Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-564
 nemzetgyűlés 564. ülése 1926. évi május hó 31-én, hétfőn. 287 választók névjegyzékéből, akkor, mikor az öszszeiró küldöttségek elnökeinek megvan az a joguk, hogy egyeseknél ők maguk véleményezhetik ezt, egyeseknél meg nem? Ha most sor kerül az uj összeirásra, akkor nyilt választókerületekben az összeíró küldöttség! elnök előtt mindenütt ott lesz a tükör, s amikor belép hozzá a választópolgár, az elnök már előre tudja, hogy a múlt választáson, hová^ szavazott az illeltő, reá vagy a hozzá közelálló pártra-e s akkor aszerint követeli vagy nem követeli tőle a bizonyítványt, szóval, ahogy neki tetszik. Tehát a visszaéléseknek olyan tág teret nyújt itt a törvénynek ezj a rendelkezése, hogy én nem hiszem, hogy e?, az emberek helyeslésével találkozzék, Meg tudok érteni egy olyan törvényt, amely a választópolgárok százait és ezreit hagyja ki a választói jogosultságból, meg tudom érteni, hogy van olyan törvény, amely ezeket fel akarja venni, de akkor megadom a lehetőséget, hogy az illető fel is tudja magát vétetni és nem kell neki ezért eljárást indítani. Ne állítsuk tehát az illetőt lehetetlen helyzet elé, hogy olyan okmányokat követeljünk tőle, amelyek beszerzésére képtelen. Ez a dolog egyik része, amellyel a most meglevő választói jogot még jobban megnyomorítják, mert hiszen a választókerületek legtöbbjének sorsa már a választók összeirásánál fog eldőlni, mert már itt ki fogják hagyni azt a szavazót, aki kellemetlen volt a múltban. Nem lehet tévedés, mert az illető egyszer már szavazott s ott van a tükör, hogy kire szavazott, amiből következtetni lehet, hogy a legközelebbi alkalommal valószinüleg megint kire fog szavazni. A másik mód, arra, hogy ellenzéki képviselők megválasztását lehetetlenné tegyék, az a nagy munka, amelyen most a belügy ministerium dolgozik, amelyen most a beíügyministeriumban a fejüket törik: az uj kerületi be^ osztás. Most történik a választókerületek uj beosztása, a belügyministeriuni részéről. Borzasztó fejtörést okoz iez a munka, nem azért, mintha ez olyan nehéz volna, mert hiszen máskülönben nagyon egyszerű a dolog: egyenlő számú szavazókat kell egyenlő számú kerületekben szétosztani. De nem ez történik, hanem most pl. kieirkalmazzák, kiszámítják, hogy hogyan lehetne egyes kerületekből bizonyos községeket, amelyekben ilyen meg ilyen szavazók vannak, elvenni és ezeknek ellensúlyozására más községeket hozzátenni. Én pl. elég iól vagyok tájékozva a saját kerületem k^-^1 folyó munkákról, s azért tudom, hogy nagy fejtörést okoz az, hogy a dorogi választókerületet hogyan lehetne olyképen átalakítani, hogy a választók akármit tesznek is, ne tudjanak szociáldemokratát képviselővé választani. A meglévő 22 községhez hozzá akarnak adni még hat községet, — úgyhogy 28 községe legyen a választókerületnek — amely hat községnek a szavazói függő helyzetben lévő kisgazdák. (Ellenmondások jobbfelől.) vagy akiknek nagyrésze nem mer szavazni a saját véleménye és meggyőződése szerint, vagy akiknek talán a politikai meggyőződése olyan, hogy nem szavaznak szociáldemokratára. Ugyanezt az erőlködést látjuk a tatai kerületben. Ott is nagy a fejtörés, hogy melyik kerületet szüntessék meg: a komaromit, a tatait, vagy a tatabányait. (Halász „ r \ e: , A népszövetségi ellenőrzést kell megszüntetni, erről beszéljünk inkább! — Farkas István: A kormány nem akarja megszüntetni! — esztergályos János: Minek akarták, minek