Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

 nemzetgyűlés 555. ülése 1926. évi május hó 19-én, szerdán. 413 A gyermekvédelem a népjóléti ministerinmokhoz tartozik, de ha a gyermek már 12 éves lesz és tanoncnak megy, — igen helyesen mondotta Alföldy képviselő ur — akkor már nem tartozik a népjóléti ministerhez, hanem a kereskedelemügyi ministerhez. Ha azonban azt nézzük, hogy a kereskedelemügyi ministerium tulaj donképen mit tett a tanonckérdésben, azt látjuk, hogy semmit sem. Abszolúte semmi sem történt, nem törődnek azzal sem, mennyi ideig dolgozik az a fiu, senkisem törődik azzal, hogy éjjel-nappal dolgoztatják a gyermekeket, pedig az erre való felügyelet a kereskedelemügyi ministeriumhoz tartozik. Ha mi itt felszólalunk és szociálpolitikai törvényeket kivánunk, akkor előáll a kereskedelemügyi minister ur, akinek ezer más dolga van és azt mondja, hogy ez már le van tárgyalva, t. i. a genfi konvenciókat egyszerűen mind elvetették, mindenféle szociálpolitikával nagyon röviden végeztek. Ugyanez áll a többi ministeriumokra is. Néhány adatot akarok felemlíteni. Sok szó esett ebben a vitában a gyermekvédelemről és egyéb dolgokról is. Valahányszor panasszal jöttünk, mindig az volt a sztereotip válasz: az államnak nincs pénze, nem tud a szociálpolitikára többet áldozni, nem tud többet tenni a gyermekvédelem dolgában. Bátor leszek néhány sort idézni Ernszt Sándor igen t. képviselőtársam beszédéből. Ezt mondja Ernszt Sándor képviselő ur (Halljuk! Halljuk! a középen. — Olvassa): »Az állam kötelessége, hogy mindig a gyöngébbet támogassa és az állam köteles folyton nevelni és irányitani. Az államtól többet nem kivánhatunk. Az állam spóroljon mindenben, mert az államnak még most is rendkivül sok módja van a spórolásra. Rá lehet mutatni a terrénumokra, ahol ezidőszerint még rendkivül sokat lehetne spórolni. De ehhez komolyság, erő és bátorság kell.« Mi is ezen az oldalon azt mondjuk: vannak területek, ahol még lehet spórolni. Csak a belügyi és egyéb tárcákra kell rámutatni; igen sok tétel van ott, amelyek fölöslegesek és amelyeket fel lehetne használni népjóléti célokra. Egy másik képviselő ur is mondott hasonló beszédet; ebből is bátor leszek néhány sort idézni. Haller igen t. képviselő ur ezt mondotta — és ezt különösen ajánlom az urak figyelmébe (olvassa): »Én tehát a munkásság szociális igényei kielégítésének r hive vagyok és pedig 100%-ig. Ami a munkásság szociális bérköveteléseit, munkaidőköveteléseit, egészségügyi követeléseit, kulturális követeléseit, szabadságjogait, szervezkedési szabadságát, egyszóval mindazt illeti, ami az emberi méltóság kivívásához, a munkásjólét megalapozásához szükséges, ebben a tekintetben én is azt hiszem, nyugodtan kimondhatom, hogy 100 százalékig ott vagyok.« Mi nem is kivánunk többet, csak azt, hogy méltóztassanak képviselőtársaiknak programm.iát betartani. Mi nem mondtuk sohasem, hogy legyenek önök is szociáldemokraták, nem is kivánjuk, de tessék elfogadni a mi programmunknak azt a részét, amelyről Haller képviselő ur beszélt. Mi nem kivánunk egyebet, mint hogy tessék gyermekvédelemmel, egészségügyi dolgokkal foglalkozni, mert az egészségügy terén borzalmas dolgokat lehet tapasztalni. Én eljárok néha a beteg munkásokhoz és látom, hogy például a Rókus-kórházban milyen borzalmas állapotok vannak. 