Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-547

SO A nemzetgyűlés 547. ülése 1926. hogy a tolató mozdony meglökött egy vagy több vagont, azok leszaladtak és az arra haladó gyanútlan munkásokat vagy asszonyokat elütötték. Sem aluljáró, sem felüljáró nincs ; kikerülni sem lehet a sineket, mert csak ott lehet keresztülmenni. Nem tudom, kinek volna kötelessége az aluljárót megépittetni, mert hiszen inkább aluljáró épitése volna kívánatos, hogy az asszonyoknak a batyukkal stb. ne kelljen a lépcsőket járniok. Akár a bányatársulatnak, akár az államvasutnak volna ez kötelessége, kivánatos volna, ha megcsinálnák. Azt hiszem, megcsinálhatná ezt az a bánya, amely milliárdos befektetéseket eszközölt a szénfelpénzekből, amely hatalmas igazgatósági épületet és munkásházakat épittetett, amelyek ma már mind ki vaunak fizetve, ugy hogy jóformán egy krajcárjába sem kerültek a bányatársulatnak, mert hiszen a szegény fogyasztók fizették meg ezeket a szén-felárakban. Nem tudom megérteni, hogyan tűrheti az Államvasutak igazgatósága, vagy a vasúti és hajózási főfelügyelőség ezeket a botrányos állapotokat, hogy egyszer egy öreg nyugdíjast, másszor egy második, azután egy harmadik embert gázol el a vonat. Csak arra vagyok kíváncsi, hány embernek kell még ott meghalnia, mig végre elszánja magát valaki a ministeriumban, vagy a vasúti és hajózási főfelügyelőségen és kiszáll a helyszinére megnézni, nem lehetne-e ezeken az állapotokon segíteni. (Lendvai István : Majd ha egy szénbárót gázol el a vonat!) Ha egy bányaigazgatót gázolnának el, akkor valószínűnek tartom, hogy gyorsabban történnék intézkedés. Nem kívánom ugyan, hogy ezen az áron történjék intézkedés, mert hiszem és remélem, hogy ha már beadványomra szokás szerint — általában nem szoktunk a beadványokra választ kapni — nem is válaszollak, — már körülbelül két éve bent van a kereskedelemügyi ministeriumban — ennek a fel- , szólalásomnak talán mégis lesz annyi eredménye, hogy megnézik azt a lehetetlen állapotot, hogy ott egy széles területen, ahol körülbelül 8—10 sínpár van, kell keresztülhaladniuk az embereknek. Télen hat órakor kezdődik az üzem, a munkások tehát hajnali öt órakor mennek át a síneken, másik részük pedig este 10 órakor fejezi be munkáját, tehát 11 óra van, mire ott keresztülhalad. Nincs ott világítás, nem lehet látni, nem jön-e feléjük egy robogó vonat. Nem is igen hallja az a munkás, vagy mire meghallja, addigra már késő is, mert fáradt tagjaival nem nagyon tud szaladgálni a vágányokon keresztül. Nagyon könnyen megtörténhetik, hogy a közel jövőben még egész csomó ilyen baleset fog ott történni. Pár hónappal ezelőtt történt azon a helyen egy halálos baleset s azt hiszem, ott a vágányok között már négy-öt ilyen szerencsétlenség történt. Újból felhivom a kormány figyelmét arra, méltóztassék ezen a tűrhetetlen állapoton segíteni. Ugyancsak volna még egy kis, úgyszólván lényegtelen kérelmem és ez a következő : Csév községének, mely választókerületemhez tartozik, régi kivánsága, hogy vasúti megállóhelyet kapjon. Van ott ugyan egy bakterház, de a választások ideje alatt a kormánypárti jelölt megígérte a várótermet is. Megcsinálták azt, hogy beszereztek egy táblát és ráírták, hogy Leányvár—Csév, ezt kiakasztották és másnap meg is állt ott a vonat. A kormánypárti jelölt borzasztóan örült ennek a dolognak és abban a hiszemben volt, hogy neki nagyon jó összekötetései vannak, mert hiszen keresztül tudta vinni, hogy 24 óra alatt vasúti megállóhelyet létesítettek s így azt gondolta, hogy meg fogják őt választani. A bányaigazgatóság, hogy a dolognak