Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-563

258 A nemzetgyűlés 563. ülése 1926, államháztartás élete során évenként visszatérő, szokványos megajánlási javaslatok körén. A törvény az öt féléves szanálási időszakot zárja le, hogy megnyisson egyúttal — legalább remélhetőleg megnyisson — egy olyan uj idő­szakot, amelyben a magyar állam visszanyer­vén pénzügyi teljes szuverenitását, önmaga in­tézi államháztartását és közgazdasági életének irányitását. ÍJj határponthoz értünk tehát és én indo­koltnak tartom, hogy visszatekintsünk a meg­lett útra, számbavegyük a jelenlegi helyzetet és szemébe nézzünk a holnap és a legközelebbi jövő feladatainak. Ezért az utért a nemzet sú­lyos áldozatokat hozott és ezek az áldozatok nemcsak anyagiak voltak, a nemzet áldozatul hozta a maga szuverenitásának és igy önérze­tének is nem jelentéktelen részét akkor, ami­kor a szanálási törvényjavaslatokat elfogadta. Jogosult tehát akkor, amikor elérkezünk egy ilyen ut végső állomásához, hogy mérleget csi­náljunk és számba vegyük, mennyiben telje­sedtek azok a várakozások, amelyeket a szaná­lási javaslathoz fűzött a kormány és fűzött az egész nemzet, és megcsináljuk a reményeknek és valóságoknak, a várakozásoknak és az ered­ményeknek mérlegét. En ezt a mérleget nem annyira a kormány felelőssége szempontjából, mint inkább a leg­közelebbi jövő feladatai tekintetében akarom megcsinálni. Ne méltóztassék félreérteni, t. Nemzetgyűlés! Én nem akarom a kormány fe­lelősségét kisebbiteni, sőt! De én ugy érzem, hogy nem volna helyes és nem kapnék őszinte és helyas képet akkor, ha a szanálási időszak előtti helyzetet és a mai állapotot tenném az összehasonlitás mérlegére. A kormány felelős­ségének kezdeti időpontja az én felfogásom szerint nem esik össze a szanálás kezdetével. Amint beszédemben erre még vissza fogok térni, én a mai kormányt és a mai kormány­rendszert már csak amiatt a sokat emlegetett és érdemül emiitett stabilitás miatt is egy egy­ségnek tekintem s mint ilyen egységet nincs módomban szalválni azokért a hibákért és mu­lasztásokért sem, amelyek a szanálási idősza­kot megelőző időben követtettek el (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) s amelyek az én vélemé­nyem szerint hozzájárultak ahhoz^ a súlyos gazdasági leromláshoz, amelyben két és fél év­vel ezelőtt egyebet már nem csinálhattunk, mint hogy ráléptünk a kölcsönnek és a szaná­lásnak a kormány által megjelölt útjára. (U>ay van! a szélsőbaloldalon.) Ebből logikusan kö­vetkezik, hogy amiként a kormány teljes jog­gal hivatkozhatik a forradalomnak, a háború­nak a gazdasági életet lerontó hatásaira, épen ugy nem rekompenzálhatja a szanálási pro­cesszus kétségtelenül meglévő egyes eredmé­nyeit azokkal a hibákkal és mulasztásokkal, amelyek a helyzetet elvitték a szanálás szük­ségességének időpontjához. A felelősség keretének ez az igazságos meg­állapítása természetesen nem zárhatja ki, hogy vizsgáljam és birálat tárgyává tegyem, hogy a szanálási időszak alatt a kormány mennyi­ben tartotta szem előtt a szanálási törvények célját, szellemét és kifejezett rendelkezéseit. Ha mármost felvetem a kérdést, hogy mit várt a kormány és a nemzet két és fél évvel ezelőtt a helyzet által reákényszeritett szanálási pro­grammtól, talán leghelyesebben teszem, ha irányadóul fogadom el azokat a kijelentéseket, amelyeket a ministerelnök ur 1924 februári be­szédében itt, a Ház előtt tett. A ministerelnök ur az indulásnál maga is felvetette ezt a kérdést, tíogy mit váir a