Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-563

â68 A nemzetgyűlés 563. ülése 1926. évi május hó 29-én, szombaton. köpenyegében, igen kevés kockázattal, sokszor büntetlenül bűnöket elkövetni, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) lehetett gazdasági exisztenciákat teremteni, magánjogok elkobzásával vagyonokhoz jutni, (Horváth Zoltán: Főkapitányi állást kapni!) elég volt a kereszténység frázisait odadobni, anélkül, hogy valaki annak tartalmát vizsgálta volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék egy pillantást vetni a most lefolyt frankhamisitási bűnügyre. A vádlottak hangoztatják, a bíróság Ítélettel megállapítja és a ministerelnök ur tanúvallomásával igazolja, hogy e bűncselekmény indító oka nem az önző anyagi érdek és haszonlesés volt, hanem a hazafiság. És azt kell kérdeznem, ki keresett, még inkább ki kapott felvilágosítást azoknak a hazafias céloknak és érdekeknek mibenlétéről, amelyeket ilyen határozottsággal állapított meg a bíróság és a ministerelnök ur egyaránt? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A bíróság nem kereste, a vádlottak nem fedték fel és a ministerelnök ur is elmulasztotta megjelölni végre a nemzet előtt, hogy mi volt a hazafias cél, amely ártatlan külföldi állampolgárok vagyoni romlása árán akart érvényesülni. (Peyer Károly: Mégis a birói indokolásban benn© van!) Az indokolásban benne van, de az indokolás épen ugy elfelejtett erre feleletet adni; ez az a kérdés, amelyre mi nem tudtunk feleletet kapni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Csoda-e, tehát, ha ilyen felfogás mellett, az ügyeknek ilyen lelkiismeretlen kezelése mellett mindenki jogosultnak érezte, hogy a hazafiság és kereszténység útját saját maga rajzolja ki a maga használatára és csoda-e, ha ezek az utak ilyen körülmények között azután olyan végzetes áldomáshoz, stációhoz jutottak el, mint amilyen a frankhamisítás bűnügye? Az én véleményem szerint itt terheli a kormányzatot a legnagyobb felelősség. A kormányzat évek óta tehetetlenül nézte el a jelszavakkal való visszaélést; (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) nemcsak elnézte, hanem sokszor politikai céljaira maga is kihasználta. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Drozdy Győző: »Vannak szervezeteink!«) Teljes tehetetlenséget mutatott az ellenforradalmi időkből itt maradt erőkkel szemben, és ezt sok tekintetben természetesnek kellett találni, hiszen ha végignézek a kormány tagjainak során, vannak közöttük jelentős poziciót betöltő oly egyének, akik a hatalmat épen ezekkel az erőkkel való szövetkezéssel tudták fentartani. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A parlamenti tárgyalások során nyiltan elhangzott, de egyébként is köztudomású az a tény, hogy a kormánynak nem egy jelentős tagja éveken keresztül erős szálakkal volt összekötve ezekkel az ellenforradalmi szervezetekkel. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha pedig ez természetes, viszont nem volt természetes az a körülmény, hogy ezeket a szálakat akkor sem tépték el, amikor nekik a hatalom birtokában, a hatalom polcáról látniok kellett, hogy hová vezetnek ezeknek az erőknek munkái. (Pesthy Pál igazságügyminister: El vannak szakitva ezek a szálak!) El vannak szakitva 1 (Pesthy Pál igazságügy minister: Igen! — östör József: Pallavicini is elszakította!) T. Nemzetgyűlés! A még rendelkezésemre álló rövid időmben arra fogok törekedni, hogy kimutassam, hogy nem szakították el. A kormányzat évek óta, — és iltt jön a betegség másik súlyos tünete — a maga hatalmát épen ezekre az erőkre épiti fel, ezekkel szemben gyenge és tehetetlen s óvakodik minden alkotmányos megmozdulás iránt megértést tanúsítani, fél az alkotmányos kormányzat bázisától, fél a közvélemények alkotmányos formák között és szabadon megnyilatkozó erejétől és e helyett a kormányzat gyökereit ezekbe a rétegekbe ereszti le ma is. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Méltóztassanak megnézni azokat a külsőségeket, amelyek között a frankhamisitási bűnügy tárgyalása lefolyt. A vádlottak padjain ott ültek az állami élet legelső funkcionáriusai; a magyar arisztokrácia tagjai ott áltak egymással szemben izzó gyűlölettel, hogy a bíróság döntsön szavahihetőségük fölött és még ez nem volt elég: szembeállitottak egymással^ két katholikus egyházfejedelmet s a bíróság és a védelem együttes tapintata kerülte el azt a helyzetet, hogy a bíróságnak dönteni kelljen az ellentétes vallomások után a szavahihetőség kérdésében. Végül ott állt Magyarország ministerelnöke. mint tanú, aki kiesett a tanú szerepéből és védekeznie kellett rettenetes állításokkal szemben. Itt pedig legyen szabad megállanom egy pillanatra. Nekem minden emberi részvétem ebben a lealázó helyzetben a magyar ministerelnök uré. A magyar politikának nem nagyon válogatósak az eszközei. A politikai szenvedély nem áll meg mindig az ellenfél becsülete, sőt sokszor az élete előtt sem. (Mozgás a jobboldalon.) Ezt nagyon jól tudom, az elmúlt években volt alkalmam megismerni ezeket a jelenségeket, sokszor olyan helyről kapván, olyan körökből a támadásokat, amelyek abban az időben a ministerelnök ur politikájához közel állottak. De ezek a visszaemlékezések nem tudják elhomályosítani ítéletemet. Megállapitom, hogy bizonyos csoportok részéről, — és itt nem akarok bővebben belemenni e kérdés fejtegetésébe — a ministerelnök ur volt barátai részéről nem mindig az objektiv igazságkeresés, az igazságkeresés szenvedélye volt az a forrás, amelyből a vádak táplálkoztak. Mégis azt kell mondanom, hogyha azt látom, hogy a ministerelnök urnák, a ministerelnök ur kormánya tagjainak évenkint újra meg újra oda kell állani világszenzációkká felfujt bűnügyekben a tanú szerepében formailag, de lényegében a védekező vádlott szerepében, akkor itt a bajnak valahol másutt kell lennie és ennek magyarázatára nem elegendő az elvakult politikai szenvedély emlegetése. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mélyenfekvő okainak kell annak lennie, hogy Magyarország ministerelnöke és kormányának tagjai egyszer az Eskütt-féle panama-ügyben, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) egyszer a Márffy-féle borzalmas gyilkossági ügyben, egyszer, mint most legutóbb, a frankhamisitási bűnügyben kénytelenek odaállani és vállalni a védekező tanú lealázó szerepét. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Östör József: Budaörs!) T. Nemzetgyűlés! Ezt a helyzetet nem tudja elviselni sem az ország presztízse, de a minden egyes polgárt megillető önérzet sem, mert legyenek meggyőződve, hogy amikor a ministerelnök ur ott áll ebben a kétes szerepben, akkor nemcsak ő szenved, hanem minden egyes állampolgár erkölcsi kínpadra van vonva. (Ugy van! a bal- és a szélsőbal oldalon.) De bei kell látnia a ministerelnök urnák is, hogy ez a lealázó helyzet sohasem jöhetett volna létre, ha neki lett volna elég ereje nyiltan és kíméletlenül eltépni azokat a szálakat, amelyek az ő politikáját és személyét odafűzték az elmúlt idők zavaros elemeihez. Én tudom nagyon jól, hogy a fuldokló ember kap a kiemelkedő pont után, de azt is tudom, hogy lélektanilag lehetetlen lenne, hogy védekező vádlottak a kor-