Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

318 A nemzetgyűlés 565. ülése 1926: évi június hó 1-én, kedden. lalkozom, esak kifejezem azt az aggályomat, hogy ez egy ország életében a vég kezdetét jelenti. Kifejezem ezt az aggályomat és kérem az urakat, kérem a kormányt, vegyék észre ezt a tünetet, vegyék észre és vegyék fontolóra. Azt hiszem, most még nem késő. Én nem fenyegetek, nem szoktam fenyegetni, ennek nincs is semmi értelme, mert önök bebizonyították már sokszor, hogy a próféciáktól nem ijednek meg. Épen ezért én nem is próféciátok. Tessék a saját szemükkel megnézni, tessék észlelni, tessék oda kimenni megnézni a helyzetet, tessék felvenni az adatokat, tessék ezeket a statisztikai adatokat áttanulmányozni és összehasonlítani a szükségletekkel és más országok állapotaival: meg fognak győződni róla, hogy e nyomornak ez a festése, amely nincs vastagon és rikitóan aláfestve, nem a mi egyéni munkánk, nem a mi l'art pour l'art — bírálatunk, ez az élet maga, amely segítségért kiált. Kiállítást rendezünk, S. 0. S. a címe a kiállításnak, kormánypárti képviselő ur a rendezője, az intézője az egészségügyi kiállitásnek künn az Iparcsarnokban. Érdemes megnézni az ott kiállított anyagot; hézagos és hiányos, nincs benne minden árnyékos oldal feltüntetve, talán az idő volt rá rövid, talán egyéb oka volt, talán az anyagi erő volt kevés az anyag összegyűjtéséhez, de eleget mutat. Eleget mutat ahhoz, hogy a kormány a maga gazdasági politikáját revizió alá vegye, eleget mutat ahhoz, hogy a kormány a maga egyoldalú osztálypolitikája után pontot tegyen és a saját érdekében, de az egész társadalom érdekében is olyan gazdasági politikát kezdeményezzen, amely a legminimálisabb feltételekkel, a kenyérrel, a munkával, a munka lehetőségével látja el az ember. Emlékeztetni kívánom a t. Nemzetgyűlést arra, hogy a szanálási törvény tárgyalása idején és azt megelőzően is a legilletékesebb helyekről kaptunk megfelelő Ígéreteket és biztatásokat. Rassay Károly t. képviselőtársunk már ráolvasta a ministerelnök úrra azokat a kijelentéseket, amelyek nem váltak be, a politikai konszolidáció igéretét, amellyel a kormány adós maradt. Én az Ígéreteknek másik részét leszek bátor bemutatni. Élénken emlékszem még a ministerelnök urnák ezekre a szavaira: »Végtelenül csodálkozom, hogy a szociáldemokrata képviselő urak ellenzik a szanálást, noha a szanálás munkaalkalmakat jelent, a munkabérek emelkedését jelenti.« Ezt mondotta a ministerelnök ur két és fél esztendővel ezelőtt a szanálási periódus megindulása idején. Tessék megvizsgálni a helyzetet, tessék mérlegre tenni a szanálás következményeit és eredményeit és méltóztassék megállapítani, hogy ezekből a minis ter elnöki Ígéretekből mennyi vált valóra ma, a gazdasági periódus utolsó ötödében, akkor, amikor egy hónap múlva a perdiódust lezárjuk és midőn annak mérlegét összeállithatjuk. Maga a szó és maga a fogalom kompromittálódott. Ma, ha valaki bajba jut, azt mondja: meg vagyok szanálva. Ez közkeletű mondás. Ha valakit elbocsátanak állásából vagy felmondó-levelet kézbesitenek mondjuk a magánalkalmazottnak, akkor ez azt mondja, hogy ez szanálás. Ahol nagy elbocsátások vannak az üzemekben, gyárakban, hivalalokban, már maguk a hivatalvezetők is ugy állítják be a kérdést: szanálni vagyok kénytelen a hivatalt, ami alatt azt érti, hogy egy csomó ember szájából kiveszi a falatot. Ha tehát valami a néphitben