Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

412 À nemzetgyűlés 555. ülése 1926. évi május hó 19-én, szerdán. legszigorúbb ellenőrzését és lehetőleg szűk határok közé való szoritását, minthogy ezek révén csak az adóalanyok gyengittetnek feleslegesen és az adófizető polgárok milliárdjai kallódnak el számos esetben kétes egyének kezén s úgynevezett ügynöki proviziók eímén stb. anélkül, hogy a nemzet jövőjére nézve oly fontos gyermekvédelem ügye lényegesen előbbre vitetnék; 3. határozza el az egész gyermekvédelem komplexumának egy kataszterbe való összefoglalásával kapcsolatban a népjóléti tárca gyermekvédelmi ügyosztályának egy »általános gyermekvédelmi központtá« való kiépítését mely célból ide volnának összevonandók a különböző egyéb tárcáknál található azon ügycsoportok, amelyek a gyermekvédelemmel szervesen összefüggnek, mely müvelettel kapcsolatban sok felesleges személyi és dologi kiadás volna megtakarítható; 4. bizositsa egyik jelenleg legnagyobb gyermekvédelmi intézményünknek, a mintegy sziáz védőintézetet, két anyaotthont és tíz tejkonyhát fenntartó Országos Stefánia Szövetségnek a kért évi 12, valamint továbbfejlesztéséhez okvetlenül szükséges 8 milliárd koronányi összeget annál is inkább, mert az intézmény mindezideig mindenkor a legtakarékosabb gazdálkodásról és valóban eredménydus működésről tett tanúbizonyságot. Végül részesítse fokozott támogatásban az Országos Gyermekvédő Ligát, amelyre — a külföldi gyermeküdültetés megszűnésével, — rendkivül nagy anyagi megterheléssel Járó uj feladatok várnak; 5. alkossa meg mielőbb — az általános embervédelem alapját képező anya- és csecsemővédelem biztosítása céljából — az anyavédelmi törvényt és létesítsen ezzel kapcsolatban külföldi mintára megfelelő számban arnya-otthonokat.« Tisztelt Nemzetgyűlés! A tárca sovány dotálásának egyik felette káros következménye többek között az, hogy a táirca hatáskörébe tartozó állami egészségügyi intézménynek, nevezetesen az állami kórházak, illetve ideg- és elmegyógyintézetek nem képesek feladatuknak kellőképen megfelelni, továbbfejlődni meg éppen képtelenek, hisz állandóan a legnagyobb gazdasági bajokkal küzdenek s emellett annyira túlzsúfoltak, hogy pl. a lipótmezei elmegyógyintézetben a betegeket már a folyosón kell elhelyezni és az ápolási napok száma itt 1925-ben már meghaladta a 375.000-et. Emellett az orvosok, illetve az egészségügyi személyzet sziáma bennük aránylag oly kevés, hogy ily módon nivós munkát, de még valamennyire rendes betegkezelést is folytatni abszolúte lehetetlen. Az orvosok létszámára nézve néhány összehasonlitó adatot közlök, melyek világosan mutatják azt, hogy az állami intézményekben — a nem államiakhoz képest. — minő csekély az orvosok száma. Elszomorító és szégyenletes adatok ezek t. Nemzetgyűlés, melyek egyenesen tarthatatlan helyzetet teremtettek már eddig is és ki tudja, még hova fogják süllyeszteni az ez előtt mintaszerűen vezetett intézményeink nívóját. Hogy csak néhány példát mondjak, míg a csaknem 1100 ágyas gyulai állami kórházra mindössze 16 orvos esik, addig pl. a győri városi 400 ágyas közkórházra 14, a nyíregyházai vármegyei 288 ágyas közk őrházra 14, a székesfehérvári 293 ágyas közkórházra pedig 15 orvos esik, tehát csaknem annyi, mint az 11000 ágyas gyulai állami kórházra, ami 