogy még ott is kaptak olyan felvilágosításokat, olyan megnyugtató kijelentéseket nagyon sokan, százan és százan, sőt mondhatnám ezren és ezren, hogy: önnek nem kell optálnia, ha a békeszerződés megkötése előtt itt volt Budapesten stb- stb. Igy azután részben ilyen megnyugtató ki-