Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-564
A nemzetgyűlés 564. ülése 1926. évi május hó 31-én, hétfőn. 275 taival, éppen ezért nem szabad a tisztviselői kart ugy odaállítani az ország közvéleménye elé, mintha minden nyomorúságnak ebben az orrsztájgban csak a tisztviselők lennének az okai és hogy minden áldozatot, amelyet a nemzetnek — elismerem, — erején felül hoznia kell, esak egy élősdi és értékén felül elégedetlen tisztviselői kar mohóságának kielégítésére kell fordítani. Gaal Gaston igen t. képviselőtársam beszédében azt mondotta, hogy olvasva a Kansz. című lapot, azt látja, hogy a tisztviselői kar ennek ellenére is elégedetlen. Ha a tisztviselői kar elégedetlen, én meg vagyok győződve, hogy ennek sokkal kisebb részét okozza az, hogy a fizetések alacsonyak. Őszintén meg kell mondanom, azt hiszem: ennek a Zl elégedetlenségnek oka elsősorban az, hogy a tisztviselői kar azt látja, hogy olyan kiadásokra is jut fedezet, amelyekről nem mondhatnám azt, hogy haszontalanok, azt sem mondhatnám, hogy feleslegesek, de merem állítani, hogy közgazdasági szempontból is sokkal kevésbé fontosak, mint a közalkalmazottak illetményeinek növelése, ami minden bizonnyal elősegítené ennek a nagy társadalmi osztály fogyasztóképességének emelkedését. Azokkal, amit elmondottam, nem azt kívánom bizonyítani, hogy most már költségvetésünkben a személyi kiadások normális arányt mutatnak. Sajnos, ilyen megállapítást tenni ma még nem lehet; e téren bizonyos aránytalanságok még le nem tagadhatók. Ezeknek az aránytalanságoknak azonban nem az az oka, amire Gaal Gaston igen t. képviselőtársam rámutatott, hanem ezeknek oka főleg abban rejlik, hoigy a megszállott területekről kiüldözött közalkalmazottakkal a nyugdíjasok száma rendkívül megnövekedett, ami azután az államnak olyan többletkiadást okoz, amely természetesen a személyi kiadásoknak bizonyos mértékű túltengését idézi elő. Elég, ha egészen közismert adatokra utalok. Tudjuk, hogy békében a nyugdíjasok száma körülbelül 63.000-et tett ki, jelenleg pedig a nyugdíjasok száma a 101.000-et is meghaladja. Tudjuk, hogy a régi Magyarországon a nyugdíjterhek évente körülbelül 65 millió korona körül mozog*tak, ma pedig a nyugdíjak a 130 milliót is meghaladják. Ez okozza azt is, hogy míg a békebeli költségvetésben a nyugdíjteher egész minimális 2%-át tett© ki az összkiadásoknak, ma pedig a költségvetésnek több mint 13%-át teszi ki. Gaal Gaston igen t. képviselőtársam azonban ezt a fontos szempontot teljesen figyelmen kívül hagyva egészen más körülményekre vezeti vissza azt, hogy költségvetésünkben a személyzeti kiadások terén bizonyos túltengés van. Ö ennek három okát jelöli meg: egyik az adminisztráció túltengése, különösen a túlzott centralizáció következtében, második az alkalmazottak, különösen a tisztviselők naery száma, a harmadik pedig az, hogy túlsók magasrangu tisztviselő van. Ami Gaal Gaston t. képviselőtársam első megállapítását illeti, hogy t. i. az adminisztráció terén különösen a centralizáció folytán túltengés mutatkozik, ezt a megállapítását magam is teljes mértékben osztom (Helyeslés a .jobboldalon.) és a magam részéről is e tekintetben gyökeres és pedig igen sürgősen keresztül viendő reformokat tartok szükségesnek. (Helyeslés.) Ennek a túlzott centralizációnak azonban oka nem a tisztviselői kar, nem is a jelenlegi kormány, mert hiszen ezeknek a bajoknak gyökerei messzebb