Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

294 À nemzetgyűlés 565. ülése Î926. évi június hó 1-én, kedden. dóságaikat megkapják, mert ha erről törvényes . gondoskodás nem történik, a biztositó intéze- i tek egészen könnyen, sőt mondhatnám, könynyelmüen fognak fizetésképtelenek lenni. Márpedig a tisztviselők azért fizetik be nyomorúságos alacsony fizetéseik mellett is nyugdíjjárulékaikat, hogy öregségükre ellátást kapjanak, a biztosított felek pedig azért fizetik be a maguk járulékait, hogy életbiztosításaik révén öregségükre megfelelő járadékot vagy pedig vagyonbiztosításuk révén a károkért megfelelő kártérítést kapjanak. Ezeknél az intézeteknél most azt látjuk, hogy vannak biztosító-intézetek, amelyek 35 évi szolgálat után egyetlen fillér végkieiégités nélkül tették ki tisztviselőiket az utcára. Olyan 76 éves öregember jött hozzám panasszal, aki hosszú szolgálat után egyeteienegy fillér nyugdijat sem kap ot1. holott hosszú esztendőkig befizette a maga nyugdíjjárulékait. Vannak intézetek, ahol a tisztviselők már hónapok óta nem kapnak fizetést; régóta esedékes fizetésükre, mint már emiitettem, 10—20—30, maximálisan 50—60 és 100 ezer koronás részleteket kapnak, ennek ellenében megkövetelik a munkát tőlük és habár a tisztviselőknek joguk van felmondás nélkül állásukat otthagyni, ha fizetésüket nem kapják meg, mégis ezt a kevésbé rossz esetet választják, hogy ilyen részletfizetés mellett is ott maradnak, mert ha eltávoznak az intézettől, még ennyit sem tudnak kapni, akkor per utján még ezekhez a járandóságokhoz sem tudnak hozzájutni. Kezemben van az egyik intézet kimatatása, amelyben a tisztviselők december óta fizetést nem kaptak. Azóta február 7-től kezdve február 7-, 9., 15., 20-, március 4., 6., 11., 19., 24-, 27., 30., április f 2., 12., 16., 19., 25., 30., május 8-, 15. és 19-iki dátumok szerepeltek mint végső fizetési terminusok a fizetési Ígéretekben. Valósággal orruknál fogva vezetik ezeket a tisztviselőket» akik december 11-én, a múlt esztendőben kaptak utoljára teljes fizetést. Januári fizetésül «gyík tisztviselő 39 darab bont kapott kézhez» apró összegekben kifizetett részletek fejében; a februári fizetésre pedig áprilisban adtak előlegeket Ilyen körülmények között, amikor az intézetek ugy állanak, hogy krajcáronkint fizetik tisztviselőiket, — és több ilyen intézet van — akkor a felügyeleti hatóság már második éve csak tárgyal, csak terveket sző, de elhatározottan cselekedni nem tud. Talán nem is a vezetőkben van a hiba, akikben talán meg is volna a jóindulat a segítésre, a hiba talán a felügyeleti hatóság szervezetében van. A mellé rendelt szaktanácsban ugyanis mindenféle érdekeltség képviselve van, csak maguk a biztosított felek és a tisztviselők nem. Sem ennek a tanácsnak, sem magának a hivatalnak nem is lehet tehát érzéke az alkalmazottak és biztosítottak érdekei iránt. Hibájsuak tartjuk a felügyeleti hatóság szervezetét azért is, mert intézkedési joga korlátolt, körülhatárolt, nem tud azonnal és teljes hatáskörrel intézkedni, a huza-vonalban, a bürokratikus nehézségekben pedig mindig elkésik a segítéssel. E mellett azután kétféle mértékkel is mér, mert az életbiztosításoknál még valahogyan vigyáz a díjtartalékra, az elemi intézeteknél azonban egyáltalában ezzel sem törődik, úgyhogy a felek igen sok esetben befizették a díjakat a vagyoni károk biztosítására, de díjtartalék hiányában ezeket a károkat nem fedezték. A másik szervezeti hibája a felügyeleti hatóságnak az, hogy a felügyeleti hivatal, mint a péiazügymkiisterium XVIII. ügyosztálya, saját