hoztak ide, most nem kellene megszüntetni l) Lsak olyan kormány kénytelen ilyen pénzügyi elenorzest eltűrni, amely antidemokratikus módon kormányozza az országot. Ez minden feltételt tartozik elfogadni, az olyan súlyos feltételeket is, aminőket pl. a románok állítottak fel annakidején a magyar kormánnyal szemben, hogyha a magyar kormány lemond a románok által okozott összes károk megtérítéséről, akor a román kormány kegyesen hajlandó beleegyezni abba, hogy nem emel kifogást az ellen a magyar szanálás ellen, melynek terhét nyögi itt mindenki, aki csak él. A választókerületek beosztása^ ma igen nagy gondot okoz. Gondolkoztak már arról is, hogyan lehetne a fővárosban is az ellenzéki képviselők számát redukálni. Ennek során az a gondolat vetődött fel, hogy meg kellene szüntetni a fővárosban a lajstromos szavazást és ennek helyébe a kerületenkénti szavazást kellene tenni, ugy gondolkodván, hogy akkor a szociáldemokraták és a demokraták^ vagy a Kossuth-pártiak és az egyéb ellenzékiek, ha egyéni kerületekről van szó és nem mehetnek közös lajstrommal a küzdelembe, szembe kerülnek egymással. Igen ám, csakhogy rájöttek arra, hogy ebben az esetben nagyon könnyen megtörténhetik, hogy a főválasztáson tényleg egymással szembenállanak a jelöltek, de a pótválasztás során az egymáshoz közelebb álló pártok egyesülnek és igy a számítást keresztülhúzhatják. Ezért lemondtak arról, hogy Budapesten a lajstromos választást megszüntessék, mert hiszen ez a lajstromos választás itt meni az ellenzéknek, hanem a kormánypártnak és a hozzátartozó pártoknak kedvez. Annyi változtatás azért mégis fog történni az én értesülésem szerint, hogy a pesti oldalon^ lévő két kerületet három kerületre osztják szét, nem azért, mintha erre bárkinek szüksége lenne, hanem azért, mert ilyen módon remélik, hogy egy töredéknyi szavazat révén még egy-két kormánypárti képviselőt megválasztanak. (Esztergályos János: Budapesten?) Ilyen erőlködések folynak még emellett a rossz választójog mellett és amellett, hogy még ennek hatását is ellensúlyozzák részben az összeírásnál, részben a kerületek beosztásánál és a képviselők számával is, úgyhogy itt a parlamentarizmusnak már csak a romja marad meg, amelyet ig^azán kár parlamentarizmusnak nevezni. Hiszen a kormány, amint az előbb mondottam, nem is akar a néppel, hanem inkább a nép ellen kormányozni és itt erőszakos, diktatórikus hatalomra rendezkedik be, amelynek szolgálatában áll minden. Megfélemlítik az embereket, megfélemlítik a sajtót, megfélemlítenek minden szabad megnyilatkozást és maholnap nem lesz ebben az országban senki, aki ez ellen a kormány ellen szót emelni merne, mert aki ezt meg meri tenni, veszélyezteti az exisztenciáját, a munkaalkalmát és azt a, sajtót, amely ezt megtenné, betiltanák, üldöznék és az üldözésnek minden fajtáját kénytelen volna átélni. Itt van a Világ esete, amely a legtipikusabb példája annak, hogy a magyar kormány milyen erőszakos rendszabályokkal igyekszik a sajtó megnyilatkozását lehetetlenné tenni. Hát szabad egy lapot még akkor is, ha annak véleménye a kormánynak nem tetszik, betiltani ilyen indokok alapján, mint ahogy az a Világ eseténél történt?! Hát nem. önkéntelenül is magára veszi a gyanút a kormány, hogy csak azért tiltotta be ennek a lapnak megjelenését, mert kritikája 'kellemetlen volt neki ? Hát el lehet képzelni a vélemény szabad megnyilatkozását olyan nagy politikai perben, aminő volt például a frankhamisítás bűnpöre, hogy a
