Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-559

102 A neynzetgyülés 559. ülése 1926. évi május hó 25-én, kedden. ugy tudom, ugy érzem és aki ezekkel a kjérdá­sekkel foglalkozik, megállapíthatja, hogy a földadó további emelése teljesen lehetetlen. Ha tehát az egyenesadók emelése lehetetlen, akkor minden egyéb adótétel leszállításánál is a leg­nagyobb gonddal kell eljárni, mert egyes adó­tételek leszállítása nagyon könnyen eredmé­nyezhet zavart az államháztartásban, amely nemcsak az államháztartás kára, hanem ^ az egész nemzetre is kihat. A magam részéről tehát a legnagyobb mértékben ajánlatosnak tartom, hogy minden adóleszáll'itásnál yegrye fontolóra a kormány, hogy milyen lépéseket tesz. A szubvenciós politikát, amely a liberális érában azért létesült, hogy bizonyos nagy vál­lalkozások, gyárak és nagyiparosok boldogul­hassanak, a magam részéről elhibázottnak tar­tom és pedig azért, mert az államnak sok mil­liója, amelyet a szubvenciós politika fentartá­sával ilyen vállalkozások részére kiutalt, a földmivelés érdekeit abszolút nem szolgálta. A szubvenciós politikát én általában elitélem, mert egészséges gazdasági életben ilyen man­kóra szükség nincs, de ha kivételesen vala­mely termelési ág megsegítésére a szubvenciós politikához kell fordulni, akkor mindenesetre első helyen tartom kielégitendőknek a földmi­vel ési érdekeket Mezőgazdasági termesztvényeink értékesí­tése tekintetében nálunk abszolút rendszerte­lenség van. Ennek tudom be azt, hogy az augusztusi 2—300 ezer koronás búza december­ben és januárban 6—700 ezer koronás búzává alakul át: ennek tudom be azt, hogy a 3—4 ezer koronás kecskeméti barack Budapesten 12—14 ezer koronás barackká alakul át. Az értékesí­tés megszervezése elsőrangú nemzetgazdasági érdek. Az értékesítés egyetemes érdekünk, mert ha gondoskodni tudunk arról, hogv a 2—300 ezer koronás búza decemberben ne legyen 600 ezer korona, akkor egyszersmind gondoskod­tunk arról is, hogy az elsőrangúan kenyér­termő Magyarországban ne kelljen a kenyér árát úgyszólván minden hónapban emelni. Hi­szen csak az elmúlt pár hétre utalok vissza,, amikor Budapesten a kenyér árát emelték, mert minden faktor kimutatta, hogy ez elke­rülhetetlen és most alig múlt el négy hét alz emelés óta, már is újra tárgyalnak, ankóteznek afelett, hogy a kenyér árát emeljék. Szerintem szégyene ennek az országnak, melynek kenvér 1­magvakban több millió métermázsa kivitele van, hogy olyan magas kenyérárak vannak, amelyekkel a külföldön nem találkozunk. Én ezekben a kérdésekben a szervezés hiányát látom. Amíg a szociáldemokrata párt által megszervezett mintegy 70—80 ezer ipari munkás, nem egyszer épen a párt által terro­risztikus akciókra is beállítva, a maga érde­keit és kivánalmait úgyszólván erőszakkal ké­pes végrehajtani, addig ezekkel szemben áll a másfoglatkozásuaknak és a szervezetlen pol­gárságnak túlnyomóan nagyobb tömege min­den önkénynek teljesen kiszolgáltatva, amely a másik oldalról erőszakos módon lén fel. Eb-í ben a kérdésben én roppant fontos és elkerül­hetetlen szerepet kívánnék a kormánynak adni, amely abból áll, hogy ezt az abszolút derék, fajmagyar népünket megmentse, megvédje a megtévesztő eszméktől és olyan szervezetbe tö­mörítse, vagy nedig segitse egy ilyen szerve­zet létrehozásában, amely megvédelmezi a mezőgazdasági munkásságot is a kapitalizmus kiha sználásától. Ebben B. kérdésben, nagy különbséget kell