Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-559

À nemzetgyűlés 559. ülése 1926. évi május hó 25-én, kedden. „ iái alap céljait is törvény szabja még, hogy azt a pénzt, aniely a íotaiizaiőr-adóbói a lótenyésztési alap céljaira befolyik, apa- és anyaállatok beszerzésére, szóval a lótenyésztés céljaira kell fordítani. Ugy hallom, hogy az utóbbi időben a lótenyésztési alap is kisiklott f minden ellenőrzés alól, mert a zárszámadásokra utalnak bennünket, amelyeket valamikor unokáink tanulmány ózhatnak majd, mikor azok, akik felelős tényezők lennének a zárszámadásokból kisült adatokért. Isten tudja hol porladoznak már. Ezt a rendszert méltóztassék igen t, minister tir megváltoztatni és méltóztassék az alapot arra a célra felhasználni, amelyre az a törvény értelmében felhasználandó és különösen méltóztassék nekünk, akik hivatott ellenőrzői vagyunk minden kormányzati ténykedésnek, módot és alkalmat adni arra, hogy ennek az alapnak az elszámolásába megfelelően beletekinthessünk. Méltóztassék megengedni, hogy egy pár rövid szóval rámutassak még bizonyos dolgokra, amelyeket mi, gazdák, a mélyen t. kormánytól talán jogosan várhatunk. Az igen t. minister ur figyelmébe ajánlom elsősorban, mint aki hivatott őre és védelmezője az összes magyar agrárérdekeknek, amiről itt többször is volt már szó és amire vonatkozólag az igen t. pénzügyniinäster ur Ígéretet is tett — az ő Ígéretével azonban valahogyan olyan vaklisan állok, (Derültség.) — hogy méltóztassék! a pénzügyminister urat rászorítani megtett Ígéretének« a teljesitésére, nevezetesen arra, hogy az örökösödési illeték terén a legrövidebb idő alatt rendet teremt. (Helyeslés.) Ez nálunk százait teszi tönkre a kisgazdatársadalomnak. (Ugy van! a jobboldala .) ígéretekre várni itt nem lehet és ha a pénzügyminister ur esetleg elfeledkeznék arról, ami tigér vagy ha bürokratái nem volnának hajlsandók helyt állani azért, amit a t. minister ur ígért, a földmivelési minister úrtól várjuk, aki a gazdaság és a falusi nép érdekeinek legfőbb őre, hogy kollégáját felszólítsa arra, hogy adiott Ígéretének most már záros határidőn belül tegyen eleget. Szólanom kell a mezőgazdaság általános érdekei szempontjából arról, hogy aki gyakorlati mezőgazda, az tudhatja, hogy a mezőgazdaságban már ódáiig jutottunk, hogy az egyoldalú szemtermelés a legnagyobb válsággal fenyeget. Eddig ebben a tekintetben nem volt baj, sőt minden gazdának iparkodnia kellett, hogy minél több búzát, búzát és megint búzát termeljen, mert ez volt az a cikkünk, amelynek abszolút biztos piaca volt, amig zseniális bürokraták közbe nem vetették magukat és a kivitelt így vagy amúgy meg nem akadályozták. Azonban mi, gyakorati gazdák, érezzük most máir és látjuk, hogy a piacon kezd már a gabona is elhelyezhetetlen lenni, vagy legalább is nem olyan biztos elhelyezési cakk, mint aminő volt még két esztendővé] ezelőtt. A lisztről már ne is beszéljünk, ez a legnagyobb válsággal küzd. Gabonát esetleg még akceptálnak a külföldi államok, de a kikészített gabona kivitelét csak a legnagyobb nehézségekkel lehet reményeim. Amikor ez a helyzet, amikor mindinkább meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy az egyoldlalu szemtermelés helyett a kereskedelmi növények termelését karoljuk fel és fejlesszük, amely még idebent bizonyos ipari vonatkozásban is fejlődést jellent, mert megfelelő mennyiségű kender- vagy lentermelés kender- és lenipart teremthet, vagy