Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

40 A nemzetgyűlés 546. ülése 1926. évi május hó 7-én, pénteken. a hazai bányák között nagy a verseny és mind­egyik igyekszik lehetőleg nagy mennyiséget eladni. Átlagosan körülbelül napi 2.000 vagon a termelés, amely ezidőszerint körülbelül 1.400 vagonra csök­kent, de minden báaya arra törekszik, hogy minél többet termeljen, Ezenkivül arra törekszem, hogy az állami hivatalokban hazai szenet használjanak. Külön­böző ujabb szerkezetek felhasználásával a fűtés­nél is igyekszünk hasznát venni a hazai gyön­gébb szénnek. Állami vasgyáraink külföldi szén­nel most már egyáltalában nem dolgoznak, az államvasutaknál pedig a külföldi szénszükséglet igen lényegesen redukáltatott és a jövőben további redukció lesz lehetséges azáltal, hogy a pécsi bá nyákban egy uj mosási rendszer által a szén kalóriáját emelni tudjuk, ugy hogy a pécsi bánya szenéből nagyobb mennyiséget tudunk felhasználni a gyorsvonatok szükségleteire. Ettől eltekintve természetesen kötelességünk volt, hogy a salgótarjáni nehéz helyzetbe került munkásságnak pillanatnyilag is segitségére le­gyünk. A kereskedelmi tárca részéről két és fél milliárd koronát tudtam még e hó folyamán a megyének rendelkezésére adni, hogy a Salgótar­ján—szeredi ut kiepitését, amely már régebben megkezdődött, de azután megakadt, a megye foly­tathassa. Azt hiszem, hogy ez a két és fél milliárd­mindenesetre elegendő arra, hogy az utépités meg­felelő mederbe tereitessék. Azt hiszem, hogy ezzel, ha hozzáveszem ehhez azt az összeget, amelyet a népjóléti minister ur az ő tárcája keretén belül házépítési _ kölcsönök formájában rendelkezésre tud bocsájtani, legalább egyenlőre sikerült a nehézségeket áthidalni. Ami egy másik iparunkban, a sárvári mű­selyem-gyárban előállott nehézségeket illeti, ame­lyekről itt ismételten szó volt, kijelentem, hogy ott a nehézségek főleg abból állottak elő, hogy a muselyemgyártás terén általában egy erős tul­produkció van Európában és az uj műselyemgyá­rak mind igen modernül lévén berendezve, a versenyt a régiekkel szemben határozottan nagy előnnyel tudják felvenni. A legutóbbi időben a mű­selyem ára 20—21 svájci frankról leesett 8 frankra. Egészen természetes, hogy amikor egy ipari szakmában a készgyártmányok árában ilyen rohamos esés áll be, annak hatását minden ipari vállalatnak meg kell éreznie abban a szakmában, de különösen meg kell éreznie annak a vállalat­nak, amely aránylag régebben állván fenn, nem egészen modern berendezéssel dolgozik. A kérdés megoldása itt tulajdonképen tőkekérdés, hiszen ha meglesz a lehetősége annak, hogy ez a gyár is megfelelő modern berendezéssel dolgozzék, akkor ismét fel tudja venni a versenyt a kül­földi gyárakkal. Remélem, hogy ennek a kérdésnek megoldása lehetővé is válik, mindenesetre azon­ban mindazoknak, akik e kérdésben érdekeltek, össze kell fogniok, hogy ez a nehéz kérdés, ez a tőkekérdés megoldassák, de ennek megoldásával a többi nehézségek, azt hiszem, könnyen el fog­nak simulni. Ami azt a felmerült kérdést illeti, hogy a csepeli kikötő ügye a kereskedelmi tárcához tar­tozzék, erre azt mondhatom, hogy ebben a kikö­tőben ez idő szerint még építkezés van folyamat­ban. Ez szorosan véve nem olyan építkezés, amely a kereskedelmi tárcával volna kapcsolatos s ez a magyarázata annak, hogy egy külön kormány­biztosság foglalkozik az építés kérdésével, amely közvetlenül a ministerelnökséghez van csatolva, Mihelyt azonban az épitési munkálatok — körül­belül egy esztendő múlva — be lesznek fejezve, akkor azt hiszem, az egyedüli célszerű megoldás az lesz, hogy