Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-564

â76 'À nemzetgyűlés 564. ülése 1Ô26. évi május hó 31-én, íiétfőn. száma békében volt 99.513, ma pedig 45.743. A létszámapasztás tehát 53.770 fő, ami a békebeli létszám 54%-a, úgyhogy a mai létszám a békebelinek 46%-a. Ha ez az arány talán valamivel nagyobb is, mint az az arányszám, amelyet akkor kapunk, ha csonka Magyarország megmaradt területet és lakosainak számát veszem nagy Magyarorság területének és lakosainak számával szemben, viszont nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ma a bíróságokra és a közigazgatásra váró feladatok általában sokkal nagyobbak, mint amilyenek békében voltak. Ha e feladatok tekintetében bizonyos enyhülés és javulás fog bekövetkezni, akkor kétségtelen, hogy ennek hatása további létszámcsökkentésben is kifejezésre kell, hogy jusson, (Ugy van! Ugy van!) Ha ez a létszámapasztás nem erőszakos módon és nem kíméletlen elbocsátásokkal fog keresztülvitetni, akkor ez ellen a tisztviselői karnak is annál kevésbé szabad, hogy kifogása legyen, mert hiszen a közalakalmazottaknak is be kell látniok, hogy csonka Magyarország csakis akkor lesz képes alkalmazottait megfelelőbben fizetni, ha viszonylag is kevesebb alkalmazottja lesz, mint Nagy-Magyarországnak, (ügy van! a jobboldalon.) Ez pedig máskép el nem érhető, csak ugy, ha a közigazgatási és a birói eljárás terén, de a szervezet terén is, egyszerűsítések fognak keresztül vitetni, amelyekre mindienhol szükség van. Ez pedig másképen el nem érhető, csak ugy, ha közigazgatási és bírósági szervezetünk és annak eljárása egyszerüsittetik, de azt is meg kell mondanom, hogy a tisztviselői kar munkateljesítményének is nagyobbnak kell lenni, mint amilyen békében volt. (Helyeslés.) Egészen röviden rá kell még mutatnom arra, hogy Gaal Gaston t. képviselőtársain azt mondotta, hogy a személyzeti kiadások túltengésének egyik oka az is, hogy túlsók magasrangu tisztviselő van. Ha az igen t- képviselőtársam ezt a megállapítást egy esztendővel ezelőtt teszi, azt mondottam volna: teljes egészében igaza van. ma azonban, amikor utána vagyunk a státusrendezésnek, amellyel sikerűit a magas állások aránytalanságait nagyrészben megszüntetni, ez a megállapítása nem egészen helytálló. Csak egy pár adatra kívánok rámutatni, hogy a helyzet meglehetősen sokat javult. Az állami rendszerű fizetési osztályokba sorozott tisztviselők száma, ahol a státusrendezés keresztül vitetett, 22-283 volt. Az elmúlt év alatt a létszámcsökkentés kitett 4-1%-ot, ezzel szemben a IV. fizetési osztályba tartozó állások száma a státusrendezés folytán csökkentetett 73-7%-kal, az V. fizetési osztályok állásai 41% -kai, a VI. fizetési osztályoké 36-1%-kai, a VII. fizetési osztályuaké 11-.8%-kai, a VIII. fizetési osztályuaké 9-6%-kai, a IX. fizetési osztály uaké pedig 7-8%-kai. Ha valami kifogás tehető ez ellen a státusrendezés ellen, az csakis az lehet, hogy a tisztviselői többi csoportokkal szemben — igaz, hogy ezeknek a száma nem ilyen nagy, 6000 tisztviselő van, akik nem tartoznak állami rendszerű fizetési osztályokba — a státusrendezés nem hajtatott keresztül azzal a szigorral, mint a 22.000 állami rendszerű fizetési osztályba tartozó tisztviselőkre nézve keresztülhajtatott. Itt van a birói csoport, a rangosztályba sorozott tisztviselői kar és itt van a honvédségi tisztikar. Ha a tisztviselőket a státusrendezéssel kapcsolatban valami joggal elkeserítheti, az épen az, hogy ez a státusrendezés nem hajtatott