legalább is biztos bázist nyújthat arra, hogy ilyen ipar kifejlődhessék, amikor van azután olyan terményünk, mint a dohány, amely még ma is világkonjunkturának tárgya és hihetetlen mértékben volna az egész külföldön biztosan elhelyezhető, akkor nekünk előbb-utóbb rá kell gondolnunk arra, hogy az egyoldalú sztmternielés mellett ezeknek a kereskedelmi növényeknek termelését minél nagyobb mértékben felkaroljuk. Végtelenül örülök, hogy a mélyen t. minister ur helyesli ezt, — mert ugy látom, hogy osztja az e tekintetben előadott szerény felfogásomat _— azonban ennek a felfogásnak konzekvenciája is van. Ezeket a konzekvenciákat méltóztassék a minister urnák levonni, először is kiverekedni a pénzügyminister úrtól, (Mayer János földmiveiésügyi minister: Én levonom, de a gazdaközönség is vonja le!) hogy a dohányeladás lehet nnáneügy, de a dohláínytermelés földmivelésügy. Méltóztassék, akármilyen fáradságba kerül is, a dohánytermelés ügyét a nnáncminister úrtól átverekedni, mert a dohány termelésének kifejlesztése és annak a gazdasági munkába való beállítása, általában az egész kérdésnek megoldása par excellence földmiveiésügyi feladat, amelyet jóakaratú vagy akármilyen egyoldalú fináncpolitikával megvalósitani nem lehet. Die más konzekvenciája is van ennek. Minél intenzivebben megyünk bele a kereskedelmi növények termelésébe, általában minél nagyobb intenzivitást akarunk belevinni á gazdaságba, — pedig erre feltétlenül szükség van, mert hiszen extenzív gazdaság melllett 10—15 év alatt az ország földjének termőereje kimerül — annál szükségesebb a gépművelésnek minél nagyobb fokú bevezetése. A gépművelés bevezetésének pedig feltétlenül élőifeltétele mindazoknak a hajtóerőknek a lehető legolcsóbb beszerzése, amelyek az országban sajnos nem produkálnátok, sem fel nem találhatók, amelyeket tehát a külföldről kell behozni. Amikor ez. a helyzet, amikor végkonkluziómban odajutok, ahova jutni kívánok, hogy mi dolgozunk a legdrágább benzinnel, a mi népünk világit és hajtja a gépét a legdrágább petróleummal, nem azért, mert a benzin, a petróleum drága, mert olcsóbban beszerezni nem lehet, hanem azért, mert a pénzügyi kormányzat jónak látja olyan mértékű fog'yasztási adókkal megterhelni ezeket a cikkeket, hogy a terheket nem bírják el, 'különösen mint mezőgazdasági hajtóerő,... megint a minister úrra hárul a kötelesség, hogy helyettünk a kollegájánál kiverekedje ennek az abszurd, fentarthatatlan, ostoba és minden tekintetben elitélendő adóztatásnak megszüntetését. Szólanom kell még a szőlőgazdaságról, de csak egészen röviden, mert ezt már t. barátom, Förster képviselőtársam kimerítette. Nem tehetek róla, én előttem ezek a kérdések egyszerű, gyakorlati gazdaésszel nézve sohasem olyan komplikáltak, mint amilyeneknek a bürokraták látják. Én legalább ugy gondolom, hogyha találkozom az utcán egy koldussal, aki azt mondja, uram fázom, ha ^ van egy rossz kabátom, odaadom neki és már segítettem a baján; ha találkozom egy másikkal, aki azt mondja, uram, éhezem, lia van egy darab kenyerem, amelyet nélkülözhetek, odaadom neki és segítettem a baján. Amikor egy nemzet gazdaságában olyan helyzetek fordulnak elő, mint aminő ma a szőlőgazdaságnak a helyzete, amikor az jellemzi az állapotot, hogy három deci sör négy és félezer korona, ellenben a legprimitívebb 12—13 maiigános bor literje 3000—3500 korona, ehhez nem kell kommentár, hogy a helyzetnek képe az első percben kitűnjék.