tenni, amelyet az igen t. szociáldemokrata párt a maga részéről nem tesz meg. Ök is a mező­gazdasági munkásság megszervezésére törek­szenek,' de sajátságos módon a keresztény nem­zeti alapon álló kormányzat ellen igyekeznek megszervezni, A munkásságnak ez a szerve­zése nem a kapitalizmus ellen történik, ez csak jelszó, mert minden egyes esetben a keresz­tény nemzeti alapon álló kormány és pártja ellen szervezik, már pedig ebben a kérdésben kétségtelenül azoknak van igazuk, akik nem­zeti érdekek szempontjából követelik a mun­kásság, szervezését. Itt hivatkozom Musso­linire, aki igen jó példát adott az államoknak ilyen kérdésekbe való beavatkozására. Ez első hallásra kissé különösnek tetszik, azonban Mussolini élő példát adott, amikor megalakí­totta a szakszervezeti ministeriumot. Ebben a ministeriumban nem tesznek különbséget mun­kás és munkás, ipari, mezőgazdasági vagy szel­lemi munkás között. Az olasz kormány a mun­káskérdést megoldotta akképen, hogy egyrészt igen nagyméretű közmunkákat tűzött ki; Ró­mában egész városrészeket, Milanóban egész városnegyedeket építtetett, azokat pedig, aki­ket ilyen módon munkával ellátni nem tudtak, egyszerűen bevették a fasiszta hadseregbe. Ü3 7 en módon Olaszországban úgyszólván nincs munkanélküliség. Ezekről az emberekről az olasz kormány nemzeti szempontból gondosko­dott. Ez olyan példaadás, amelyet feltétlenül követnünk kell, amikor a mezőgazdasági mun­kásság megszervezésére nézve mindenféle agi­tációra megvan a törekvés, amikor arról van szó, hogy a szociáldemokrata munkásság a mezőgazdasági munkásságot a maga részére kívánja megszervezni. Én a sztrájknak nem vagyok ellensége. A sztrájkot elismerem, mint olyan esz'közt, amellyel a munkás a maga gazdasági érdekeit védelmezi, á hangsúlyt azonban itt a kapita­lizmusra kell tenni. Valahányszor arról van szó, hogy a munkásérdekek a kapitalistákkal együtt képviseltetnek, mindannyiszor hamisí­tást látok ebben a kérdésben, mert ils^en eset­ben a! munkásság érdeke hátsó sorba szorul és előtérbe a kapitalizmus érdeke jön, amely megfelelő módon gondoskodik arról, hogy eze­ket az embereket agitátoraival félrevezesse. Hiszen a kapitalizmus és a munkásság érdieké egymással homlokegyenest szembenáll és aki a munkássás: érdekeit képviseli, az nem árul­hat egy gyékényen a 'kapitalizmussal. Azok a követelmények, amelyek minden egészséges országban felállíthatok abból a szempontból, ho'gy az állam minden becsületes polgára, minden tisztességes munkása meg­találja a maga megélhetésélt, ezek a követelmé­nyek, minden keresztény nemzeti alapon álló pártnak is á követelményei. Ezt a kérdést a magyarországi szociáldemokrata párt a maga részére nem sajátíthatja ki, mert mi vala­mennyien azt akarjuk, hogy ebben az ország­ban lehetőleg jólétnek örvendjen mindenki, csak a megoldásnak és az eszközöknek mód­jára nézve van közöttünk különbség. Ha a szo­ciáldemokrata párt ezeket a szakszervezetedet, amelyeknek bevallottan az lenne a céljuk, hogy a munkássáig gazdasági érdekeit védjlék és ki­vívják, felhasználja a maga politikai hatalmá­nak előmozdítására, akkor én itt is niesrállapi­tok egy hamisitást. A sztrájk t. i. abban az esetben indokolt és jogosult, ha a munkás sa­ját megélhetése céljából "kénytelen a kapita­lista ellen fordlulni. de az említett esetekben egyiV esetben sem történik ez. ' Nálunk a sztrájkokat valósággal megren-

Next

/
Thumbnails
Contents