keresztül egyforma szigorral és ha már nem hajtatott keresztül egyforma szigorral, akkor ennek az kellett volna hogy legyen a konzekvenciája, hogy ott, ahol keresztülhajtatott, közelítsék meg jobban a fizetések a békebeli szinvonalat és ne pedig megfordítva: ott, ahol ez nem hajtatott keresztül. Sajnos azonban, ennek épen a megfordított ja történt. Mert ha például nézem egy VIII. fizetési osztály 3. fizetési fokozatába tartozó köztisztviselőnek a fizetését, aki a békebeli fizetés 65'5%-át kapja, ugyanakkor az első birói fizetési csoport 1. fokozatába tartozó biró, aki pedig a forradalom alatt megszületett 1918. évi XXVII. te. előtt ugyancsak a VIII. fizetési osztály 3. fokozatában volt ez a biró nem a békebeli fizetésének 65*5, hanem löl*l%-át kapja. Épen azért arra ké" rem a mélyen t. kormányt, hogy törekedjék! ezeknek az igazságtalanságoknak kiküszöbölésére és természetesen nem azáltal, hogy a birák fizetését szállítsa le, — hiszen azok nagyon is megérdemlik ezt a fizetést — hanem legalább igyekezzék arányba hozni a közigazgatási tisztviselők fizetését a birói fizetéssel. (Helyeslés.) Tudom, hogy erre ezidőszerint a pénzügyi lehetőság nincs meg és a magam részéről sem tartanám megengedhetőnek, hogy az ország adófizető polgáraira egyetlen fillér ujabb adóteher hárittassék, magam részéről csak arra kérem az igen t. kormányt, hogyha egyfelől a keresztülvihető létszámapasztás folytán, másfelől pedig a dologi kiadások terén (Ugy van! a baloldalon.) bizonyos megtakarítás lesz elérhető, ezeket a megtakarításokat elsősorban ezeknek az igazságtalanságoknak kiküszöbölésére használják fel. Méltóztassék nekem megengedni, hogy egész röviden szólhassak még az állami nyugdíjasok kérdéséről is. (Halljuk! Halljuk!) Felszólalásom során bátor voltam a nyugdíjasok nagy számáról beszélni, amikor rámutattam arra, hogy a személyzeti kiadások túltengésének oka elsősorban is a nyugdíjasok nagy számában keresendő, és én épen azért, mert a nyugdíjasok »száma ilyen nagy, ez az oka annak, hogy nem vagyunk képesek nyugdíjasainkról még olyan mértékben sem gondoskodni, mint ahogy az aktiv alkalmazottakról gondoskodunk. Ma körülmény azonban, hogy a nyugdíjasoknak nem tudjuk megadni azt a nyugdíjilletményt, amelyről elismerem, hogy a törvényi szerint őket megilletné, ez egymagában még nem lehet ok arra, hogy nyugdíjas és nyugdíjas között különbséget tegyünk, pusztán a nyugdíjazás időpontja tekintetében. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és baloldalon. — Szilágyi Lajos: Ez a legnagyobb igazságtalanság!) Én azokon a tárgyalásokon, melyek a múlt év derekán a státusrendezés végrehajtása tekintetében folytak és amelyeken szerencsém volt részt vehetni, minden szerény befolyásomat latba vetettem a tekintetben, hogyi ez a megoldás meg ne születhessen. (Ugrón Gábor: Ugy van!) Hogy mégis ez a megoldás született meg, rá f kell r mutatnom arra, hogy ennek oka nagyrészt épen a közalkalmazottak érdekszövetsége, a Kansz., amely azt az álláspontot foglalta el, hogy a nyugdíjtörvény rendelkezéseinek az felel meg, ha az a megoldás nyer elfogadást, hogy minden tisztviselő az utoljára élvezett aktiv illetményei alapján kapja a maga nyugdíját. Elismerem, hogy ez a rendelkezés a nyugdíjtörvénynek megfelel, azonban abszolúte nem felel meg a nyugdíjasok érdekeinek. És amikor a nyugdíjasok ügyéről van szó, nem tehetek róla, de inkább nézem a nyugdíjasok érdekeit, mint az, hogy a nyugdíjtörvény betűszerinti szövege mit mond.