kor- ' évi május hó 29-én, szombaton. mány és mit vár a nemzet a szanálás programm­jától és akkor a következő feleletet adta^ (ol­vassa): »A szanálási programm végrehajtásától várjuk a korona stabilizációját, várjuk bud­getünk egyensúlyának helyreál'litását, a kül­földi tőkének újból való érdeklődését az ország iránt, ami által reméljük közgazdasági életünk megtermékenyülését, megerősödését, passzív fizetési, gazdasági méri egünk megjavitását. Ez mindaz, amit közgazdasági téren várunk és ami egy szóval összefoglalva Magyarország közgazdasági újjáéledését jelenti.« A niinisterelnök ur azonban nem állt meg ezeknél a szavaknál. így folytatta (olvassa): »De ennél továbbmenőleg politikai téren is vá­runk eredményt, várjuk külpolitikai téren, a nemzetközi életben^ Magyarország normális helyzetének visszatérését, normális viszonyok teremtését szomszédainkkal, várjuk azt, hogy Magyarország tekintélye nemzetközi téren új­ból fog valamit nyomni a latban, végeredmé­nyében várjuk belpolitikai téren gazdasági megerősödés folytán szociális helyzetünknek megnyugvását, belpolitikai téren a konszolidá­ciónak teljes keresztülvitelét.« (Sándor Pál: Szép megerősödés, szép konszolidáció!) Amint méltóztatnak látni, két és fél évvel ezelőtt hivatalos kijelentések szerint a kor­mány négy irányban várt hatást és eredményt a szanálási programmtól. Röviden összefog­lalva, ezeknek az eredményeknek; jelentkez­niök kellett volna az államháztartás pénzügyei­nek rendbehozatalaiban, (Egy hang a közéven: Megvan!) — amit rendbehoztunk, azt el fogom ismerni — a közgazdasági élet újjáéledésében, külpolitikai helyzetünk megjavulásában, a szociális helyzet miegerősödésében és a belpoli­tikai konszolidáció teljes kiépitésében. (Klárik Ferenc: Ez mind megvan, ugy-e?) Méltóztassanak megengedni, hogy már csak az objektivitás kedvéért is sorrendben vegyem ezeket a klvátnálmakat és vizsgálat tárgyává tegyem, hogy a mai helyzet igazolása szerint mi vált ezekből valóra, Ami a szanálási programmra és a reményekre, továbbá az ál­lamháztartás rendbehozatalára irányuló kije­lentéseit illeti, itt különösen két szempont volt kiemelve. Az egyik volt az állami költségvetés egyensúlyainak létrehozatala, a másik — sor­rendben talán az első -— a korona, a magyar valuta stabilitásának biztositása. Ha vizsgálom a mai helyzetet, el kell ismernem, hogy a szanálási programm mind­két tekintetben elérte célját. Elérte, mert a valuta értéke stabilizálva van és az államház­tartás egyensúlya is helyre van állitva. (Prop­per Sándor: Papiron!) Ebben a tekintetben a számok világosan beszélnek. A költségvetési reformnak az 1924. évi IV. tcikkhez csatolt részletes terve szerint a bevételek és kiadások viszonyának a szanálási időnek első négy fél­évében akként kellett volna alakulnia, hogy az első négy félév súlyos deficittel zárul és csakis az 1925/26. költségvetési év második felé­nek, tehát a szanálási idő utolsó ötödik félévé­nek lett volna szabad 13 millió aranykorona többlettel zárulnia. 250 millió aranykoronát vett fel a nemzet. Milyen célral Fel kell vetnem a kérdést. Az öt félév deficitjének fedezésére. Ezzel szemben az 1924/25. költségvetési évnek 1924 december 31-én lezárult első fele már 2 millió arany­korona többlettel zárult. (Strausz István: Nagy hiba volt!) Az 1924/25. költségvetési évnek má­sodik fele, amelyet a szanálási programm közel 100 millió aranykorona deficittel kontemplált, 93 millió aranykorona többlettel zárult, dacára

Next

/
Thumbnails
Contents