időkre nyúlnak vissza. Ennek eredetét a mi sajátos viszonyainkban kell keresnünk és a legszorosabb kapcsolatban áll a mi alsófoku önkormányzati adminisztrációnk egész rendszerével. Ha e tekintetben sikerül bizonyos alapvető változtatásokat keresztülvinni, akkor nyomban meg fog szűnni ennek a centralizációnak a szüksége, amely kétségkívül megvan és amely a központi főhatóságokat — értem ezalatt elsősorban a ministeriumokat — arra kényszeriti, hogy apró-cseprő adminisztrációs kérdésekkel foglalkozzanak és eredeti hivatásuktól eltérjenek. Nem tudok már egyetérteni a t. képviselőtársamnak azzal a megállapításával, amelyet a tisztviselők békebeli és jelenlegi létszámára vonatkozólag tett, habár ezzel nem akarom azt mondani, hogy ma nincs már egyetlen felesleges tisztviselő sem az adminisztrációban. A t. képviselőtársam ugyanis bizonyos adatokat hozott fel, amelyekkel azt kívánta bizonyítani, hogy addig, amíg 1914/15-ben csak minden 429 lakosra esett egy tisztviselő, ma már minden 189 lakosra esik egy tisztviselő. Ez a megállapítás abszolúte nem áll meg. ö ugyanis abból indult ki, hogy 1914/15-ben volt 48.886 fizetési osztályba sorozott tisztviselő s ezzel szemben ma van 42.323. Ez az összehasonlítás azonban így teljesen téves és ha téves, természetes, hogy az ebből való következtetés is az. Téves elsősorban azért, mert a mostani számban az üzemek alkalmazottai is bennfoglaltatnak, már pedig az üzemi alkalmazottakat nem lehet egy kalap alá venni az állami igazgatás alkalmazottaival, ha azt akarjuk megállapítani, hogy mennyi terhet kell ezidőszerint a közigazgatás ellátásával kapcsolatban az adófizető polgároknak viselniök. Ha tehát valamennyire is helyes képet akarok alkotni a békebeli és a mostani tisztviselő létszám között, ugy elsősorban az üzemi tisztviselőket kell elválasztanom az állami igazgatás alkalmazottaitól. Azok a számadatok azonban, amelyeket a t. képviselőtársam felhozott, még azért sem helyesek, mert az 1926/27. évről felhozott adatokban olyan tisztviselőkategóriák is benne vannak, amelyek az 1914ről felhozott adatokban nem foglaltatnak benn, nevezetesen számtalan tisztviselő-kategória került bele az állami fizetési rendszerű osztályokba, akik békében nem voltak a fizetési osztályokban benn. Utalhatok e tekintetben a tanítókra, tanítónőkre, óvónőkre, akiknek 1914ben nem kevesebb, mint 11.000 volt, de ezenkívül is számtalan ilyen tisztviselő-kategória van, amelyek békében nem tartoztak fizetési osztályokba s ezek száma nem kevesebb, mint 43.933 fő volt, ma pedig ezek száma 5654 ugy, hogyha a mai tisztviselőlétszámot akarom összehasonlitani a békebelivel, akkor nekem békében 79.686, jelenleg pedig 37.324-es létszámot kell alapul felvennem. Azonban még ezzel a két számadattal sem juthatok el a helyes eredményhez, mert hiszen ebben az esetben még egyáltalán nincs figyelemb û véve az a fontos szempont, hogy ma olyan állami feladatok elátására is kell nagyszámú alkalmazottakat tartani, amelyekre a békében a mostaninál sokkal kevesebbre volt szükség ugy, hogy ha én mindezeket figyelembe véve akarok bizonyos összehasonlításokat végezni, akkor azt látom, hogy az állami igazgatásban alkalmazott összes alkalmazottak, tehát az összes közigazgatási tisztviselők, a bírákra tanítók, az összes számvevőségi tisztviselők, a segédhivatali tisztviselők — szóval mindazok, akik az egész állami adminisztrációt ellátják — 41*'