2—300%-os többletnek felel meg. A székesfővárosi kórházakkal szemben is legalább 100%-os eltolódást látunk az utóbbiak javára. Ha pedig külföldi analog gyógyintézetekkel teszünk összehasoniitást, akkor találni még nagyobb aránytalanságokat tapaszltalhatuínk. Amig pl. a budapest-angy alföldi 400 ágyas állami ideg- és elmegyógyintézetre mindössze négy orvos és 42, jobbára tanulatlan, úgynevezett havibéres ápoló esik, addig az ugyancsak 400 ágyas, mintaszerűen vezetett zürichi ideges elmegyógyintézetre 14 orvos és 119 kitűnően képzett ápoló esik. A lipótmezei állam idieg- és elmegyógyintézetre nézve pedig egyszerűen szégyenletesek az adatok, amennyiben itt erre az ilOO ágyas s emellett rengeteg ambuláns beteget magába foglaló s 375.000-néli több évi ápolási napot feltüntető kórházra mindössze 8 orvos és 146 szintén jórészben féligképzett ápoló esik, ami mellett valóban lehet elén még csak kielégítő eredményt is elvárni a betegkezelés és gyógyítás terén. Emellett az orvosok dotálása is hihetetlenül silány, amennyiben ezek több helyen 10 éves diplomával és állami szolgálattal csak a X. rangosztálynak megfelelő fizetést húzzák, sőt némelyikük még kövezett padlóju szobában is kénytelen lakni. Ezzel szemben ezen intézményiek nem orvos-hivatalinokai természetesen — a magyar adminisztrációs túltengés jeléül — egészen más rang-osztályokba vannak sorolva és egészen más lakásokkal birnak ugyancsak ezekben az intézetekben. Ennek a lehetetlen helyzetnek? megváltoztatására törekszem akkor, amikor következő határozati javaslatomat terjesztem a t. Ház elé (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy az állami kórházakban és elmegyógyintézetekben — tekintettel a folyton növekvő betegforgalomra, valamint a gyógykezelés és betegápolás nívójának elsősorban az orvoshiányból eredő határozott sülyedésére — emelje az egészségügyi személyzet számá-t, a nem állami kórházaknál és gyógyintézeteknél e tekintetben fennálló viszonyoknak megfelelően. Többek között ezen elmondottakból kifolyólag is gondoskodjék a kormány a népjóléti tárcának jóval intenzivebb pénzügyi támogatásáról.« Tisztelt Nemzetgyűlés! Abban a reményben, hogy a t. kormány a közegészségügyünket, gyermekvédelmünket munkaügyünket és szociálpolitikánkat előbbrevinni elsősorban hivatott népjóléti tárca jóval nagyobb mértékben való támogatása elől elzárkózni nem fog, az előttünk fekviő költségvetést elfogadóim. (Élénk helyeslés jobhfelől.) Elnök: Szólásra következik!? Csik József jegyző: Jászai Samu! Jászai Samu: T. Nemzetgyűlés! Előttem szólott Alföldy képviselő ur megkönnyítette munkámat, mert igen érdekes beszédében tulajdonképen bírálta a mai viszonyokat, javaslatai pedig olyanok, hogy azokat mi is elfogadhatjuk. Én főleg azért szólalok fel, hogy ugyanazt a gondolatot, amelyet Alföldy igen t. képviselő ur emiitett és amelyet az előadó ur belevetett a vitába, kibővitsem. T. i. ma az a visszás helyzet áll fenn, hogy a szociálpolitikát négy-öt ministeriumban csinálják, illetve kellene csinálni, de nem csinálnak semmit; így pl. a földmivelésügyi ministeriumban, a kereskedelemügyi ministeriumban, a pénzügyministeriumban ós még néhány más ministeriumban mindenütt vannak szociálpolitikai osztályok, de történni nem történik semmi. Pl. mi a helyzet a gyermekvédelem terén?