a budapesti kikötő ügyei áttétesse­nek a kereskedelmi tárcához, mert hiszen ez a kikötő kereskedelempolitikai szempontból olyan nagyjelentőségű, hogy mindenesetre arra kell igyekeznem, hogy ez a kereskedelemügyi tárcá­hoz tartozzék. Ami az erőcentrálé ügyét és ezzel kapcsola­tosan vasutak villamosítását illeti, erre vonatko­zólag gyakran merültek fel különböző tervek, Nem szabad azonban figyelmen kivül hagyni, hogy itt egyrészt lényeges befektetésekről van szó, másrészt pedig, hogy a villamositást csak olyan vonalak tűrik meg, amelyeken igen erős forgalom van. Aránylag kisebb forgalmú vonalak sehol sem birják el a villamositást. Az állam­vasutak számításai szerint nálunk csak a Buda­pest-bécsi vonal forgalma elég erős arra, hogy azon a villamosítás már most is bármikor ke­resztülvihető legyen. De a számitások szerint magának ennek az egy vonalnak villamosítása körülbelül két és fél millió fontot, tehát körülbelül 60 millió aranykoronát igényelne. Természetes, hogy egy olyan ország, amely olyan szituációban van, mint Magyarország, még hosszabb ideig kell, hogy várja, amíg ennek a kérdésnek megfelelő megoldása lehetővé válik. A mostani helyzetben csak egy megoldás van: a külföldi kölcsönnel való megoldás, de még ekkor is csak abban az esetben lehet erről szó, ha annak a külföldi kölcsönnek kamatozása aránylag nem nagy, mert nem való­szinü, hogy ennek a vonalnak villamosítása 9—10%-os kölcsönnel megvalósítható lenne. Ezt csak egy ennél csekélyebb kamatozású kölcsönnel lehetne megvalósítani. Ezzel kapcsolatosan a vita folyamán szóba került a budapest—esztergomi vonal villamosítá­sának kérdése. Ez a vonal tényleg egyike a leg­jobb vonalaknak, de azért van ezen a vonalon nagy forgalom, mert a szénszállítás aránylag nagy. Ha már most ezt a vonalat villamosita­nók, ugy, hogy épen az azon a vonalon fekvő szénbányák helyére emelnénk egy erőcentrálét, akkor természetesen a széntranszportok jórésze elmaradna és ennek következtében már nem lenne rentábilis ennek a vonalnak villamosítása Ennél a kérdésnél tehát nagyon sok megvitatandó rész­let van és mindenesetre csak akkor foghatunk hozzá, ha tényleg olcsó tőkével tudjuk azt meg­oldani. Szóba került még a dunai vizierők kihaszná­lásának kérdése is. A Dunának aránylag csekély az esése, ennekfolytán a Dunán a vizierő nagyon kevéssé használható ki. Tényleg volt egy terv arra, hogy a Duna felső részén egy svájci cso­port egy kanális vágásával nagyobb esést idézzen elő, de ez a terv is aránylag annyira költséges, hogy ez arra a célra, hogy a Magyaróvártól Győrig levő közbenső részt villamosszükséglettel lássa el, megfelelő megoldás nem lenne. Ez a terv, amelyet körülbelül 3 esztendővel ezelőtt meglehetősen részletesen tárgyaltak, időközben abban is maradt. Ami a Statisztikai Hivatallal kapcsolatosan felmerült azt a kérdést illeti, hogy Magyarország­nak nincs hivatalos munkanélküliségi statiszti­kája, a dolog ugy áll, hogy erről a tavalyi költ­ségvetési vitában, amely decemberben folyt le, szintén szó volt és én akkor megígértem azt, hogy ezen a helyzeten változtatni fogunk. Azt mondottam, hogy a Statisztikai Hivatalnál mi elsősorban arra törekedtünk, hogy a gazdasági statisztikát minél tökéletesebbé tegyük, de mi­helyt ezzel megvagyunk, áttérünk a szociális statisztikára. Ha figyelemmel méltóztatnak ol­vasni a költségvetés indokolását, azt méltóztatik látni, hogy az indokolásban már benne is van az, hogy ebben az 1926/27-es esztendőben a Statisz­tikai Hivatal ezeket a munkálatokat megkezdi, ugy hogy ennek a kívánságnak a teljesítése,

Next

/
Thumbnails
Contents