Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-563

260 'A nemzetgyűlés 563. ülése 1926. évi május hó 29-én, szombaton. szegek felélésében, a kiürült lakásoknak hosz­szu időn keresztül féltve őrzött s most elkótya­vetyélt értékeiben, kincseiben, a zálogházak megnövekedett forgalmában és nem kis mér­tékben abban az eladósodási r folyamatban, amely már megtalálható az agrárius társada­lomban is. Aki tehát nem akar elzárkózni a való élet meglátásától, annak be kell ismernie, hogy ezek az állami költségvetési bevételi többletek nem a munka jövedelméből erednek, hanem ezek a meglevő vagyonok átváltott ér­tékei, amelyeket felhasználnak a költségvetési beállított tételek fedezésére. (Ugy van! a szél­sőbaloldalon.) Legyen szabad nekem egy másik képet fes­tenem a főbiztos ur optimisztikus képével szemben. A népszövetségi főbiztos ur optimisz­tikus képével szemben én meg fogom próbálni talán azokat a szineket, amelyek a való élet áb­rázolásához közelebb visznek bennünket. Mél­tóztatnak nagyon jól tudni, hogy a magyar ke­reskedelem — még pedig- ugy a detail-, mint a nagykereskedelem — soha nem látott válságát éli ezekben a napokban. Csak pár statisztikai adat, t. Nemzetgyűlés! 1922-ben a csődönkivüli kényszeregyességek száma 110 volt, 1923-ban 38, 1924-ben 196, 1925-ben pedig már 2009, mig az idei év első negyedében 818 volt. Hasonló emelkedést mutat a csődök szaporodása is. 1922-ben a csődök száma 26, 1923-ban 17, 1924-ben piedier 66 s ez a szám 1925-ben már meghatszo­rozódik 385 bejelentett csőddel és az 1926. év első negyede e téren is további emelkedést mu­tat, mert az első három hónap alatt a esődök száma 185-re emelkedett. Ezek a számok a vagyoni romlásnak, a gaz­dasági tehetetlenségnek csak! azokat az eseteit mutatják, amelyek kitörnek az életre, amelyek megjelennek a csődök: és kényszeregyességek formájában a napvilágon. De nagyon jól tud­juk mindannyian, hogy ez, nem egészen helyes képe a helyzetnek. Hány és hány olyan régi, hosszú, becsületes múltra tekintő kereskedő van, aki a maga üzleti forgalmát már alig tudja fentartani, azt az üzleti forgalmat, ame­lyet ma már meglévő vagyonának feláldozásá­val tart fenn, s amely ránézve máír nem jöve­delem és nem megélhetés, hameim a biztos el­vérzés alapja. (Strausz István: így vannak a gazdák is, nemcsak a kereskedők! Az iparosok is!) Rá fogok mutatni arra is. Utaltak már rá képviselőtársaim, de lehe­tetlen, hogy mikor ezzel a kérdéssel foglalko­zom, magam is ne utaljak az öngyilkosságok számára. Magyarország ma rekordot ért el az öngyilkosságok terén. (Ugy van! half elől. — Klárik Ferenc: Uj háború!) Ha figyelemmel méltóztatnak kisérni az újságok rovatait, mél­tóztatnak látni, hogy nem ritka az a nap, amikor 20—21 ember kisérli meg eldobni magától az életet és ezeknek az eseteknek 85—90%-ában az anyagi nyomor, a gazdasági tönkremenetel és romlás az inditó ok. (Dénes István: Kana­dába 3000 földmunkás vándorolt ki!) Látunk elvadult gyilkosságokat pár fillérért, sok eset­ben tényleg csak a mindennapi kenyérért, amilyen példák nem voltak azelőtt a magyar közéletben. És akármilyen kényes, de meg kell mondanom, — az eldobott becsületről nem szok­tak olyan statisztikát vezetni, mint az eldobott életről — látjuk, hogy a magyar közélet át és átitatódik a korrupcióval. (Ugy van! a szélső­ből oldalon.) Látjuk azt is, hogy a korrupció eljut olyan rétegekig és megfertőz olyan réte­geket, amelyeket azelőtt érinthetetleneknek hittünk és vallottunk. A csődök, öngyilkosságok és a bűnügyek statisztikája megfelelő kiegészítést kap a mun­kanélküliség statisztikájával. A népszövetségi főbiztos ur havi jelentéseiben állandó rovatot nyitott a munkanélküliség kérdésének. Körül­belül 28—29.000 munkáskezet tüntet fel, mint amelyek képviselnék Magyarországon a mun­kanélküliek számát. (Drozdy Győző: A föld­munkások százezreiről nem beszél. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Halász Móric: Kár ezt az okos, szép beszédet elrontani közbeszólásokkal. — Sándor Pál: Csak magánhivatalnok van ne­gyedmillió!) Ez igen csábitó szám, meg kell azonban őszintén vallanom, a statisztikai ada­tokat feltüntető táblázat jelzi, hogy ez a szám csak a szakszervezeti tanács által nyilvántar­tott tagok alapján van megállapítva. Ez a szám tehát önmagában is borzasztó, mert vég­eredményben azt jelzi, hogy a statisztikai ala­pul szolgáló munkáskezek 18—19%-a teszi a munkanélküliek számát. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy mégis bizonyos óvatossággal és felvilágositás­sal kell a közönség elé tárnom a helyzetet, mert épen ezen jelentések következtében sokszor igen alkalmas a hangulat arra, hogy ezt a re­lativ számot összevetve más államok munka­nélküliéinek számával, ugy tüntessék fel a dolgot, mintha Magyarországon a munkanél­küliség elenyésző probléma Ápolna. Márpedig ha figyelembe vesszük, hogy a szakszervezeti tanács 1925. évi kimutatása szerint a szakszer­vezeti tagok száma 125.024 volt, akkor be kell látnunk azt, hogy ez a feltüntetett 28—29.000 munkáskéz csak elenyésző kis hányada azok­nak, akik ma Magyarországon nem tudnak munkaalkalomhoz jutni. Hogy ez igy van, erre talán Szeder t. képviselőtársam a koronatanú, aki igazolni fogja azt, hogy a szakszervezeti tanács által adott kimutatásban a földmunká­sok mindössze 3850-nel szerepelnek. De ha el is tekintek ezektől a kategóriák­tól, figyelembe kell vennem azt, hogy a szak­szervezetek keretébe nem tartozó szabadfoglal­kozásúak csoportja az, amelyet a munkanélkü­liség tekintetében külön figyelembe kell ven­nem. (Sándor Pál: Magán- és köztisztviselők!) Idetartoznak nemcsak a magántisztviselők, hanem az ügyvédek, orvosok, mérnökök, művé­szek, irók, ujságirók és nem kis számban az iparosok és kereskedők és (Szeder Ferenc: És a földmunkások!) akik mind munkájukból akarnak megélni és akiknél a munkanélküliség és keresetnélküliség —• ezt a megkülönböztetést tudatosan használom — a legnagyobb mérték­ben érezteti hatását. Ugy érzem, hogy felesleges nekem itt élénk sziliekkel ecsetelnem azt a nyomort és nélkülö­zést, amely ma Magyarország dolgozó társa­dalmi rétegeiben uralkodik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Hiszen képviselői hivatá­sunknál fogva mindannyian napról-napra ke­rülünk szembe az élet legrettenetesebb, néma tragédiáival. Azok, akik közülünk ipari vagy kereskedelmi vállalatokkal összeköttetésben állanak vagy ha nem. is állanak összeköttetés­ben, de sejtik róluk, hogy valami befolyásuk lehet, igazolhatják, hogy napról-napra kopog­tatnak ajtaikon egyetemet végzett emberek, árvaszéki ülnökök, ügyvédek, orvosok, mérnö­kök, aki szolgai állást kérnek, hogy minden­napi kenyerüket meg tudják keresni. (Sándor Pál: Volt államtitkárok!) Orvosok, ügyvédek és mérnökök sorsjegyekkel, könyvekkel házal­nak szerte-széjjel a városban, hogy minden­napi kenyerüket meg tudják keresni. Ami pe­dig a legszomorúbb: a lefokozott ambíciók és

Next

/
Thumbnails
Contents