gyökeret ver, azt igaznak kell elfogadni és a szanálás a néphitbe ugy került be, mint a pusztulás, mint a rombolás, mint a halál, mint az elveszés. Mindabból, amit a szanálás előtt Ígéretek formájában a kormánytól, a kormány egyes tagjaitól és a túlsó oldal elismert gazdasági szakértőitől kaptunk, semmi sem valósult meg, ellenkezőleg a szanálás periódusával kapcsolatosan megindult egy olyan folyamat, amely elvezetett idáig: a kétségbeesés állapotáig. Ha csak arról volna szó, hogy munkások vagy alkalmazottak, függő helyzetben lévő proletárok áldozatai ennek a szanálásnak, akkor talán szót sem emelnék, mert tudnám, hogy hiába, mert tudom, hogy ezzel a túlsó oldal alvó lelkiismeretét megmozdítani nem lehet. Mert ha a kurzus zászlajára nem is irták fel szószerint, de a kurzus nem sokat törődött sohasem a dolgozó tömegekkel, nem törődik ma sem. Én azonban felhívom a t. Nemzetgyűlés és a t. kormány figyelmét arra, hogy az a nyomorúság, amelynek mi ma részesei és szemlélői vagyunk, nem áll meg egy társadalmi osztály válaszfalánál. A nyomorúság nem állott meg a proletárok osztályánál, a nyomorúság letörte a válaszfalakat. Bizonyos társadalmi osztályok ma összefolytak és összefolynak. Ma nincs különbség ipari, mezőgazdasági és szellemi proletár között, valamennyi nyomorog, valamennyi egyetlen nagy fekete nyomorúságos gomolyagban hever, reménytelenül. De meg sem áll a nyomorúság rohanása a függő helyzetben .lévő exisztenciáknál. Az egész társadalom lejtőre került. Olyan félelmetes elszegényedési folyamat indult meg, amely az egész társadalom proletarizálódását jelenti. Tegnap még ~középosztálybeli, úgynevezett nemzetfentartó elem valaki, azután B-listára kerül, felemészti a kis végelbánási összeget, vagy önálló exisztencia volt, büszke a maga társadalmi állására és helyzetére és ma csupasz proletár, olyan, mint a nagy tömeg kint a falvakban és benn a városi nyomortanyákon. Mit gondolnak, t. kormánypárt és igen t. kormány, mi lehet ennek a végei Ez kívánatos állapot? Ezt lehet sokáig fentartani? Ennek erőszakos és mesterséges fentartása szolgálja-e azt az elvet, azt a felfogást, azt a politikai irányt, amelyet önök követnek? (Szabó istván (sokeróváfkai): Most már belátja, hogy milyen kár volt forradalmat csinálni, mert ez ám az okozója ennek, nem más! — Renczes János: És Trianon!) Majd leszek bátor a forradalomról is beszélni, ha már sokoropátkai Szabó István képviselőtársam felemiitette. Az egész négy hónapig tartott s most már önök betedfél esztendeje uralkodnak. (Szabó István (sokoropdtkai): Nem lehet nyolc esztendő alatt helyreállítani a.zt, amit önök négy hónap alatt csináltak!) Önök nem tudják rendbehozni hetedfél esztendő alatt ezt a rombolást, viszont van önöknek 200 milliárd koronájuk Bacher Emil szanálására, van önöknek fedezetük a hatalmi tárcák dotálására, van itt pénzfolyam akkor, amikor az önök pártpolitikai állásának megerősítéséről van szó. (Szabó István (sokoronátkai): Arra sohasem volt!) Van pénz mindenre, csak arra nincs, hogy a dolgozóknak munkát, hogy az éheseknek kenyeret adjanak, hogy megindítsanak egy komoly, őszinte, olyan gyógyítási folyamatot, amely az embereket nemcsak lelkileg, hanem gazdaságilag is nyugvópontra juttatja. (Nánássy Andor: A recepttel mindig adósok maradnak! — Renczes János: De mivel inditsák meg, hogyan csinálják!) A régi rezsim hibáiból vagy itt maradt maradványaiból élni és ezen az alapon korma-