nagyobb látszatot adjon, két vágón lest vitetett oda és azt ki is szórták. évi május hó 8-án, szombaton. Mindez azonban nem tudta megmenteni ä kormánypárti jelöltet, mert megbukott és most Csév községben hiába várják a beígért várór termet, még sem építik meg. Az odavaló lakosok, akik körülbelül egy jó félórai gyalogutat tesznek meg, mig odaérnek, kénytelenek télen hóban vagy nyáron esőben kint állani, mert csak természetes, hogy az a szegény bakter — akinek az egész háza alig egy négy méter hosszú és négy méter széles szobából áll, ahol még egyéb hivatalos teendőit is elvégzi, — nem engedheti meg, hogy az emberek oda bemenjenek. Hébe-hóba ugyan megengedi a községi bírónak, jegyzőnek vagy plébánosnak, hogy bemehessen a szobába, de a szegényebb ember, aki nem ilyen magas rangot tölt be a községben, az nem mehet oda be és kint kell állania. Különben is nem férnének oda be az emberek, mert — beszéljünk őszintén, talán tréfásan is volt eddig beállítva a dolog, — néha van 100—150 utas is s ezeket még ha jó szive is van a bakternek, ugy sem tudná szobájában elhelyezni. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Arra kérem tehát a minister urat, hogy ne méltóztassék csak a kormánypárti jelöltnek megadni a vasúti megállóhelyet. (Erdélyi Aladár : A jelöltnek nem, csak a képviselőnek!) Éppen azért nem szabad előre semmit csinálni. Megadták az állomást és a falu ennek ellenére másra szavazott. Tanuljanak ebből, hogy a jövőben csak utólagosan szabad valamit megadni. Arra kérem a minister urat, hogy necsak a kormánypárti képviselők befolyásának engedjen, hanem tegye megfontolás tárgyává, ha ellenzéki képviselő terjeszt elő közérdekű és indokolt kérelmet; vegye figyelembe a község érdekeit annál is inkább, mert ez abszolúte nem jelent nagy költséget. Nem is kérik ezek az emberek azt, hogy kőből való szilárd épület legyen, hanem legalább fából építsenek várótermet, ahhoz a bakterházhoz, hogy legalább télen hóviharban, vagy ha esik az eső, a munkások meg legyenek kiméivé az idő viszontagságaitól. Méltóztassék meggondolni azt is, hogy sok bányamunkás, de sok más ember is megfordul ottan, aki például Budapestre jön dolgozni és a hajnali vonattal kénytelen bejönni Pestre. Ha pedig reggel kint megázik az állomáson, akkor egész nap átázott, nedves ruhában kell dolgoznia. Épen ugy, aki a bányába megy, nedves ruhában átfázva megy oda s ig y azután nem képes reggel hat órától délután kettőig ilyen állapotban dolgozni. Az állam ezzel a kórházi költségeket is megtakaríthatná, mert hiszen az emberek nagy száma ott hűl meg, tüdőgyulladást vagy egyéb más bajt kap. (Erdélyi Aladár: Egy megállót nem szabad ilyen hosszan indokolni !) De ha ez sem használ. Ugy gondolom, hogy ha talán az én indokolásom hosszabb is, a minister ur intézkedése annál gyoriabb lesz és ebben a reményben terjesztem elő ezt a kérelmet. Elnök : Még egy perc áll rendelkezésére a képviselő urnák, kérem méltóztassék beszédét rövidesen befejezni. Peyer Károly : Ismételten bátorkodom a minister ur figyelmét felhívni arra a kérdésre, amely a nemzetgyűlést és a közvéleményt napok óta foglalkoztatja s ez a tarifa-kérdés. Sajnos most már nem áll elegendő idő rendelkezésemre s csak arra kérem a minister urat, hogy a szén tarifájával kapcsolatban méltóztassék összehasonlítást eszközölni arra vonatkozólag, hogy Jugoszláviában 100—200 kilométerre mennyi a szénszállítás tarifája, épen így Lengyelországban, Csehszlovákiában s általában a minket környező államokban. Méltóztassék azt is figyelembe venni, hogy a minket környező államok métermázsánként 11.000