30 beteg van egy szobában összezsúfolva, egészen közel fekszenek egymáshoz a súlyos és kevésbé súlyos betegek. Ezen a téren is igen sok tennivaló volna. A szociális kérdések összefüggnek egymással, nem lehet tehát ezek közül egyet kiragadni és csupán azt megjavitani, mert ezzel a dolog nincsen elintézve. Ha a gyermekeken komolyan segiteni akarunk, akkor foglalkoznunk kell a szülőkkel is. A gyermekeken nem segithetünk akkor, ha a szülőknek nincs kenyerük. Méltóztassanak megengedni, hogy elmondjak egy esetet, amelyet átéltem és amelytől nem igen tudok szabadulni. (Láng János: De nem csak kenyérrel él az ember!) De ha kenyere nincs, akkor annál kevésbé van hus az asztalán. Nem régen meglátogattam egy beteg munkást. Egy kis szobában feküdt, utolsó óráit élte, tüdőbajos volt. A földön három gyermek volt, akik közül a legidősebb 9 éves, a másik 7 éves. a harmadik pedig 3 éves. A legkisebbtől megkérdeztem, hogy hol van a mamád, amire azt felelte, hogy »elment dolgozni és mi már nagyon várjuk, mert éhesek vagyunk«. Ezek a gyermekek ott szívták magukba a biztos halált, a tuberkulózis bacillusát és még sem törődött velük senki sem. Általánosságban ilyen a helyzet. Az egyik munkás ebben, a másik abban a bajban szenved. Ezeken a dolgokon alaposan segiteni kell és mi már meg is mondottuk többször, hogy miképen lehet segiteni. Tessék egyszer komolyan r foglalkozni szociálpolitikával. A lakáskérdést nem lehet ugy megoldani, amint azt igen t. előadó ur mondotta, hogy a népjóléti minister ur 8000 lakást építtetett 5 év alatt. Hiszen Budapesten 6—8000 lakást kellene évenként épiteni, mit jelent tehát az, ha 5 év alatt 8000 lakást építettek? Másik fontos kérdés, amellyel foglalkoznom kell, a munkanélküliség esetére való biztosítás kérdése. A legjégetőbb állami és társadalmi probléma a munkanélküliség. Ezt minálunk nem veszik olyan komolyan, mint más országokban, pl. a konzervatív kormányzás alatt lévő Angliában. Nálunk nem gondolnak arra, hogy a munkanélküliség kérdése egyúttal a legfontosabb állami és társadalmi kérdés, a legfontosabb és a legveszélyesebb az államra nézve. Ha elismerjük azt, hogy minden embernek joga van az élethez, akkor azt is el kell isníernünk, hogy a lehetőséget meg kell adni minden embernek arra, hogy megélhessen. Amely társadalomban 100.000-ével vannak olyanok, akik dolgozni akarnak, de nem tudnak, mert nincs munkaalkalom, az a társadalom beteg. Mit tesznek a konzervatív országoki Mivel látják, hogy ez nagy baj, amelyen seeiteni kell és mivel nem találnak más módot, tehát segélyezik a munkanélkülieket ha önhibájukon kivül lettek munkanélküliekké. Mi is ezt mondjuk, mi is azt akarjuk, hogy tessék az önhibájukon kivül munka nélkül maradt munkásokat segélyezni. A népjóléti minister ur ennek meg akart felelni és pedig olymódon, hogy az érdekeltségekkel tárgyalásokat folytatott. Én nem vettem részt a tárgyalásokon, csak olvastam az újságból, hogy a munkaadók, akik e tárgyalásokon résztvettek, ezt ellenezték. Ez jellemzi legjobban azt a szűk látókört, amellyel a magyar munkaadók bírnak. Mi lesz ennek a következménye! El lehet azt képzelni, hogy^ a társadalom belenyugodhatik abba, hogy százezrével pusztuljanak el az emberek? Ez nem vezethet jóra. A munkaadók azt mondották, hogy nekik nem kell semmiféle munkanélküli-