magának a felelős fóruma. A közigazgatási bírósághoz lehet ugyan felebbezni, de mivel ez a bíróság túlterheltsége következnében csak hónapok, sőt esetleg évek múlva tud egy-egy elhibázott intézkedést korrigálni: mire az intézkedés korrekciójára kerül a sor, számos érték és exisztencia veszendőbe megy. Szerintünk a felügyeleti hivatalt kereskedelmi alapon kellene megszervezni és olyan önálló intézkedési joggal felruházni, hogy gyorsan és határozottan tudjon intézkedni minden olyan esetben, amikor erre akár a biztosított felek, akár a tisztviselők érdekei szempontjából szükség van. Néhány biztositó intézetet kívánok felsorolni, amelyeknél nemcsak a felek, hanem a tisztviselők érdekei is kárt szenvedtek a felügyeleti hivatal intézkedései, vagy ezeknek elmaradása következtében. Ezek között talán a legelső az Atlantika, amely tipikus konjunkturális alakulás volt és alig egy-két évi működés után kimúlt. A felügyeleti hivatal ugyan a maga revizorai utjain kellő időben tudomást szerzett arról, hogy az intézetnél előfordult károkat nem rendezték azért, mert az igazgatóságnak erre nem volt pénze, bár a viszontbiztosító folyósította ezeknek a károknak rendezésére szükséges összeget; az intézet vezérigazgatója és társai azonban a Viszontbiztositó által a károk fedezésére folyósított összeget önkényesen más célokra használták fel és ekkor a felügyeleti hivatal ahelyett, hogy rigorózusan ragaszkodott volna a Viszontbiztositó által átutalt károk rendezéséhez és ahhoz, hogy az előirt tartalékok és biztosítékok deponáltassanak — ezáltal talán az intézet vezetőségét is kényszeritette volna egy kedvező tranzakció keresztülvitelére, — határozatlanul viselkedett, kapkodott, nem vonta felelősségre a vezetőket, hanem igenis, az igazgatóság néhámy befolyásos tagjára való tekintettel szemet hunyt a történtak felett és bár hónapokkal a bukás előtt meg volt már állapítható az intézet fizetésképtelensége, mégis megengedte az intézet további működését, visszatartotta a tisztviselőket, akik akkor még könnyen el tudtak volna helyezkedni és uj üzletek szerzésével lehetővé tette a károsultak szaporodását. Ez végeredményben természetesen odavezetett, hogy minden megmaradt érték elhasználódott és amikor a késedelmesen elrendelt kényszerfelszámolást a közig-azgatási bíróság is jóváhagyta, az intézetnek még anynyija sem maradt, hogy egy közben elhalt tisztviselőjének 5 milliós, bagatell összegű biztosítási kötvényét kifizethesse. A tisztviselőket szélnek eresztették, járandóságuk tökéletesen odaveszett és ugyanúgy odaveszett a biztosított feleknek befizetett minden értéke is. A Manes biztositó intézetnél, ahol nem volt életüzlet és a befolyásos igazgatósági tagokra sem kellett a felügyeleti hivatalnak tekintettel lennie, az intézetet a felügyeleti hivatal egészen egyszerűen veszni hagyta, pedig ha idejekorán beleavatkozik a dologba, amikor már tudomása volt erről az egész ügyről és ha a biztosító intézet egyik alapitóját, a Merkur Bankot kényszeriti az intézet ügyeinek rendezésére, akkor még meg lehetett volna menteni az intézetet. Az első hiba az volt hogy a Merkur saját főtitkárát állította az intéze élére, aki teljesen szak értelem nélkül, teljes járatlansáíggal elfizette az intézet vagyonát, az úgynevezett halasztott díjú biztositások jutalékára akkor, amikor a felektől 8—10 havi lejáratú váltót vett a díjak fedezésére. Mikor azután épen a bank hibájából a biztositó intézet pénztára kiürült és a károkat -kellett volna fizetni, ugyanaz a Merkur Bank, amely a részvénytöbbség átadá-